Droglaboron ütöttek rajta magyar és szlovák rendőrök nem messze a határtól – videó

Megosztás

Nemzetközi összefogással ütöttek rajta azon a kábítószerdíleren, aki Szászfán komplett droglabort működtetett.

Kábítószer-kereskedelem bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Vármegyei Rendőr-főkapitányság egy 46 éves szlovák állampolgárral szemben. A gyanúsított 2023. február 14-e – azaz elfogása előtt – Szászfán kábítószert állított elő, amit vevőkörének továbbadott.  

A rajtaütésben részt vett a Szlovák Nemzeti Bűnüldöző Ügynökség (NAKA) munkatársai, A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztály, illetve és a „Bükk” Közterületi Támogató Alosztály munkatársai.

Droglabort üzemeltetett a díler

Nemzetközi összefogással ütöttek rajta azon a kábítószer díleren, aki Szászfán komplett droglabort működtetett. BAZV RFK

A drogkeverő dílernél tartott házkutatás során laboratóriumi eszközöket, a kábítószer előállításához szükséges kristályos anyagokat, és több mint 36 ezer eurót foglaltak le a rendőrök.

A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság az őrizetbe vett férfivel szemben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására – írja a police.hu.

Kapcsolódó cikkek