Valószínűleg a saját lakásában árulta a “herbált” a zsolcai díler, akár öt évet is kaphat

Megosztás


A Miskolci Járásbíróság 2021. január 29-én elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki borsodi településeken élőknek adhatott el feltehetően új pszichoaktív anyagot – tette közzé a Miskolci Törvényszék.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított januárban Felsőzsolcán – adagonként párszáz forintért – kínálta eladásra az úgynevezett herbált, más néven „hatós dohányt”.

Amikor a rendőrök a gyanúsítottal szemben intézkedni akartak, a helyszínen további öt olyan személy is jelen volt, akik drogvásárlás céljából lehettek a lakásban. A nyomozóhatóság a házban talált új pszichoaktív gyanús anyagot, kábítószer adagolásához használható digitális mérleget és egyéb eszközöket, illetve készpénzt is lefoglalta.

A gyanúsítottal szemben új pszichoaktív anyaggal visszaélés miatt indult eljárás. A cselekmény miatt akár 5 évig terjedő szabadságvesztés is kiszabható.

Kapcsolódó cikkek