Sörimádók rémálma: óriási sörbaleset történt az autópályán

Megosztás

Az üdítő nedűt kedvelő borsodi honfitársaink csak ülve olvassák el a következő hírt, nehogy sokkot kapjanak.

Szerdán több ezer doboznyi Coors Light árasztott el egy floridai autópályát, miután a söröket szállító kamion karambolozott.

A rendőrség szerint a balesetet szenvedők kisebb sérülésekkel megúszták, leszámítva ugye a sörrel teli dobozokat, amiktől látni sem lehetett az utat.

A baleset azután történt, hogy két kamion összeütközött, majd félreállt. Nem sokkal később két másik kamion, illetve egy kisteherautó is félreállt, hogy segítsen a kamionoknak. Ebbe a nagy félreállásba szaladt bele a sörszállító kamion, ami már nem tudott megállni, úgyhogy ütközött, a szállítmánya pedig az útra borult.

A sör mellett egy kis beton is folyt az útra – az nem derült ki, hogy milyen állapotában –, mert az egyik kamion pedig azt szállított. (BBC)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek