Felháborodtak a mentősök, hogy elmaradt az ígért béremelés

Megosztás

A közleményük szerint távolabbra került az orvos-szakdolgozói bérarány, mint valaha.

Felháborítónak tartja a Magyar Mentődolgozók Szövetsége, „hogy az egészségügyi szakdolgozók által várt béremelés nem valósult meg” januárban – írja a szövetség Facebook-posztja alapján a 444.hu.

Ennek eredményeként az orvosi bérek 21 százalékát kapják, jóval elmaradva a kormány által kitűzött 37 százalékos aránytól.

A szervezet szerint az infláció miatt rengetegen vállalnak másod- és harmadállást, és így csak fokozódni fog a szakdolgozóhiány.

A kormány decemberi közleménye szerint az egészségügyi szakdolgozók bérét két lépcsőben, először idén júliusban, majd jövő márciusban emelik. Az ígéret szerint átlagos alapbérük akkor fogja elérni az orvosi alapbér átlagának 37 százalékát.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek