Megérkeztek a játékok, hamarosan elhelyezik őket Encsen az új játszótereken.
Tovább olvasomCímke: fejlesztés
Több milliárd forintból fejlesztették a miskolci Déli Ipari Parkot
Habár Borsod-Abaúj-Zemplén megyét sokan még mindig elmaradottnak gondolják a nyugati megyékhez és Budapesthez képest, Miskolc mindent megtesz azért, hogy továbbra is vonzó legyen a multinacionális cégek számára.
Tovább olvasomHatvan év után újul meg a tó környéke Ózdon
Legutóbb talán akkor láttak annyi munkást és munkagépet a tó, a park és a stadion környékén az ózdiak, amikor épült a környék.
Tovább olvasomAz Európai Egyetemi Játékok után sem állnak le a fejlesztések a campus területén
Több épület is megújult az utóbbi időben a Miskolci Egyetem területén, köszönhetően annak, hogy Debrecen mellett Miskolc is otthont ad az idei Európai Egyetemi Játékoknak (EUG).
Tovább olvasomÓzdi utcafejlesztés – olyan útszakasz is aszfaltburkolatot kapott, ahol eddig sosem volt
Rendezett körülmények között térhetnek haza a lakók és tehetik el autóikat a garázstulajdonosok.
Tovább olvasomElkezdődött Ózdon a tó fejlesztése, csodálatosan szép lesz a végeredmény
Hamarosan valóság lesz a látványtervekből, az eredmények nagy részét már nyár végére várhatjuk.
Tovább olvasomÚjabb fejlesztés a Miskolci Egyetemen: a zöld energiaforrások kutatását szolgáló intézet megújult
Megújult a Miskolci Egyetem Alkalmazott Földtudományi Kutatóintézete: mostantól egy korszerű, magas színvonalú környezetben végezhetik tudományos munkájukat az ott dolgozók.
Tovább olvasomÁramszünettel indítja a júliust az egyik borsodi település
Rögtön július első napján, majd a hónap nyolcadik napján is órákon át készüljünk a teljes áramszünetre, több utca is érintett Kistokajban.
Tovább olvasomMég az idén megújul a sátoraljaújhelyi Borterasz
A közösségi funkciókat is ellátó Borteraszon korszerűsítési munkálatokat végeznek el, noha csak négy éve adták át a létesítményt.
Tovább olvasomKalandos lett a Dél-Kiliánban felépített új Egészségház története
Az elmúlt időszak egyik legjelentősebb beruházása volt a Dél-Kiliánban felépített új egészségház, amely nagyon kellett már a városrész számára. Voltak, akik eleinte nem lelkesedtek, de később megbékéltek, sőt megkedvelték az új épületet.
Tovább olvasom