Újabb hatalmas sikert aratott a miskolci Balla Riana Emma

Ismét hatalmas sikert ért el a fiatal miskolci sztár. Ezúttal az ausztráliai Sydneyben nyert díjat. Balla Riana Emma sikert sikerre halmoz, fiatal kora ellenére. Korábban a Borsod24 is készített vele interjút, amelyet itt olvashatnak. A fiatal tehetség azóta sem állt meg, sorra nyeri a rangosabbnál rangosabb díjakat. A mindössze 12 éves Riana nemrég megalkotta saját filmjét, a Rianást, amelynek ő írta a forgatókönyvét és ő játssza a kisfilm főszerepét is. A film világszerte meghódította a nézőket és a kritikusokat, a legnevesebb filmfesztiválok dobogóira jutva fel. Díjat nyert már New Yorkban, Cannes-ban,…

Tovább olvasom

Határozott léptekkel Miskolcról a világhírnév felé – interjú Balla Riana Emmával

Mindössze 11 éves, 4 év alatt több mint 100 hazai és nemzetközi versenyen vett már részt, melynek jelentős részét meg is nyerte. A zenei díjak sokasága mellett több tucatszor díjazták színésznőként is: 2020-ban a Los Angeles Film Awards-on a legjobb fiatal színésznő díjával ismerték el, 2022-ben pedig a rangos, new yorki Best Actor&Director Awards legjobb gyerekszínésznek választotta. De számos, női főszereplőnek járó díjat nyert már felnőtt kategóriában is a Rift / Rianás című filmben nyújtott alakításáért például Chicagoban, Kanadában, New Yorkban. És nyert díjat fogatókönyvíróként Brazíliában, Bhutánban. De megválasztották már…

Tovább olvasom

Akár az Oscar-díjért is ringbe szállhat a miskolci lány alkotása

A Rianás című kisjátékfilm, amely a 11 éves, miskolci Balla Riana Emma filmje, hatalmas sikert arat szerte a világban. A forgatókönyvet maga Riana írta, és ő játssza a főszerepet is. Már számos országban levetítették a filmet, folyamatosan özönlenek az elismerések. Eddig 84 nemzetközi díjat nyert. Többek között a Hollywood Akadémiai Filmdíjakon, Kanadai Filmdíjakon, Los Angelesben, New Yorkban, Chicagóban, Svédországban, csak hogy néhányat említsünk. Jelenleg is versenyben van a Cannes-i Filmdíjakon, a Los Angelesi Filmművészeti Díjakon és egyéb nemzetközi versenyeken. Rianának jelenleg 23 „Legjobb Színésznőnek” vagy épp „Fiatal Színésznőnek” járó díja…

Tovább olvasom

Díjak tömkelegét nyeri a borsodi kislány filmje

A mindössze tízéves Balla Riana Emma Rianás című kisfilmje egy bántalmazás történetét mutatja be egy gyermek szemszögéből. “A “RIANÁS” című kisjátékfilmünk díjnyertes lett a Dreamz Catcher International Film Fesztiválon. Nagy az örömünk! Köszönjük a remek munkát a stábnak! Nélkületek nem ment volna!” – írta Facebook-posztjában Balla Riana Emma. Azóta pedig sorozatosan érkeznek az újabb örömhírek: “Most jött az újabb örömhír, hogy a “RIANÁS/ RIFT ” című kisjátékfilmünk díjat nyert a GOLDEN LION INTERNATIONAL FILM FESTIVAL-on is! El sem tudom mondani, mennyire boldog vagyok! Köszönjük!” A legfrissebb bejegyzésben pedig a következő…

Tovább olvasom

Világversenyen végzett első helyen a miskolci énekes kislány

Az Index írta meg, hogy nemzetközi megmérettetésen győzött a kilencéves énekesnő, Balla Riana Emma. Az itthon versenyeket sorra nyerő kislány háromévesen szeretett bele az operett műfajába, szülei pedig ugyan semmit sem erőltetnek, mindenben támogatják lányukat. Mivel itthon nem gyakori, hogy ennyi idős gyerekeknek tartsanak hangképzéseket, vegyes kritikák éri Riana Emmát, éppen ezért döntöttek úgy, hogy egy amerikai zsűri előtt is próbára teszik magukat. Ezért Riana Emma elindult a Golden Classical Music Awardson, ahol klasszikus szólóénekes juniorkategóriában elhozta az első helyet. Ez egyben azt is jelenti, hogy a kilencéves lány részt…

Tovább olvasom