Az adatok szerint áprilisban 9,5 százalék volt az értéke, de márciushoz képest is látványos a drágulás. 9,5 százalékos volt az infláció idén áprilisban – tette közzé a Központi Statisztikai Hivatal. Ennél nagyobb inflációt utoljára 2001 második negyedévében láttunk Magyarországon – írja a HVG.hu. A maginfláció, vagyis a gyorsan változó külső gazdasági hatások kiszűrésével készült mutató 10,3 százalékos (egy hónapja 9,1 százalékos volt). A nyugdíjas infláció, azaz az idősek fogyasztási szokásai szerint átsúlyozott mutató az előző havi 8,3 százalékosról 9,3 százalékosra nőtt. Ha nem az egy évvel korábbihoz, hanem a márciusihoz…
Tovább olvasomCímke: drágulás
Elképesztő mennyit drágultak a használtautók
Az elmúlt évben tapasztalható brutális áremelkedés a használtautók piacát sem kímélte. Egy év alatt 83 százalékkal növekedtek a használtautók eladási árai. A legjelentősebb ok a megnövekedett kereslet, amely az új autók gyártási kapacitásának lecsökkenésére vezethető vissza.Ezt a tavalyi adatok is gazolják, hiszen rekordszámú, 819 ezer használt autó cserélt gazdát. Egy évtized alatt tehát az éves szám a duplájára nőtt. Az átlagos eladási árat tekintve is látványos a növekedés: 2020 első negyedévében még 2,5 millió forintos átlagos ár szerepelt a Használtautó.hu hirdetéseinél, 2021 végén már 4,7 milliós, ami a piac egészét…
Tovább olvasomÁremelkedés várható a gumiabroncsok piacán, de Magyarországon belülről érkezhet a megoldás
Bár magánál az abroncs kiválasztásánál a minőség ugyanakkora súllyal esik latba, mint az ár, az esetleges áremelkedésnél gyorsan új abroncsot keresnek a magyar autósok, derült ki a Vredestein magyarországi képviseletének kutatásából. A cég szakértője arra figyelmeztet, hogy a háború, valamint az alapanyagok ára és hiánya miatt az abroncsok piacán áremelkedés várható, sőt, esetleg átmeneti hiány is előfordulhat. A Magyarországon található gyárak enyhíthetik ezeket a nehézségeket, mivel a kész abroncsok szállítási költsége alacsonyabb, mint ha más országokból importálnánk a termékeket. A kutatás arra is kereste a választ, milyen források alapján tájékozódnak…
Tovább olvasomDurván emelkednek az árak és nagy a bizonytalanság – érdemes-e most belefogni egy építkezésbe?
Ha valakinek hatalmas tartalékai vannak és nem jelent problémát egy 4-5 milliós emelkedés például lakáshitel esetében, akkor semmi probléma. Akinek azonban centire ki lennének számolva a költségek, nagyon gondolja meg. A komoly pénzügyi döntés előtt állók közül nagyon sokan hezitálnak most, ez pedig érthető is: a háború és az ahhoz kapcsolódó szankciók miatt nagy a bizonytalanság a gazdaságban. (Hozzá kell tennünk, hogy ez nem csak hazánkban van így.) Ilyen komoly pénzügyi döntés sokaknál az ingatlancél megvalósításához kapcsolódhat. A Bankmonitor.hu cikkében a lakáscélok egy speciális szegmensével a lakás, lakóház építésével foglalkoznak részletesebben. Ez egy nagyon…
Tovább olvasomTöbb mint másfélszeresére drágultak a telkek az utóbbi egy évben
Országos szinten a telkek átlagos négyzetméterára majdnem 19 ezer forint volt április közepén, szemben az egy évvel korábbi 12 ezer forinttal, ami több mint 57 százalékos drágulás – derül ki az ingatlan.com elemzéséből. A cégnek az MTI-hez szombaton eljuttatott elemzése a legfeljebb 1500 négyzetméteres hobbitelkek, valamint a nyaraló- és családiház-építésre alkalmas üdülő- és lakóövezeti telkek piacát vizsgálta. Adatai szerint Budapesten az eladásra kínált lakóövezeti telkek átlagos négyzetméterára közel 128 ezer forint volt április közepén, ami éves összevetésben 26 százalékos árnövekedés. Valamennyi (lakó- és üdülőövezeti, illetve külterületi) telektípust összesítve elmondható, hogy…
