Az egyik miskolci mellékvonalon baleset történt, szerencsére a karambol nem követelt áldozatot és súlyos sérültet sem.
Tovább olvasomCímke: átjáró
Rendkívül furcsán változott meg a forgalmi rend a „Csöcsös háznál”
Egyelőre annyit tudni, hogy lakossági kérésre szorították korlátok közé a gépjárműveket és egyben egyirányúsították is az utcaszakaszt. Az arra közlekedők valószínűleg szitkozódnak is rendesen, meglehetősen szűkre szabták az új átjárót.
Tovább olvasomA Tokaj InterCity a felismerhetetlenségig letarolt a vasúti átjáróban egy személyautót
Szerencsére a sofőrhölgy és utasa még időben el tudta hagyni a járművet, mielőtt a szerelvény odaért és porrá zúzta volna. Az autó vezetője kormányhibára panaszkodott, elmondása szerint ezért nem tudta egyenesbe hozni a kocsit.
Tovább olvasomNégy napon át lezárnak egy fontos vasúti átjárót megyénkben
Március végén más útvonalat kell találnunk, mert négy napon át egyáltalán nem tudunk majd átkelni itt a síneken.
Tovább olvasomA BAZ megyei átjárónál már nem első alkalommal sötét a fényjelző, amikor jön a vonat
Ilyenkor nem feltétlenül kell műszaki hibára gondolni, de mindenképpen veszélyesebb helyzet, mint amikor a megszokott módon, pirosan villogna a fénysorompó, amikor szerelvény érkezik.
Tovább olvasomEgy személyautó ütközött az InterCityvel egy vasúti átjáróban szombaton
Az eddigi információk szerint a gépkocsi hajtott az éppen arra közlekedő InterCity elé a sorompó nélküli vasúti átjáróban. Óriási szerencséjükre az autó vezetője és utasa is túlélte a csattanást.
Tovább olvasomEgyedi ruhakollekciójával a legjobbak közé jutott egy miskolci civil szervezet
Idén is a legjobb civil szervezeteket és kezdeményezéseket kereste a NIOK Alapítvány és a szakértőkből álló zsűri. A 170 pályázatból csupán 27 jutott a döntőbe, és ott van köztük a miskolci székhelyű Átjáró Kulturális Egyesület.
Tovább olvasomHatalmas, de szerencsés kimenetelű vonatbaleset történt a Bükkben
Egy autós a tilos jelzés ellenére a sínekre hajtott, ahol nekicsattant az éppen arra járó motorvonat. Hatalmas szerencséje volt az autó két utasának, hogy élve megúszták. Nem ez volt az egyetlen hatalmas vasúti baleset a hétvégén.
Tovább olvasomDöbbenetesen sok a vonatkisiklás és -baleset hazánkban, de mi ennek az oka?
A rengeteg bezárt vasútvonal ellenére is sűrűnek mondható Magyarország vasúthálózata. De kevésbé érthető módon, főleg 2023 januárjától elképesztő mértékben megemelkedett a vasúti balesetek száma, köztük számos szerelvény kisiklása is értendő.
Tovább olvasomHatalmas vonatbalesetet rögzített egy autós, nem ért át a kamion a szerelvény előtt – videó
Egy rendkívül hosszú szállítmánnyal, kőkemény hídelemekkel a háta mögött haladt át a kamionos a vasúti átjárón, csak arra nem számított, hogy a másik oldalon hosszasan feltartják, a rakomány pedig bőven rálógott a sínre. A vonat pedig érkezett és hatalmas erővel csapódott be, kettészelve a másik járművet. Az amerikai Tennessee államban vontatott 40 méteres hídelemet egy kamion. Az útvonalat egy vasúti átjáró is keresztezte, amelyen a szállítmány már nem jutott át. A balesetben a csőrős kamion, a mozdony és tíz vagon tönkrement. A helyi hatóságok beszámolója szerint a baleset azért következett…
Tovább olvasom