Egy estére Görögország kultúrája költözik a miskolci Csengey-kertbe: pénteken ingyenes görög táncházzal, élő zenével és kulturális programokkal várják az érdeklődőket.
A rendezvény 18 órakor kezdődik, amikor Sarantis Mantzourakis előadásában a résztvevők megismerhetik a görög kultúra egyik legismertebb táncának, a zeibekikónak a történetét, jelentését és hagyományait. Az előadó az este során élő zenével is közreműködik, így a közönség a görög dallamok világába is betekintést nyerhet.
Az előadást követően Nikákisz Szofoklész mutatja be a zeibekikót, amelyet hagyományosan férfitáncként tartanak számon. A bemutató után a látogatók sem maradnak a nézőtéren: kezdetét veszi a görög táncház, ahol bárki kipróbálhatja az alaplépéseket, előzetes tánctudás nélkül is.
A szervezők célja, hogy közelebb hozzák a görög kultúrát a miskolci közönséghez, és egy kötetlen közösségi élményt teremtsenek, ahol a zene és a tánc összehozza a résztvevőket.
A háromórás program pénteken 18 és 21 óra között várja az érdeklődőket a Csengey-kertben, a részvétel pedig ingyenes.
Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre! Amennyiben szívesen lenne a támogatónk, kattintson ide és csatlakozzon adománygyűjtésünkhöz!
