A nyomozók őrizetbe vették az a 27 éves sátoraljaújhelyi férfit, aki több mint tíz helyre betört. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat bűntetőeljárást a Sátoraljaújhelyi Rendőrkapitányság egy helyi férfival szemben. A 27 éves elkövető, kezdetben családi házak melléképületeibe tört be, ahonnan baromfit, és szerszámokat tulajdonított el. Ezt követően a férfi egy helyi szórakozóhelyről közel háromszázezer forint értékben kézpénzt, illetve szeszesitalokat vitt magával. Nem sokkal később pedig, egy sátoraljaújhelyi italnagykereskedésből is lopott az elkövető. A sorozatbetörő tizenegy alkalommal, több mint egy millió forint kárt halmozott fel. A sátoraljaújhelyi rendőrök sikeres…
Tovább olvasomCímke: betörés
Felfeszítette a Centrum Áruház ajtaját, de a térfigyelő kamerák gyorsan lebuktatták – videó
Az éj leple alatt hatolt be az épületbe a férfi, a rendészek azonban kiszúrták a jelenetet a kameráknak köszönhetően, így a rendőrökkel karöltve már a hatósági erők mentek a betörőért.
Tovább olvasomRendőröknek adták ki magukat a betörők Miskolcon
Az egyik elkövetőt még tavaly, társát a napokban sikerült letartóztatni. A Miskolci Járásbíróság elrendelte annak a férfinak a letartóztatását, aki a rendelkezésre álló adatok szerint társával együtt 2022. január 23-án este egy miskolci ingatlanba hatolt be oly módon, hogy arcukat csuklyával fedték el, kezükben baseball ütőt tartottak és a bejárati ajtón dörömbölve azt kiabálták, hogy „rendőrség, házkutatás”. Miután bejutottak a házba, egy ott tartózkodó személyt a földre nyomtak és értékeket követeltek tőle, majd mivel a kérdésekre nem tudott felelni, a fürdőszobába zárták. Az elkövetők ezután átkutatták az ingatlant és onnan…
Tovább olvasomHanyag betörők buktak le Perkupán
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Edelényi Rendőrkapitányság két férfival szemben. Az elkövetők a múlt héten betörtek egy perkupai családi házba. Az ablakon keresztül jutottak be az ingatlanba, ahonnan több mint 700 ezer forint értékben arany ékszereket és ruhaneműt loptak. Megkíséreltek még egy TV-t és egy hangfalat is elhozni, ezeket azonban az udvaron hagyták, azzal a szándékkal, hogy majd másnap visszamennek érte. A 27 éves betörő – társa nélkül – másnap visszatért az ingatlanhoz, ekkor érkeztek azonban a rendőrök is állampolgári bejelentés alapján. Igazoltatása során a férfi…
Tovább olvasomTrafiktolvajok kerültek rendőrkézre
Elfogták a rendőrök azt a két férfit, akik betörtek egy múcsonyi dohányboltba. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 45 éves és egy 48 éves szendrői férfival szemben. A gyanúsítottak 2023. február 8-án a hajnali órákban betörtek egy múcsonyi dohányboltba, ahonnan közel egymillió forint értékben vittek el dohánytermékeket. A bejelentést követően a kazincbarcikai és az edelényi nyomozók rövid idő alatt azonosították, majd elfogták a bűncselekménnyel megalapozottan gyanúsítható férfiakat. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság az őrizetbe vett gyanúsítottakkal szemben előterjesztést letartóztatásuk ügyészi indítványozására is – közölte a police.hu.…
Tovább olvasomSorozatos betörés Kazincbarcikán
A kazincbarcikai rendőrök elfogták és gyanúsítottként hallgatták ki az elkövetőt. Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság egy 42 éves helyi férfival szemben. Az elkövető 2023. február 4-e előtt, Kazincbarcika külterületén négy alkalommal hétvégi házakba tört be, ahonnan fűnyírót, láncfűrészt, permetezőt, elektromos szerszámokat tulajdonított el. A kazincbarcikai rendőrök több hónapos nyomozás eredményeként azonosították az elkövetőt, akit elfogtak és 2023. február 7-én gyanúsítottként hallgattak ki, amely során a férfi beismerő vallomást tett. A rendőrök az eljárás során az ellopott dolgok jelentős részét lefoglalták és visszaadták jogos tulajdonosaiknak…
Tovább olvasomHétvégi házakba és büfékbe is betört, most lekapcsolták a mezőkövesdi férfit
Lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a Mezőkövesdi Rendőrkapitányság egy 18 éves helyi férfival szemben – írja közleményében a police.hu. A gyanúsított 2022. december 6-áig, azaz elfogásáig Mezőkövesden hétvégi házakba, lakásokba, illetve büfékbe tört be. A fiatalember többek között élelmiszereket, konyhai kisgépeket, fémből készült eszközöket tulajdonított el, volt olyan helyszín, ahová nem sikerült bejutnia, azonban a sértetteknek így is anyagi kárt okozott. A Mezőkövesdi Rendőrkapitányság 2022. december 6-án vette őrizetbe a bűncselekmények elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit, egyben előterjesztést tett letartóztatásának ügyészi indítványozására is.
Tovább olvasomEltörte a betörő gyilkos az asszony nyakcsigolyáját, tényleges életfogytiglant kapott
A Miskolci Törvényszék ítéletet hozott annak a férfinak az ügyében, akit az ügyészség a 2011 januárjában Kovácsvágáson történt emberölés elkövetésével vádolt meg – olvasható a Törvényszék közleményében. A törvényszék által megállapított tényállás szerint a vádlott és élettársa mély szegénységben éltek Kovácsvágáson. A vádlott ezért elhatározta, hogy a közelükben élő tehetős férfi édesanyjához – akiről feltételezte, hogy pénzt és értéktárgyakat szerezhet meg tőle – betör és akár meg is öli. Tervébe élettársát is beavatta. A vádlott a cselekményt megelőzően kifigyelte a sértett napi rutinját, mozgását, illetve, hogy kik és milyen napszakban…
Tovább olvasomNem tudott kinyitni a háziorvosi rendelő Sajópetriben, mert ellopták a számítógépet
betörtek Sajópetri háziorvosi rendelőjébe – számolt be a felháborító estetről az ott praktizáló orvos közösségimédia-profilján. A Petőfi utcában található épületbe pár napja – ezidáig ismeretlen – tettesek törtek be, ahonnan eltulajdonították az ott használt számítógépet. Emiatt a rendelő feljelentést tett a rendőrségen, azonban egyelőre még nem tudni részleteket a nyomozásról – árulta el lapunknak a háziorvos.
Tovább olvasomBetörésel és lopások sorával, valamint gyújtogatással gyanúsított miskolci férfit fogtak el
Egészen döbbenetes az 52 éves gyanúsított bűnlajstroma, a nyomozók őrizetbe is vették. Lopás bűntett és rongálás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 52 éves miskolci férfival szemben – írja a police.hu. Az elkövető 2021. március 15-e előtt Miskolcon egy fotó üzletbe, egy drogériába és egy hétvégi házba tört be. A férfi továbbá egy városi tömegközlekedési eszközön egy telefont próbált ellopni, valamint egy hétvégi házat is megrongált, melyek során az ingatlant szándékosan felgyújtotta. Az elkövető a betörések alkalmával többek között laptopot, gyógyteát, lakás-felszerelési tárgyakat tulajdonított el.…
Tovább olvasom