Ami nem változott: hétköznap a délutáni csúcsidőben 15, illetve 25 percig nem jött a miskolci villamos

Az MVK menetrendje és a túl ritkán járó villamosok képezték az elmúlt öt évben hatalmon levő ellenzéki városvezetés egyik legnagyobb kritikáját kormánypárti oldalról. Nagy érdeklődéssel várjuk, milyen kitűnő megoldással áll elő Miskolc új vezetése, hogy megmutassa, hogyan kell ezt csinálni. E hét elején a helyzet egyelőre változatlan.

Tovább olvasom

Sokáig tartott, de helyreállt a rend, újra normálisan közlekednek a vonatok a Keleti és Miskolc között

Ismét egy súlyos váltóhiba okozta a vonat kisiklását a Keleti pályaudvarnál a hétfői napon, éjfél körül sikerült a műszaki hibát kijavítani. A miskolci vonal közlekedése ezzel helyreállt, a MÁV formáját nézve viszont a kérdés a szokásos, hogy meddig.

Tovább olvasom

A miskolci késszúrás, ami örökre megváltoztatta több család életét

kisavasi késelés

Október második szombatjának éjszakája örökre bevésődött a miskolci Avasi Pincesor krónikájába. Ami egy vidám születésnapi ünneplésként indult, tragédiába torkollott: egy 16 éves fiatalember életét vesztette, egy 20 éves egyetemista pedig emberölési ügy gyanúsítottjává vált. Eddig is számos verzió keringett a történet részleteiről, de közvetlen rendőrségi források elmondták, ők hogyan rekonstruálták a történteket.

Tovább olvasom

Történelem és modernizáció: uniós forrásból felújítják a miskolci megyeházát

megyeháza

Az épület felújítására vonatkozó ajánlatokat a hónap végéig várják, a munkálatok várhatóan másfél évig tartanak majd. Az épület történelme és műemléki értéke révén a felújítás nemcsak energetikai szempontból fontos, hanem Miskolc kulturális örökségének megőrzése szempontjából is kiemelt jelentőséggel bír.

Tovább olvasom

Fontos kéréssel fordult a médiához a Kisavason meggyilkolt Csanád édesapja

Bő egy hét után sem tudott napirendre térni Miskolc és BAZ megye lakossága a döbbenetes gyilkosság felett, ami a Kisavason történt egy szórakozóhely előtt. Most már a temetés időpontja közeledik (szerda), amivel kapcsolatban fontos kérést fogalmazott meg az elhunyt 16 éves fiú édesapja.

Tovább olvasom