Balesetben szörnyethalt egy motoros Miskolc és Kistokaj között

Egy férfi 14 óra körül az M30-ason Miskolc irányába haladt motorjával, az autópálya 24. kilométerénél, amikor bekövetkezett a tragédia. A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatása szerint egy férfi közlekedett motorkerékpárjával Miskolc felé, amikor a város közelében elvesztette uralmát a járműve felett, felborult és olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen elhunyt. A rendőrök az érintett szakaszt lezárták a forgalmat a Kistokaji lehajtónál terelik el.

Tovább olvasom

Ne vezessünk megszokásból: súlyos sérüléssel járó karambol, mert a sofőr nem tudott egy új körforgalomról

Az eset Debrecen környékén történt, a sofőr elismerte, korábban sokszor járt ezen az úton, de megszokásból vezetve nem is vette észre, hogy egy korábban nem létező körforgalomhoz érkezett. Ő és utasa is súlyosan megsérült, az autó pedig totálkáros lett. Egy személyautó csapódott a fák közé a 48-as számú főúton, a Pallagi út kereszteződésénél. A sofőr és utasa is súlyos sérüléseket szenvedtek. Súlyos baleset történt vasárnap Hajdú-Bihar megyében, a 48-as számú főúton, a Pallagi út kereszteződésénél. Autójával a fák közé csapódott egy román állampolgárságú férfi, aki utasával együtt súlyos sérüléseket szenvedett: mindkettőjüket…

Tovább olvasom

Kamikaze előzéssel okoztak hármas karambolt Szendrőládnál

Egy szendrői férfi 2022. október 6-án 5 óra 25 perc körül a 27-es számú főúton haladt autójával Szendrőlád irányából az otthona felé. A sofőr egy előtte haladó buszt szándékozott megelőzni úgy, hogy azt már egy másik autó is megkezdte. Mivel a busz mögött haladó kocsi a manővert már nem tudta volna befejezni – egy szemből szabályosan érkező autó miatt – ezért a járművezető visszasorolt a tömegközlekedési eszköz mögé. A szabálytalan sofőr viszont, ezt a körülményt későn észlelte és a karambol elkerülése végett jobbra húzódott, így nekiütközött a busznak, majd az…

Tovább olvasom

Tizenöt évesen, jogosítvány nélkül csattant egy műszakilag közlekedésre teljesen alkalmatlan autóval

A sokat látott rendőröket is meglepte, hogy a jármű hátulja gyakorlatilag félkész, a fiúnak soha nem volt jogosítványa (kora miatt eleve nem is lehetne), az autóból a biztonsági övet kiszerelték és már jó ideje ki is vonták a gépkocsit a forgalomból. Szép lajstrom. Rendkívül különleges balesetről értesültünk. Hétfőn este egy 15 éves helyi fiú Magyarkesziben közlekedett egy autóval, amikor elvesztette uralmát a járműve felett és az út melletti árokba csúszott, majd egy betonhídnak ütközött. A helyszínelés során kiderült, hogy a fiatal nem rendelkezik jogosítvánnyal. A nyomokból kollégáink azt is megállapították,…

Tovább olvasom

Halálos baleset lett az autólopásból

Péntek este Vácon folyamatosan gyújtották a mécseseket rokonok, barátok ismerősök, hogy megemlékezzenek a tragikus körülmények között meghalt férfiról.  Az áldozat két gyereket nevelt egyedül, a fiúk most árván maradtak -mondja a Tények riportjában az egyik megemlékező. Múlt hét vasárnap történt az eset: kora reggel a férfi az autójával megállt egy dohánybolt előtt, bement vásárolni, azonban nem zárta be a kocsiját, hanem járó motorral az utcán hagyta. Ekkor két fiatal -élve a kínálkozó lehetőséggel- beült az autóba és elhajtottak. A kocsi tulajdonosa amikor ezt látta, kirohant az üzletből és még éppen fel tudott…

