Leszih Andor és Megay Géza halálának hatvanadik évfordulójának okán „Tudós, sovány múzeumszentek” címen rendeztek tudományos konferenciát a Miskolci MAB székházban. Mindketten meghatározó alakok voltak a Herman Ottó Múzeum létrejöttében és későbbi életében.
Tovább olvasomKategória: Miskolc
Miért zárták le az éppen felújított és megnyitott miskolci parkolót?
Elsőre logikátlannak tűnhet, hogy a nyáron felújítják és összekötik az ominózus parkolót egy másik utcával és novemberben már le is zárják az átjárót. A magyarázat azonban nagyon is érthető és megérthető.
Tovább olvasomA miskolci városvezetés válasza a DK közleményére
A Magyar Közlöny legfrissebb számából derült ki, hogy a megváltozott a gazdasági és a politikai környezetre hivatkozva véget ért a Modern Városok Program. A hírre tegnap a DK közleményben reagált, amiben elmondták, hogy nem sok jót hozott a miskolciak életébe a program, egyúttal bírálták a jelenlegi városvezetést is. Ma megérkezett a Miskolci Városháza válasza, amit változtatás nélkül közlünk.
Tovább olvasomNem kaptak támogatást – jótékonysági estet szerveznek az iskolai játszótérért
A Népkerti Vigadó „Építsünk Együtt Játszóteret!” elnevezéssel jótékonysági vacsoraestet szervez december 7-én. A rendezvény célja, hogy az iskola egy, a sajátos nevelési igényű gyermekek számra inklúzívabb játszóteret tudjon építeni, amire eddig nem kaptak támogatást.
Tovább olvasomNovember végéig lezárják a Repülőtéri utcai vasúti aluljárót
Miskolc város csapadékvíz elvezetés fejlesztése című projektjének részeként felújítják a Repülőtéri utcai vasúti aluljáró csapadékvíz-elvezető rendszerét, ezért 2023. november 15-én (szerda) 8:00-tól az aluljáró közútszakaszát teljes szélességében lezárják.
Tovább olvasomÚgy megrohamozták az eladósorba jutott óra- és ékszerüzletet, hogy limitálni kellett a beengedett vevők számát
50 százalékos akciót hirdetett az ikonikus miskolci Óra- és Ékszerház, de akkora emiatt az érdeklődés, hogy érdekes helyzetek alakultak ki.
Tovább olvasomA figyelmes miskolci villamosvezetőt és váratlan jótevőjét ünnepli az internet
Dobjuk el a sztereotípiákat, mert igenis rengeteg jóindulatú és kedves ember mászkál Miskolcon, csak meg kell őket találni. Most kettőt rögtön sikerült is. Aranyos történet az MVK járművén a figyelmes villamosvezetőről és váratlan jótevőjéről, aki különös módon hálálta meg a jó cselekedetet.
Tovább olvasomMiskolc is pályázik a legjobb turisztikai város címre
Az egyik legolvasottabb hazai hetilap égisze alatt először hirdették meg a versenyt, ahol a turizmus szolgáltatói mérhetik össze népszerűségüket.
Tovább olvasomÚjra megnyitották Miskolc korábbi kultikus vendéglátóhelyét a Kiliánban
Ismét él a legendás Otthon Étterem. Igaz, némileg más formában.
Tovább olvasomMég mindig nyomoznak a Nyíregyháza-Diósgyőr szurkolói verekedésének ügyében
Fél évvel ezelőtt Balmazújvárosban csapott össze az akkor már NB2 bajnok DVTK és a bennmaradásért küzdő Nyíregyháza csapata. A mérkőzés után verekedés tört ki a szurkolók között. Jelenlegi állás szerint pedig akár az ügy egésze változás elé nézhet.
Tovább olvasom