Mint arról korábban beszámoltunk, az M3-as autópálya Budapest irányába vezető oldalának 113-as kilométerében – Füzesabony közelében – 2023. május 26-án 10 óra 30 perc körül egy személyautó szalagkorlátnak ütközött. A baleset következtében a járművet vezető 73 éves férfi a helyszínen életét vesztette. A rendőrök a helyszínelést 13 óra 30 perckor befejezték, zavartalanul halad a forgalom. Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!
Tovább olvasomCímke: baleset
Mobilozás közben okozott balesetet egy felsőtelekesi sofőr
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság büntetőeljárást indított egy gépjárművezető ellen, aki telefonálás közben autójával fának ütközött, az utasa pedig a biztonsági övét nem használta, ezért az ütközést követően kizuhant az ablakon, és súlyos sérüléseket szenvedett. Egy 21 éves felsőtelekesi sofőr 2023. május 25-én 6 óra után, Kánó irányából haladt autójával az otthona felé a 2607-es számú úton. Az eljárás eddigi adatai szerint a férfi vezetés közben kézben tartott mobiltelefont használt, és figyelmetlenségből lehaladt az útról, majd egy fának ütközött. A gépkocsi jobb első ülésén utazó – biztonsági övet nem használó – utas a bal…
Tovább olvasomIsmét villamos és autó ütközött Miskolcon
A baleset a stadionnál történt, viszonylag szerencsés kimenetellel. De nem ez volt az egyetlen az elmúlt két hétben.
Tovább olvasomFának csapódott egy személyautó Felsőtelekes közelében
A megrongálódott gépkocsi az út közepén állt meg – derül ki a Katasztrófavédelem csütörtöki tájékoztatásából.
Tovább olvasomBennégett az autójában a tardonai házaspár – videó
Ahogyan arról hírportálunk is beszámolt, egy harmincas éveiben járó tardonai házaspár égett halálra szombaton a 306-os főúton Miskolc mellett, miután autójukkal egy folyékony nitrogént szállító tartálykocsival ütköztek. Az RTL Híradó információi szerint a párnak gyerekei is vannak, de ők nem ültek az autóban. Kocsijuk a baleset előtt átsodródott a szemből jövők sávjába, ahol egy folyékony nitrogént szállító tartálykocsival ütközött. A baleset következtében a teherautó az árokba borult, a kocsi pedig lángra kapott és teljesen kiégett. A rendőrség tájékoztatása szerint tisztázatlan okokból a gépkocsi áttért a szemközti sávba és frontálisan ütközött…
Tovább olvasomRégen volt már ennyire fekete nap a magyarországi utakon
Több halálos baleset is történt, valamint számos, más incidens is az utakon, kiemelkedően szörnyű nap lett a közlekedők számára a szombati.
Tovább olvasomSzemélyautó és tartálykocsi ütközött Miskolc mellett
A baleset a 26-ost és az M30-ast összekötő úton történt, az ütközéstől a személyautó kigyulladt. Frontálisan ütközött egy tartálykocsi és egy személygépkocsi Miskolc közelében – írja szombati közleményében a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrofavédelmi Igazgatóság. A közlés szerint a baleset a M30-as autópályát és a 26-os főutat összekötő 306-os főúton. „Az ütközés következtében a személyautó kigyulladt és teljes terjedelmében égett, mire a miskolci hivatásos tűzoltók kiérkeztek a helyszínre. A tüzet két vízsugárral eloltották. A tartályos jármű az árokba hajtott. A főutat teljes szélességében lezárták” – írják. Arról, hogy vannak-e sérültek és ha…
Tovább olvasomHatalmas baleset: betonfalba csapódott egy autó Hernádnémetiben
Az autó földig rombolta a temető kerítésének egy részét. A balesetnek sérültje is van és a Boon.hu információi szerint autós üldözés vezethetett a balesethez. Óriási gumicsikorgásra és csattanásra figyeltek fel Hernádnémetiben pénteken este fél nyolc körül a Béke utcában, a helyi temető mellett. Egy személyautó Tiszalúc irányából érkezett, vélhetően hatalmas sebességgel, az út pedig itt éppen két S-kanyart is leír, amelyet egyszerűen nem lehetett bevenni azzal a tempóval, amellyel az autó érkezett. Kisodródott, megpördült, majd belecsapódott a temető betonkerítésébe és a földel tette egyenlővé. A helyszínen lévők elmondása szerint a…
Tovább olvasomVideón, ahogy egy családi ház kertjébe csapódik egy mentő
Az Országos Mentőszolgálat közzé tette a fedélzeti kamerás felvételeit annak a mentőautónak, amelyik csütörtök egy budapesti családi ház kertjébe csapódott. Az OMSZ szerint a felvétel bizonyítja, hogy egy figyelmetlen sofőr miatt történt a baleset, nem biztos, hogy a mentőautó vezetője hibázott. A mentőben szállított beteg nem sérült meg, a mentősök viszont igen, de szerencsére csak könnyebben. Az anyagi kár jelentős, írták a posztban. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Gálvölgyi János rosszulléte miatt az elmúlt időszakban sok szó esett a mentősök munkájáról. A színművészhez a hívás után 40-42 perccel indult…
Tovább olvasomMiskolci képviselő utazik ki a szlovákiai buszbaleset sérültjeihez
A szlovákiai buszbaleset sérültjei közül még 18 utast ápolnak szlovákiai kórházakban, köztük miskolciakat is. Ezért Veres Pál, Miskolc MJV polgármestere kérésére Cseléné Figula Edina, a Velünk a Város frakció önkormányzati képviselője péntek délután Szlovákiába utazik, hogy a hozzátartozók csomagjait eljuttassa a sérülteknek, valamint helyben tájékozódjon arról, hogy milyen további segítségre van szükségük a kórházi kezelésre szorulóknak. Cseléné Figula Edina elsők közt vette fel a kapcsolatot a balesetben érintett miskolciakkal, hiszen legtöbbjük a körzetében, Martinkertvárosban működő nyugdíjasklub tagja. A képviselő az elmúlt napokban folyamatosan egyeztetett a hozzátartozókkal, és azokkal a könnyebben sérült utasokkal,…
Tovább olvasom