Elképesztően sokkoló eset történt, a fiatalkorú fiú vélhetően kábítószer hatása alatt állhatott. A buli többi résztvevője azt állítja, nem tudott a holttestről, amit csak hevenyészetten takargatott el gyilkosa, elrejtés nélkül. Sokkoló eset történt Pitești-en: egy 16 éves fiú megölte az apját, egy 78 éves helyi üzletembert, majd bulit szervezett a gyilkosság helyszínén – számol be a Știrile Pro Tv oldal. A fiatal vélhetően kábítószer hatása alatt állt. Az oldal beszámolója szerint a fiú és az apja között a szintetikus drogok fogyasztása, illetve a hatásuk alatt szervezett bulik miatt alakult ki konfliktus,…
Tovább olvasomCímke: drog
Droglaboron ütöttek rajta magyar és szlovák rendőrök nem messze a határtól – videó
Nemzetközi összefogással ütöttek rajta azon a kábítószerdíleren, aki Szászfán komplett droglabort működtetett. Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 46 éves szlovák állampolgárral szemben. A gyanúsított 2023. február 14-e – azaz elfogása előtt – Szászfán kábítószert állított elő, amit vevőkörének továbbadott. A rajtaütésben részt vett a Szlovák Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) munkatársai, A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve és a „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai. A drogkeverő dílernél tartott házkutatás során laboratóriumi eszközöket, a kábítószer előállításához szükséges kristályos anyagokat, és több…
Tovább olvasomKábítószert terjesztett egy szikszói házaspár, lecsaptak rájuk – videó
Új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 56 éves férfival és 46 éves feleségével szemben – írja a police.hu. A gyanúsítottak, 2023. február 8-át – az az elfogásukat megelőzően – új pszichoaktív anyagokat szereztek meg és a bizonyítékok szerint több hónapja árulták azt. A rajtaütésben résztvevő Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítőosztálya és a „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai a helyszínen közel 600 eurót és 400 ezer forint kézpénzt, arany ékszereket, telefonokat valamint a szer csomagolásához és fogyasztásához szükséges eszközöket foglalt le. A…
Tovább olvasomVisszaszólt Deutsch Tamásnak a Transparency igazgatója, szóba került a kábítószer is
Keményen reagált a fideszes megmondóember (és EP-képviselő) szúrásaira a szervezet jogi igazgatója. „Érdekelne, hol cuccol, mert biztos valami jó anyagot szerzett” – utalt arra a híresztelésre, miszerint Deutsch igen gyakran él(t) drogokkal. Keményen visszaszólt Deutsch Tamásnak Ligeti Miklós, a Transparency jogi igazgatója a Spirit FM-en. Ligeti arra reagált, hogy Deutsch korábban a Hír TV-ben a világ legkorruptabb civilszervezeteként hivatkozott a Transparencyre, amit Ligeti úgy kommentált a rádióban, hogy „ha él még olyan szerekkel, amelyekkel nem illik élni, vagy jogszabály is tiltja, akkor megkérdezném Deutsch Tamást, hogy ő hol cuccol, mert biztos valami…
Tovább olvasomKéthónapos gyereke mellett árulta a drogot egy férfi
December 12-én, ferencvárosi lakásán fogta el a rendőrség azt a férfit, aki a gyanú szerint kábítószer-kereskedelemből élt, a drogot pedig otthonról árulta, ahol élettársával és kéthónapos gyermekükkel laktak. A házkutatás során a rendőrök 86 gramm fehér port (a gyorsteszt szerint amfetamint), 21 tablettát (a jelenlegi adatok alapján MDMA-t), 9 gramm kábítószergyanús növényi származékot (marihuánát), digitális mérleget, közel 800 000 forintot, valamint egy gáz-riasztó fegyvert és hozzá tartozó lőszereket találtak. A lefoglalt kábítószerek feketepiaci értéke összesen mintegy 350 ezer forintra tehető. Az 52 éves N. Sándort a fővárosi nyomozók kábítószer-kereskedelem bűntett…
