Rekordlétszámmal zárult a felvételi a Miskolci Egyetemen: 11 százalékkal nőtt a felvettek száma

3739 jelentkezőt vettek fel a Miskolci Egyetemre a 2026-os általános felvételi eljárásban – 380 fővel, azaz 11 százalékkal többet, mint egy évvel korábban. Az állami ösztöndíjas helyekre bejutottak száma közel 16 százalékkal nőtt: összesen 2869 hallgató, a felvettek 76,7 százaléka kezdheti meg ősztől a tanulmányait államilag finanszírozott képzésen.

Az eredményeket az egyetem július 23-án, a hagyományos Pont Ott Partin hirdette ki, amelyet Miskolc önkormányzatával közösen szervezett a Csengey-kertben.

„2023 óta minden évben nőtt a hallgatói létszámunk, idén pedig a Miskolci Egyetem történetének egyik legsikeresebb felvételi eredményét értük el” – mondta Horváth Zita rektor a sajtótájékoztatón, hozzátéve: ha a pótfelvételi, a szakirányú továbbképzések és a nemzetközi hallgatók beiratkozása is a várakozások szerint alakul, szeptemberre a 15 ezres hallgatói létszámot is elérheti az egyetem.

A legtöbb hallgatót – 892 főt, 25 százalékkal többet, mint tavaly – a Bölcsészet- és Társadalomtudományi Kar vette fel, ezen belül 255-en gyógypedagógiára, 127-en tanítói szakra jutottak be, a pedagógus mesterképzésekre pedig összesen 189-en – legtöbben a matematikatanár- (26 fő) és a közgazdásztanár-szakra (22 fő). A hagyományos bölcsész szakok közül az anglisztikára 44-en, a történelemhez kötődő képzésekre 40-en, a régészet alap- és mesterszakra 16-an jutottak be.

A Gépészmérnöki és Informatikai Karra 731-en nyertek felvételt, a legnépszerűbb a villamosmérnöki szak volt 153, a gépészmérnöki 115, a logisztikai mérnöki 103, a mérnökinformatikus pedig 76 fővel. A Gazdaságtudományi Kar 711 hallgatót vett fel, több mint 15 százalékkal többet, mint tavaly – itt a pénzügy és számvitel, illetve a turizmus-vendéglátás állami ösztöndíjas képzéseire egyaránt 440 pontos ponthatárral lehetett bejutni, a sportszervezés szakra pedig 69-en jutottak be. Az Állam- és Jogtudományi Karon 17 százalékkal, 573 főre nőtt a felvettek száma, közülük 322-en kezdik az osztatlan jogászképzést, 112-en az igazságügyi igazgatási alapszakot; a magyar nyelvű képzések közül itt volt a legmagasabb ponthatár, 455 pont, a levelező tagozaton.

Az Egészségtudományi Kar képzéseire 462-en nyertek felvételt, közülük 425-en Miskolcon kezdenek: 192-en ápolás és betegellátás, illetve gyógytornász szakirányon, 87-en orvosi diagnosztikai analitikus alapképzésen. A sátoraljaújhelyi kihelyezett képzésre 37 hallgatót vettek fel, nyolcat ápoló, huszonkilencet védőnő szakirányra.

A Műszaki Föld- és Környezettudományi Karra 179-en jutottak be, közülük 63-an a műszaki földtudományi képzésre, a környezetmérnöki és az újonnan induló építőmérnöki alapképzésre pedig egyaránt 30-nál többen. Az Anyag- és Vegyészmérnöki Kar miskolci vegyészmérnöki szakára 50-en, az anyagmérnöki alapszakra 32-en nyertek felvételt, a kazincbarcikai kihelyezett vegyészmérnöki képzés 9 fővel indul.

A Bartók Béla Zeneművészeti Karra összesen 78-an jutottak be: 55-en a miskolci alap-, mester-, tanár- és művésztanár-képzéseken, 23-an pedig a budapesti telephely kortárs könnyűzene alapképzésén, hét szakirányon.

Az angol nyelven meghirdetett képzésekre a magyar felvételi rendszerben 50 hallgató nyert felvételt, több mint felük a Gazdaságtudományi Karon kezdi meg tanulmányait, de jelentős a műszaki képzési terület aránya is. A mesterképzések közül – a matematika- és közgazdásztanár-szak mellett – a kriminológia szak volt a legkeresettebb.

A pótfelvételi eljárás jelentkezési határideje 2026. augusztus 7., éjfél – ekkor jár le a doktori képzésekre szóló pótjelentkezés határideje is. A jelentkezéshez Ügyfélkapu+ vagy DÁP-azonosítással elérhető E-felvételi rendszerbe kell feltölteni a szükséges dokumentumokat JPG- vagy PDF-formátumban.

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!

Kapcsolódó cikkek