Tovább olvasomDöbbenetes drágulás jöhet idén a fagylalt árában is
Akár 450 Ft-ba is kerülhet egy gombóc idén nyáron. Drágultak a tejtermékek és az energia is, ráadásul magas az áfakulcs, amivel dolgoznak, ezért átlagosan már 450 forint is lehet egy gombóc fagyi – írja a Pénzcentrum. Erdélyi Balázs, a Magyar Cukrász Ipartestület szakmai elnöke beszélt arról a lapnak, hogy mit hoz a 2022-es év a cukrászdák, fagyizók és vevőik számára. Elmondta, a fagylaltok árát egyszerre több tényező is befolyásolja: a tejtermékek árai 50-100 százalékkal emelkedtek az utóbbi időben és emellett sokszor nincs is elég tejszín, vagy vaj. Az energiaárak a legtöbb…
Tovább olvasomFékezhetetlen az infláció: 15 éve nem volt ekkora áremelkedés Magyarországon
A kenyér ára például 25 százalékkal nőtt februárban, és akkor még az orosz-ukrán háború hatásai nem is érzékelhetők az adatokon. Még januári 7,9 százalékosnál is durvább volt az infláció februárban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint: a februári infláció 8,3 százalékos volt. Ekkora inflációt utoljára 2007 augusztusában láttunk – írja a hvg.hu. Januárhoz képest 1,1 százalékkal nőttek az árak. A nyugdíjas infláció, vagyis az idősek fogyasztási szokásai szerint súlyozott mutató 7,8 százalékos volt – egy hónapja 7,4 százalékon állt –, vagyis jóval magasabb az 5 százalékos nyugdíjemelésnél. A maginfláció pedig,…
Tovább olvasomAz átlagosnál is nagyobb mértékben drágultak tavaly a vidéki ingatlanok
A kisebb településeken a koronavírus-járvány gazdasági hatásai ellenére felpörgött az ingatlanpiac: a községekben tavaly az év első kilenc hónapjában 9,5 százalékkal, 25 ezerre nőtt az eladott lakások száma, azaz több lakást adtak el mint 2015 óta bármikor – közölte a Központi Statisztikai Hivatal adatai alapján a Duna House pénteken az MTI-vel. A közlemény idézte Benedikt Károlyt, a Duna House PR- és elemzési vezetőjét, aki elmondta a kisebb, vidéki települések lakáspiacát kevésbé érintette a koronavírusjárvány, sőt, inkább felpörgette azt. A nagyvárosi lakásokban ragadt emberek, családok ugyanis szabadságra vágytak a bezártság idején, így…
Tovább olvasomCsaknem másfél évtizede nem volt akkora az infláció, mint januárban
A KSH adatai szerint a fogyasztói árak 7,9 százalékkal emelkedtek, ennél nagyobb drágulást legutóbb 2007. augusztusában mértek. Januárban a fogyasztói árak átlagosan 7,9%-kal magasabbak voltak az egy évvel korábbinál – derült ki a KSH friss adatközléséből, amelyet a Telex.hu szemlézett. Utoljára 2007 augusztusában volt ennél nagyobb az infláció. Az elmúlt egy évben az üzemanyagok és az élelmiszerek ára emelkedett a leginkább. 12 hónap alatt, 2021. januárhoz viszonyítva az élelmiszerek ára 10,1, ezen belül az étolajé 33,4, a liszté 31,0, a margariné 21,2, a kenyéré és a baromfihúsé 18-18, a tejtermékeké 17,2,…
Tovább olvasomA szakértő szerint az árstop vége után még nagyobb lehet az emelkedés
Átmeneti megoldásként működhet a nemrég bejelentett intézkedés, de elképzelhető, hogy a lejárta után a kereskedők kompenzálni akarnak majd. Orbán Viktor miniszterelnök a héten jelentette be, hogy az infláció megállítása érdekében február 1-jétől maximalizálják néhány alapvető élelmiszer árát. Beke Károly, a Portfolio elemzője szerint az egyes élelmiszerek árának befagyasztása átmeneti intézkedés, utána viszont elképzelhető, hogy a kereskedők árat emelnek, hogy kompenzálják a kieső bevételt írja az atv.hu. Mindeközben a jegybank volt alelnöke szerint az élelmiszerárstop nem több, mint kommunikációs fogás. Bodnár Zoltán úgy látja, bár a járványt követő válságból való kilábalás…
Tovább olvasom