Drágábbak lesznek a Coca-Cola termékek

Hamarosan drágulhatnak a Coca-Cola termékei – árulta el az Indexnek adott interjújában Békefi László, a cég ügyvezető igazgatója. Békefi szerint nemcsak a termékek előállításához szükséges összes alapanyag, de a csomagolás alapanyagai, valamint az energia ára is jelentősen növekedett. A cég nagyjából kétszer akkora rezsit fizet, mint egy évvel korábban. Az ügyvezetői igazgató kiemelte: a nehézségek ellenére nem számolnak hiánnyal, ugyanakkor a termékek drágulni fognak, a cég ugyanis ezzel reagál a költségek megemelkedésére. Hogy mennyivel nőnek majd az árak, azt nem árulta el, azt viszont kiemelte, hogy a szénsavas üdítők ma Magyarországon nagyjából…

Tovább olvasom

A magyarok próbálhatják ki elsőként a Coca-Cola papírpalackját

Tesztelési fázisban a műanyag palackokat leváltó újítás. A magyar fogyasztók próbálhatják ki először azt a papírpalack prototípust, amit a Coca-Cola és a dán Paboco startup fejlesztett ki tavaly – írja a Portfolio.hu. Az első európai piaci teszt során a cég növényi alapú itala kerül az új papírpalackba. A cég közleménye szerint Magyarországon próbálják ki először azt az innovatív papírpalack prototípust, amit a Coca-Cola és a dán Paboco startup fejlesztett ki tavaly. Az év második negyedévében 2000 hazai vásárló találkozhat az újfajta csomagolási megoldással. A papírpalack prototípus része az üdítőitalgyártó “Hulladékmentes…

Tovább olvasom

Ez elképesztő! C. Ronaldo a meccs előtti sajtótájékoztatón beszólt a Coca-Colára, a cég részvényei azonnal zuhantak 4 milliárdot

Nagyon meg kell gondolnia minden tettét annak, aki több százmilliós követőtáborral rendelkezik. Ronaldo a meccs előtt undorral helyezte arrébb a kólákat és vízivást javasolt helyette, erre a cég részvényei rögtön be is zuhantak, hihetetlen, de igaz. Azért így sem kell félteni a Coca-Colát, nem fognak belerokkanni, de nem valószínű, hogy a közeljövőben szerződést kötnének a portugál sztárral. Cristiano Ronaldo a hétfői sajtótájékoztatóján távolabb rakta a Coca-Colát, majd magához vett egy vizesflakont, és kijelentette, hogy „Igyatok inkább vizet!”. Ennek meg is lett a hatása, a Coca-Cola vállalat értéke négymilliárd dollárral csökkent.…

Tovább olvasom

Magyarországon építi meg legnagyobb közép-európai gyárát a Coca-Cola

A külügyminiszter számolt be arról, hogy hazánkban bővíti kapacitásait a Coca-Cola, Dunaharasztiban húzzák fel az óriási gyártóüzemet. Magyarországon, Dunaharasztiban építi meg a következő években a Coca-Cola a régióban található legnagyobb gyárbázisát – jelentette be Szijjártó Péter a Facebookon. A beruházás 30 milliárd forintba kerül, ebből 20 milliárd megy új gyártósorokra és a raktárkapacitás növelésére, 10 milliárd pedig az értékesítési hálózatra. A Külgazdasági és Külügyminiszter posztja szerint a cég 26 országba exportálja termékeit Magyarországról, így 13 ezer embernek ad munkát. (Telex.hu)

Tovább olvasom