Dobrev : “Sermer Ádám nem Orbán vagy a pártközpont kegyétől függ majd, hanem a szavazók akaratától!” | videó

Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-képviselője Mezőkövesden járt, hogy támogassa Sermer Ádám kampányát a megye 7-es számú választókerületében. A borsodi ellenzéki jelöltek közül talán Sermernek van a legnehezebb dolga, hiszen ellenfele a jelenleg is regnáló képviselő, a fideszes Tállai András lesz, akit a kormánypárt “erős embereként” is szokták hívni. A politikus hűbéri viszonyokba taszította Dél-Borsodot, és ugyan egy ideje már inkább az országos politikában tevékenykedik, a hosszú évek alatt számos helyi botrányától hangos volt a sajtó. Mindazonáltal az észrevehető, hogy Sermernek is sikerült igen nagy követőbázisra szert tennie a mezőkövesdi…

Tovább olvasom

Dobrev Klára Miskolcon: „Totálisan megbukott a kormány külpolitikája”

Szombat délután a Szinva teraszon gyűltek össze az ellenzék helyi képviselőjelöltjei, az eseményen pedig a DK politikusa is felszólalt. “Az elmúlt egy hét megmutatta, mi történik azzal a vezetővel, aki úgy gondolja, hogy miután hatalmat kapott, neki már a demokrácia korlátot jelent. Először elveszi a szabad szót, bekebelezi a szabad sajtót. Minden hullámhosszon jön az állampárt propagandája. Aztán nekimegy a civileknek, néha rendőri erőszakkal. Aztán nekimegy a szakszervezeteknek, a neki nem tetsző egyházaknak. De még ez sem elég: az emberek pénzéből felhizlalja a hozzá hű oligarchákat. Végül eljön az emberek…

Tovább olvasom

MÚOSZ: A közmédia ismét megsértette a médiatörvényt

A szövetség erősen nehezményezi, hogy a közmédia egyértelmű tényként kezelte az Elk*rtuk című filmben a Dobrev Klárával szemben megfogalmazott fikciót, mint vádat. „Ismét megsértette a médiatörvényt a közmédia, amikor tényként közölt egy fikciós filmben, az alkotói fantázia által kreált, hamis vádat egy valós személlyel szemben. Kivártuk a szükséges időt, hogy indult-e bármilyen eljárás a törvénysértő cselekedet miatt, de ha indult is, arról semmilyen hírt nem adott a közmédia” – írja közleményében a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ). Október 26-án a Kossuth Rádió Jó napot, Magyarország! című műsorában a műsorvezető arról beszélt, hogy 65…

Tovább olvasom

Dobrev Klára ígéretet tett, hogy Márki-Zay Péter mindenben számíthat rá

Ahogy egyébként az előválasztás második fordulóját megelőzően már előre megállapodtak. A legfőbb cél, Orbán hatalmának megdöntése. A legfontosabb üzenet az, hogy most a 106 egyéni választókörzetre kell odafigyelni – mondta Dobrev Klára az ATV-nek. Az előválasztás második fordulójában alulmaradt miniszterelnök-aspiráns arról beszélt, Márki-Zay Pétert fogja támogatni ő is ezek után, de most az egyéni jelöltekre kell leginkább figyelni. Márki-Zay mindenben számíthat rá, amit csak kér. Ha kell, kampányol, ha kell, szakértőként segít – ígérte Dobrev. Azt is hozzátette: Márki-Zay Péteré a fő felelősség, de a Demokratikus Koalíciónak is vigyáznia kell, hogy…

Tovább olvasom

Dobrev Klára este nyolckor gratulált Márki-Zay Péternek

Telefonon hívta fel és gratulált Márki-Zay Péternek Dobrev Klára, aki a DK eredményváró eseményén ismerte be a vereségét. Azt mondta: “innentől nem foglalkozhatunk egymással”, mert mostantól az Orbán-rendszer lebontására kell fókuszálni. Dobrev szerint a DK megerősödve jött ki az előválasztásból, ők az ellenzék legerősebb pártja. Dobrev büszke arra, hogy nem fordultak el a baloldali szavazóktól. Értik a feladatukat, továbbra is a baloldali szavazókat képviselik az összefogásban. Köszönetet mondott minden szervezőnek, szavazónak.