Tovább olvasomBarcikai fiataloknak árulta a drogot az ózdi díler
Amikor szorult a hurok, a szomszéd erkélyére mászott át, de nem volt menekvés. Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 33 éves ózdi férfival szemben. A gyanúsított 2022. november 21-éig, azaz elfogásáig legalább 40 alkalommal, közel 100 adag marihuánát adott el kazincbarcikai fiataloknak. A nyomozás adatai alapján feltételezhető volt, hogy az ózdi díler egy fővárosi lakásban húzza meg magát. A Budapesti Rendőr-főkapitányság, illetve a XIV. Kerületi Rendőrkapitányság nyomozói 2022. november 21-én azonosították, majd fogták el a férfit, aki negyedik emeleti szomszédjának erkélyére mászott át a…
Tovább olvasomTöbb kiló kristály került elő egy Miskolc mellett megállított autóból
A rendőrök megállítottak egy autót, majd ellenőrizték azt, ennek eredményeként új-pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének gyanúja miatt elfogtak egy férfit és egy nőt Miskolcon. Új-pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 39 éves szikszói férfival, és 28 éves női társával szemben. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság MEKTA bevetési egysége 2022. november 15-én 19 óra után a 3-as számú főút, Miskolcra bevezető szakaszán ellenőrzés alá vontak egy személygépkocsit. A rendőrök az autóban közel két kilogramm kristályszerű anyagot találtak. Az időközben a helyszínre érkező Miskolci Rendőrkapitányság…
Tovább olvasomÉtelkiszállításnak álcázva terítette a drogot egy taxis
„Egész”, „fél” és „perc” adagokban lehetett rendelni Pepsit, gyrost L. Istvántól, aki taxival szállította ki a rendeléseket. A rendőrség gyanúja szerint azonban a 43 éves férfi nem gyorsételeket hordott ki és a taxi sem egészen az volt, aminek látszott, valójában drogdílerként dolgozott. A ferencvárosi nyomozók a héten pesterzsébeti lakásában vették őrizetbe a férfit, előzetes letartóztatását kezdeményezve. A házkutatás során különféle kábítószergyanús anyagokat, telefonokat és 599 ezer forintot foglaltak le – írta a Police.hu a „Drogterjesztő taxi – kialudt a szabad jelzés” című beszámolójában. A nyomozás szerint L. István 2022. júliusa óta, egészen…
Tovább olvasomRendőrnő segített a drogdílernek, kommandósok fogták el őket – videó
Egy Pest megyei település környékén árusított dizájnerdrogokat egy 44 éves férfi, aki segítséget kért ehhez egy 20 éves rendőrnő ismerősétől – olvasható a Központi Nyomozó Főügyészség szerdai közleményében. Az ügyészségi tájékoztatás szerint a díler azt kérte, hogy a járőrként dolgozó rendőr „az általa elkövetett bűncselekmények miatt szükséges rendőri intézkedések megtételét mellőzze”, és hogy a tudomására jutott bűnügyi adatokat és információkat ossza meg vele. A rendőrnő ennek a kérésnek eleget tett, tájékoztatta a férfit többek között tervezett rendőri intézkedésekről vagy a különféle drogokkal kapcsolatos feljelentésekről. Azt is elmondta neki, hogy ő…
Tovább olvasomDrogos sütitől lett rosszul a sárospataki nő, majd milliókkal zsarolta vendéglátóját
Nagyon rosszul lett a kábítószeres kekszektől a hölgy, aki mentőt akart hívni, a vendéglátó azonban kérlelte, hogy ne tegyen ilyet. Ezután lett az áldozatból elkövető egy komoly zsarolásban, amiben társa is akadt. A Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség vádat emelt egy 19 éves nő és egy 27 éves férfi ellen zsarolás bűntettének kísérlete miatt, akik a sértett férfitól először 5 millió, majd 2 millió forint megfizetését követelték arra hivatkozással, hogy ha ezt nem teszi meg, a nő vádlott rendőrségi kihallgatása során feltárja, hogy a sértett kábítószer tartalmú kekszeket adott át a részére…
Tovább olvasom