Országos botránnyá dagadt a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazási ügy

Egészen hihetetlen események történtek a szolnoki kalandparkban, az üzemeltető által közzétett videón ugyanis jól látható, ahogy egy férfi egy kisgyereket brutálisan felrúg, aki a fejére esve ért földet. Az ügyből óriási botrány kerekedett ki, és ezúttal is a Fideszhez érnek el a szálak, miután a gyermekbántalmazást elkövető férfi 2020-ban Novák Katalin korábbi köztársasági elnöktől még életműdíjat is átvehetett.

Tovább olvasom

Mindig van lejjebb: egy 12 éves, hatodikos kislány szúrta szívtájékon osztálytársát – videó

Az eset már önmagában is rendkívül döbbenetes és ijesztő, azóta pedig kiderült, hogy a kislány saját halállistát készített, azokat az embereket felsorolva, akikkel végezni akart ilyen vagy olyan okból. A jelek szerint komolyan is gondolta. Hatodikban.

Tovább olvasom

Miskolci ellenőrökre támadt két utas, miután kiderült, hogy nincs jegyük

Legutóbb januárban számoltunk be olyan esetről, ahol miskolci jegyellenőrök estek áldozatuk bliccelő, vagy egyszerűen csak agresszív utasoknak. A közfeladatot ellátó személy elleni erőszak minden esetben következményekkel jár. A napokban a Miskolci Járási Ügyészség két férfi ellen emelt vádat, akik még tavaly májusban bántalmazták az MVK alkalmazottait.

Tovább olvasom

Ítélet született a feleségére támadó agresszív barcikai férfi ügyében

A Kazincbarcikai Járásbíróság végre ítéletet hozott egy 2021 augusztusában történt eset kapcsán. Az ítéleti tényállás úgy szól, hogy a vádlott felesége a folyamatos házastársi viták után a barátnőjéhez költözött, de a terhelt elment a házhoz. Ezurán szóváltásba keveredett házastársával, melynek során őt fejbe rúgta, majd kézzel, ököllel testszerte ütni kezdte, még a földön is belé rúgott. A férfi szabadságvesztést kapott, az ítélet nem jogerős.

Tovább olvasom