Tovább olvasom

Ítélet született a Mezőkövesdnél történt halálos baleset ügyében

A Mezőkövesdi Járásbíróság előkészítő ülésen hozott határozatával felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki 2020 decemberében súlyos közlekedési balesetet okozott, amelyben egy személy életét vesztette. A bíróság által megállapított tényállás szerint a vádlott nő Mezőkövesd külterületén közlekedett, amikor a 3-as számú főút egyik kereszteződéséhez érve nem észlelte a Budapest irányából érkező sértett gépkocsiját, ezért a kereszteződésbe behaladt és balra kanyarodott. A két autó összeütközött, amelynek hatására a sértett autója a szemközti sávba sodródott és frontálisan egy harmadik járműnek csapódott. A sértett a helyszínen elhunyt, a szemből érkező autó vezetője pedig…

Tovább olvasom

Egy tragikus, rossz mozdulat, összeakadt és lezuhant két repülőgép egy légibemutatón – videó

Mindkét pilóta életét vesztette, miután repülőgépeik a földbe csapódtak. Egyetlen rossz mozdulat, utána pedig már nem tehettek semmit. A levegőben összeütközött, majd lezuhant két kisrepülőgép Németországban – számolt be róla a The Sun. A lap által közölt videofelvételen látható, hogy egy manőver után a két gép egymáshoz ért, majd összeakadva zuhanni kezdett. Néhány másodperccel később füst tűnt fel a fák lombja fölött a becsapódás helyszínén. A lap azt írja, hogy a tragédia egy légibemutatón történt. A két pilóta – egy 42 és egy 72 éves férfi – életét vesztette a balesetben. A…

Tovább olvasom

Sörimádók rémálma: óriási sörbaleset történt az autópályán

Az üdítő nedűt kedvelő borsodi honfitársaink csak ülve olvassák el a következő hírt, nehogy sokkot kapjanak. Szerdán több ezer doboznyi Coors Light árasztott el egy floridai autópályát, miután a söröket szállító kamion karambolozott. A rendőrség szerint a balesetet szenvedők kisebb sérülésekkel megúszták, leszámítva ugye a sörrel teli dobozokat, amiktől látni sem lehetett az utat. A baleset azután történt, hogy két kamion összeütközött, majd félreállt. Nem sokkal később két másik kamion, illetve egy kisteherautó is félreállt, hogy segítsen a kamionoknak. Ebbe a nagy félreállásba szaladt bele a sörszállító kamion, ami már…

Tovább olvasom

Vibrátorok és síkosító borította be az autópályát

Egy vibrátorokkal és síkosítókkal megrakott teherautó borult fel az I40-es úton, Mustang település közelében, Oklahoma város külterületén az Egyesült Államokban – írja a Mirror. A baleset akkor történt, amikor két kamion ütközött amerikai idő szerint szerda reggel. A karambolban senki sem sérült meg, viszont a rengeteg vibrátor és folyadék az úttestre ömlött, ezért a hatóságok több sávot is lezártak az autópályán. A tractor trailer full of dildos and lube flipped and spilled all over a highway in Oklahoma @OutandAboutpod pic.twitter.com/jm75SsXjTI — Barstool Sports (@barstoolsports) September 15, 2022 A News 9 helikopterről követte…

Tovább olvasom

Gyógyíthatatlan beteg lehetett a Miskolc és Szerencs közötti tragikus balesetet okozó férfi

A helyiek szerint emiatt öngyilkosságra is készült, felesége szerint azonban ez nem igaz. Mi is beszámoltunk arról a keddi balesetről, amelyben egy férfi áttért a szembesávba és frontálisan karambolozott egy kocsival, amiben négyen ültek. A tragikus balesetet senki sem élte túl, öten haltak meg. A barátok és ismerősök sokkos állapotban nyilatkoztak a Tények stábjának. A helyiek szerint öngyilkosságra készült a férfi, mert súlyos rákbeteg volt. Felesége szerint azonban férje nem akart öngyilkos lenni, azt mondta, hogy rosszul lehetett vezetés közben. A Tények riportja: via tenyek.hu; Fotó: Szerencsi Hirek

Tovább olvasom