A dolgozó fiatalok harmada külföldön próbálná ki magát

Ez derül ki a K&H ifjúsági indexéhez végzett felmérésből, amelyről az MTI számolt be. A K&H az idei első negyedévben az ifjúsági indexükhöz készült reprezentatív felmérés eredményeiről szóló közleményben megállapítják: „csúcsközelbe ért a külföldi munka felé kacsintgatók aránya”. A felmérés szerint a dolgozók fiatalok 34 százaléka, vagyis harmada azt tervezi, hogy legalább egy időre másik országban teszi próbára magát. Hasonlóan magas arányra a felmérés közel 10 éves történetében csak néhány alkalommal – 2013-ban, 2017 elején – volt példa – emlékeztettek. Hozzátették: ugyanakkor a megkérdezettek 27 százaléka lényegében kizártnak tartja, hogy…

Tovább olvasom

Jelentősen nőhet a kereslet az elektromos autók iránt

Vásárlói roham várható idén az elektromos járművek piacán – mutat rá az EY 13 országban összesen több mint 9000 fogyasztó bevonásával készült nemzetközi felmérése. Az e-mobilitás még gyorsabb elterjedését leginkább az alternatív töltőállomások hiánya gátolja, a Magyarországon elérhető adókedvezmények azonban zöld utat adhatnak a vállalati-fejlesztéseknek. Tízből négy (41%) potenciális vevő elektromos autót vásárolna idén a globális kutatás eredményei szerint. A válaszadók háromnegyede (78%) leginkább környezetvédelmi okokból választana ilyen típusú járművet. Sőt, több mint felük (53%) kötelességének érzi, hogy így is csökkentse a saját ökológiai lábnyomát. A megkérdezettek kétharmada (64%) akár…

Tovább olvasom

Ferdítés, hogy nincs esélye az ellenzéknek

A Fidesznek nem fogyott el a regimentje, sőt, ők biztos ott lesznek holnap. Ez azonban még nem jelenti a kormánypárt győzelmét, hiszen közel sem lefutott a választás. A kulcs: mindnyájunknak el kell menni! Több közvéleménykutatás eredménye látott napvilágot a közelmúltban. Ezek célja alapvetően a tájékoztatás lenne, azonban gyakran rejtett funkcióval is bírnak: a túlzó mérésekkel akarják elkedvetleníteni a másik oldal szavazóit a voksolástól. Holnap az urnáknál dől el minden. A választásnak nagy a tétje, és nem lefutott a küzdelem. Ne felejtsük el, hogy 2019-ben is jócskán túlértékelték a kormánypártot a…

Tovább olvasom

Závecz kutatóintézet: Szoros a verseny, most a Fidesz–KDNP támogatottsága a nagyobb

Február elején a Fidesz–KDNP listáját a választókorú népesség 38, az Egységben Magyarországért listáját pedig 36 százaléka támogatja. A Mi Hazánk mögé a választásra jogosultak 3 százaléka sorakozik fel, a Magyar Kétfarkú Kutya Pártot (MKKP) 2 százalék támogatja. A választási részvételt ígérő további pártoknak összesen 1 százalékos a tábora – derül ki a Závecz Research friss, a felnőtt lakosság körében végzett pártpreferencia-kutatásából. A felmérés szerint a pártlistát nem választók aránya jelenleg 20 százalék. Azoknak a körében, akik biztosra ígérik, hogy elmennek szavazni április 3-án és választanak a listák közül, a kormánypártok…

Tovább olvasom

Magyar kutatók: A férfiak vették legkevésbé figyelembe a járványügyi szabályokat

A vizsgált országok 95 százalékában a férfiak vették legkevésbé figyelembe a távolságtartásra vonatkozó szabályokat a járvány korai időszakában. Az ELTE Pedagógiai és Pszichológiai Kar (PPK) kutatóinak tanulmánya a Scientific Reports című folyóiratban jelent meg, amit magyarul a Telex szemlézett. A 41 országból származó minta szerint a nem, az életkor, a jövedelem és a végzettség alapján megjósolható, kik veszik kevésbé figyelembe a távolságtartás szabályait. A szakemberek szerint adataik felhasználhatóak a Covid–19-cel kapcsolatos népegészségügyi kommunikációban – olvasható az egyetem honlapján közölt beszámolóban. Szászi Barnabás és kutatótársai a járvány korai időszakában arra voltak…

