A 25-ös főutat teljes szélességében lezárták – közölte a Katasztrófavédelem. Lesodródott az úttestről egy kisbusz a 25-ös főúton, Sajópüspöki és Ózd között. A baleset következtében a járműből egy ember kizuhant. Az esethez az ózdi hivatásos tűzoltók vonultak ki, akik áramtalanították a gépkocsit. Az egység a társhatóságokkal közösen dolgozik a helyszínen, amelyet a műszaki mentés idejére teljes szélességében lezártak.
Tovább olvasomCímke: baleset
Halálos kimenetelű baleset történt Mezőkövesd közelében
Közúti baleset történt péntek délután fél három óra körül Mezőkövesd térségében a 3-as számú főúton. Az elsődleges információk szerint a baleset során egy személygépkocsi és egy nyerges vontató ütközött össze. Az autót vezető 70 éves budapesti nő a baleset következtében a helyszínen meghalt, utasa pedig megsérült. Az érintett útszakaszt a mentés, és a helyszínelés idejére a rendőrök teljes szélességében lezárták a forgalmat az M3-as számú autópályára és Andornaktálya felé terelték át. Kiemelt kép: Mezőkövesd Képekben
Tovább olvasomA száguldó BMW-s egy rendőrautónak csattant Miskolcon, súlyos sérüléseket okozva – képek
Az eddigi információk alapján úgy tűnik, hogy a BMW-s versenyezhetett a közúton, amikor elvesztette uralmát autója felett és nagy sebességgel a rendőrautónak ütközött. A benne ülő rendőr életveszélyesen megsérült, a két autó védelmi rendszere nem volt egy szinten. Az eddig kapott információk szerint egy lengyel rendszámú BMW terepjáró és egy rendőrségi Suzuki Vitara ütközött össze vasárnap hajnalban Miskolcon, a Kiss Ernő utcában – írja a Baleset-info. A baleset pontos okáról egyelőre nem sokat lehet tudni. Értesüléseink szerint elképzelhető, hogy a BMW versenyzett egy másik autóval, és így ütközött a rendőrautónak.…
Tovább olvasomEgy sérültet látott el egy rendőr és egy mentős, mindkettőt elütötte egy ittas sofőr
Egy sérültet láttak el az út szélén a mentőszolgálat bajtársai Ózdon, amikor egy autó vezetője elütötte az életmentőt, és az esetnél intézkedő rendőrt. Mindketten megsérültek. Járművezetés ittas állapotban vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást az Ózdi Rendőrkapitányság egy 62 éves helyi férfival szemben. A gyanúsított 2022. március 6-án 16 óra 30 perc körül Ózdon, a Bolyki főúton nem tartott megfelelő oldaltávolságot, amikor egy beteg ellátása miatt egy az út szélén álló mentőautónak ütközött, ennek következtében elsodort egy mentőápolót, és a helyszínen intézkedő rendőrt. A balesetben a rendőr és az…
Tovább olvasomHalálos baleset Múcsonynál: busz ütött el egy gyalogost
A rendőrség tájékoztatása szerint az út közepén sétált a férfi. Múcsony közelében, a 2606-os számú úton 2022. február 23-án 21 óra 30 perc körül egy menetrend szerint közlekedő autóbusz elütött egy az út közepén gyalogló férfit – írják a police.hu-n megjelent rövid közleményben. A gyalogos a balesetben olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt.
Tovább olvasomRengetegen kanyarodnak a villamos elé Miskolcon, így az MVK lépett
A vállalat igyekszik jobban felhívni a figyelmet erre a nem éppen apró problémára, ügyeljünk jobban a villamosokra, ezért kampányt indítottak. Engedd el! Nézz a tükörbe! – ez a két, nem túl bonyolult üzenet szerepel azokon a táblákon, melyeket hétfőn délelőtt helyeztek el az Andrássy és a Testvériség utca kereszteződésében. A Miskolc Városi Közlekedési Zrt. (MVK) célja a foszforeszkáló táblákkal az, hogy felhívják az autósok figyelmét arra, hogy alaposan tájékozódjanak, mielőtt a villamospályát keresztező átkelőhelyeket igénybe veszik. – Szinte minden héten megsérül egy szerelvényünk olyan balesetben, amit a figyelmetlenül a sínekre…
Tovább olvasomCsattanás az M3-ason, lezárták az autópályát
Két autó rohant bele egy felborult trélerbe, a Nyíregyháza felé vezető oldalt teljes szélességében lezárták Karácsondnál. Baleset miatt lezárták az M3-as autópálya Nyíregyháza felé vezető oldalát a 84-es kilométernél, Karácsond közelében vasárnap reggel, miután felborult egy autószállító tréler – írja a police.hu. A rendőrség tájékoztatása szerint két autós is későn vette észre a balesetet és ők is a trélernek ütköztek. A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint a balesetben senki nem sérült meg. Az autósok az adácsi lehajtónál kerülhetnek, majd Ludasnál térhetnek vissza az autópályára. (Hvg.hu)
Tovább olvasomKamionbaleset történt a 26-os főúton
A hatalmas gépjármű felborult Sajószentpéternél. A 12-es kilométernél történt a baleset – írja a Katasztrófavédelem. Az oldalára borult egy kamion a 26-os főút 12-es kilométerénél, Sajószentpéter térségében. A kazincbarcikai hivatásos tűzoltók áramtalanították a járművet és kiszabadítottak belőle egy embert, akit átadtak a mentőknek.
Tovább olvasomIdős nőre dőlt egy fa Miskolcon
Súlyosan megsebesített egy idős nőt egy a viharos szélben kidőlt fa Miskolcon – tájékoztatott csütörtökön az Országos Mentőszolgálat. Közleményük szerint a fa az Árpád úti lakótelepen dőlt ki, egy ott sétáló 83 éves nőnek a fején és a mellkasán okozott súlyos sérüléseket. A sérültet a mentők helyszíni ellátás után kórházba vitték.
Tovább olvasomMegint egy autó hajtott a villamosba Miskolcon – videó
Az eddigi információk szerint a kisteherautó nem adta meg az elsőbbséget a villamosnak és belecsapódott. A sofőr fejsérülést szenvedett, a villamoson senki nem sérült meg. A minap.hu egyik olvasója az érintett szerelvényen utazott, ő a MiNap facebookján azt írja: „Az autó a villamosba csapódott, a villamoson senki sem sérült. Az autó sofőrjének fejsérülése lett.” Varga Rudolf, a megyei rendőr-főkapitányság szóvivője a portál kérdésére megerősítette az információt. „A baleset még kedden reggel 9.45 körül történt a Győri kapu 44. szám előtt, az eset során egy kistehergépjármű sofőrje a kanyarodási szabályokat megszegve hajtott a villamos…
Tovább olvasom