Tovább olvasom

Ki nyeri az előválasztás második fordulóját? – Utca embere videó

Az előválasztás utolsó napjaiban a JövőTV stábja ellátogatott a Nyugati pályaudvarra, hogy felmérjék a budapestiek szerint ki fogja nyerni az előválasztás második fordulóját. Az érdeklődés jelentősen nagyobb eddig, mint a szeptemberi első fordulóban, ami a gyors online szavazási lehetőségnek is köszönhető. A pénteki napon meglehet a félmilliomodik szavazó. Eddig már több mint 100 000 olyan szavazót sikerült megmozgatni és leszavaztatni, akik az előválasztás első fordulójában nem voksoltak egyetlen jelöltre sem.

Tovább olvasom

Egyelőre óriási fölénnyel vezet Márki-Zay

Az eddigi eredmények azt mutatják, hogy Márki-Zay Péter másfélszer annyi szavazatot kapott, mint Dobrev Klára. De ezek még csak részeredmények. Budapesten eddig mindenhol hatalmas különbséggel húzta be a győzelmeket Márki-Zay, de vidéken Vas megyében is győzni tudott, míg Dobrev csupán pár szavazattal tudta őt megelőzni Tolnában és Zalában. Az eddigi eredmények alapján az állás a következő: Márki-Zay: 41549 Dobrev: 27900 A szavazatok több, mint 10 százalékát dolgozták már fel, Márki-Zay az eddigi voksok 60, Dobrev a 40 százalékát szerezte meg. Budapest 1. választókerület és Nógrád megye eredményei jönnek. Nógrád megye…

Tovább olvasom

Véget ért az előválasztás, a záró napon is rekord, közel 120 ezren szavaztak

Így végül a második fordulóban összesen több, mint 660 ezren adták le voksukat. Az első fordulóhoz képest még 30%-kal több új szavazót tudhattak magukénak a szervezők. Sátorban megjelent: 88 340 fő. Interneten keresztül adta le szavazatát: 30 025 fő. Összesen tehát 118 405 polgár voksolt szombaton arra, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter legyen a 2022 után kezdődő új korszak miniszterelnöke. Ez lett messze a legmagasabb részvételi adat az országos előválasztás történetében. Az összesített részvétel hét nap után 661 991 fő. A számlálás folyamatosan zajlik, az ígéretek szerint már vasárnap estére…

Tovább olvasom

Rekordmagas részvétellel folytatták a szavazók az előválasztást

Kevés híján 102 ezren éltek választójogukkal egyetlen nap alatt, ilyen magas számot az előválasztás egyetlen másik napján sem mértek. A nap pontos adatai az alábbiak szerint alakultak: Sátorban megjelent: 78.471 fő.Interneten keresztül adta le szavazatát: 23.525 fő. Összesen tehát 101.996 polgár voksolt pénteken arra, hogy Dobrev Klára vagy Márki-Zay Péter legyen a 2022 után kezdődő új korszak miniszterelnöke. Ez az eddigi legmagasabb részvételi adat az országos előválasztás történetében. Az összesített részvétel hat nap után 543.585 fő. Az új szavazók száma is tovább nőtt. Már több mint 166 ezer olyan szavazó…

Tovább olvasom

Előválasztási vita: a foci Eb óta nem néztek ennyien tévéműsort hétköznap

Kiemelkedő nézettséget hozott az RTL Klub-on megrendezett második ellenzéki miniszterelnök-jelölti vita október 13-án. A másfél órás, élő vitaműsor a 18-49 éves körében 17,2%-os közönségarányt ért el, ez a teljes lakosságban 816 ezer főt jelentett – írta az RTL Klub közleményében. Összehasonlításképpen utoljára a foci Eb alatt néztek ennyien egy tévéműsort hétköznap este.  Dobrev Klára és Márki-Zay Péter vitáját az előző – szeptember 24-én lezajlott – műsorhoz képest a teljes lakosságban 22%-kal nézték többen. A vitaműsor a fiatalok körében is nézett volt. A vitaműsor saját idősávja legnézettebb műsora volt a 18-49 évesek körében és a teljes…

Tovább olvasom