Tovább olvasom

A magyarok több mint kétharmada egyetért a tanárok sztrájkjával

A Pulzus Kutató Napi.hu számára készített friss, országos, reprezentatív felmérése szerint a lakosság több mint kétharmada egyetért a pedagógusok sztrájkjával, és további 18 százalék vélekedik úgy, hogy valóban alacsony a tanárok fizetése, de sztrájkolniuk azért nem kellene – írja a Napi.hu. A Pulzus Kutató felmérése szerint a teljes népesség 67 százaléka ért egyet a sztrájkkal, ha pedig azokat is idevesszük, akik részben támogatóak, de más módszert javasolnának, a magyarok 85 százaléka áll ki a tanárok mellett. 15 százalék szerint viszont az érintettek épp elég kedvezményben részesülnek így is a hosszú szünetek és a…

Tovább olvasom

Autóutasként haltak meg a legtöbben a balesetekben

2020-ban 1956 óta a legkevesebb baleset történt a magyar közutakon, 2021-ben pedig csupán 2,5 százalékkal nőtt az előző évihez képest a balesetek száma. Azonban a halálos kimenetelű tragédiáké több mint háromszor nagyobb mértékben, 8,4 százalékkal emelkedett. A 2020-as évvel összevetve ráadásul 16 százalékkal több volt az áldoza­tok száma, és az is feltűnő, hogy sokkal több utasáldozatot követeltek e szerencsétlenségek, mint korábban bármikor. Szakértők szerint ők jellemzően nem voltak bekötve, az ütközés hatására kirepültek az autóból, és fának, falnak, az úttestnek csapódtak, illetve a jármű alá szorultak.

Tovább olvasom

Jelentősen nőtt a rendszeres alkoholfogyasztók száma

A diplomások között nőtt leginkább a nagyivók aránya tíz év alatt: a számuk gyakorlatilag megduplázódott 2009 és 2019 között – írta a Népszava a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adatai alapján.  A teljes népességre vetítve 2009-ben 2,9 százalék volt a rendszeres alkoholfogyasztók aránya, de 2019-re ez már 6,1 százalékra növekedett. Eközben az alkoholt ritkán fogyasztók aránya csökkent a diplomások között: korábban 24,5 százalékuk vallotta magáról, hogy egyáltalán nem iszik alkoholt, 2019-ben már csak 16,6 százalék számított közöttük absztinensnek. A legfeljebb nyolc általános végzettséggel rendelkezők között már nincsenek ilyen jelentős változások az említett tíz…

Tovább olvasom

Lesújtó felmérés: csupán a magyarok két százaléka szerint nincs gond az utakon

A legtöbben az agresszív vezetői magatartást gondolják a legnagyobb problémának. Türelem és empátia – két összetevő, amire nagy szükség lenne az utakon. Akár sofőrként, akár gyalogosként veszünk részt a közlekedésben, az egymásra való odafigyelés elengedhetetlen – erre hívja fel a figyelmet az OTP Mobil közlekedésbiztonsági kampánya is. A jogosítvánnyal rendelkezők 61 százaléka az egyik legégetőbb problémának a forgalomban tanúsított agresszív vezetői magatartást tartja, derült ki a cég megbízásából készített friss, reprezentatív kutatásból – van tehát tér a fejlődésre. Egy friss kutatás eredményei alapján a vezetői engedéllyel rendelkezők mindössze 2 százaléka…

Tovább olvasom

Meglepően sok magyar egyáltalán nem költ karácsonyi ajándékokra idén

A Pulzus Kutató által készített reprezentatív közvélemény-kutatásban a megkérdezettek 15 százalék mondta azt, hogy akár több, mint 50 ezer forintot tervez majd elkölteni karácsonyi ajándékokra, viszont ugyanennyien szinte semmennyit sem hajlandó költeni – írja a Napi.hu A magyarok 28 százaléka 10-30 ezer forintot szán ajándékvásárlására idén, 21-21 százalékuk pedig 10 ezer forintnál kevesebbet, illetve 30-50 ezer forintot. A kutatás különbséget tett nemek között is, a megkérdezett férfiak többsége 10-30 ezer forint értékben fognak vásárolni, míg a nők 30-50 ezret is szánnak a karácsony ajándékokra. A karácsony előtti hetek és a Black Friday hozza meg a kiskereskedelemben az év legnagyobb bevételét, tavaly…

Tovább olvasom