Mokrai Mihály: Hamarosan megkezdődik a Búza téri aluljáró felújítása

A Miskolcról őszintén programsorozatot még márciusban indította a DK, azzal a céllal, hogy megismerjék a helyi lakosok problémáit, nehézségeit, véleményét. A kedd délutáni eseményen Mokrai Mihály önkormányzati képviselő várta a helyieket, tapasztalatairól pedig sajtótájékoztatón számolt be.

Tovább olvasom

Megvertek egy buszsofőrt a Búza téren

Közfeladatot ellátó személy ellen erőszak bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 20 éves boldvai férfival szemben. A gyanúsított július 23-án 10 óra körül Miskolcon, a Búza téri, a 18-as kocsiállásban előzetes szóváltást követően megvert egy buszsofőrt, majd távozott a helyszínről. A sértett súlyos, nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett, közölte a megyei rendőr-főkapitányság. A Készenléti Rendőrség munkatársai még aznap azonosították, majd elfogták a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható férfit. A Miskolci Rendőrkapitányságra előállított támadót a hatóság őrizetbe vette, mivel vele szemben korábban más hatóság garázdaság és egyéb bűncselekmények…

Tovább olvasom

Európai turnéja előtt Miskolcra látogat Azahriah

Igazán nem panaszkodhatunk a miskolci nyárra, hiszen szinte minden hétvégére jut egy kisebb fesztivál, egy nagyobb koncert, vagy legalább egy óriási vihar. Nem árt résen lenni, ha nem akarunk lemaradni semmiről: például augusztus elején nem érdemes kihagyni Azahriah és Dzsúdló koncertjét.

Tovább olvasom

„Miskolcnak élhető belvárosra van szüksége” – megújulhatnak a régóta elhanyagolt épülettömbök

A főépítész felhívta a figyelmet arra, hogy bár az elmúlt évtizedekben újra felfedezték lassacskán, hogy van itt egy történelmi belváros, amit fel kéne újítani és kicsinosítani. De eddig szinte csak a tereket és a sétálóutcát helyezték előtérbe, pedig bőven lesz tennivaló az épületekkel is.

Tovább olvasom