Jakab válasza Deutschnak: „Ne provokáljatok, Tamás!”

Kedd reggel egy terjedelmes interjú jelent meg a Telexen Deutsch Tamással, melyben a Fidesz-alapító arról beszélt, hogy szerinte Jakab Péter panelprolinak akar látszani. Jakab ezt nem hagyta annyiban, délutáni Facebook-posztjában reagált Deutsch mondataira: „Kedves Tamás, attól még, hogy frakcióvezető lettem, nem kezdek el urizálni. Ez nem a Fidesz, ahol lassan a WC-re is luxusrepülővel mennek a ficsúrok. Mifelénk nem szokás rázni a rongyot, főleg akkor nem, amikor a nép nyomorog. A nép, amelynek a pénzéből élsz, és akik neked csak »panelprolik«️” – írta Jakab. A Jobbik elnöke több tiszteletet kér, bár tudja, hogy a…

Tovább olvasom

Megszűnik a távirat Magyarországon

Megszünteti a Magyar Posta a belföldi távirat és Posta-Világfax szolgáltatásait – közölte a cég. Ha valaki szeretne még egyszer utoljára táviratot küldeni, azt április 30-án teszi meg utoljára a Magyar Posta. Mint írták, harminc éve ilyenkor évente 8 millió táviratot adtak fel, most már évi tízezres nagyságrend a jellemző – azaz még most is feladnak napi átlagban nagyjából két tucat táviratot. Hogy ebből mennyi a dísztávirat, azt nem részletezték a közleményben, csak annyit írtak, hogy népszerű volt ez a forma.

Tovább olvasom

Indul a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program

Hamarosan, még tavasszal indul a Magyar falu vállalkozás-újraindítási program, amelynek alapvető célja a beruházások ösztönzése – jelentette be az Innovációs és Technológiai Minisztérium gazdaságstratégiáért és szabályozásért felelős államtitkára kedden Budapesten, sajtótájékoztatón. György László közölte, hogy első körben 25 milliárd forint áll majd rendelkezésre a tíznél kevesebb embert foglalkoztató cégeknek. Egy társaság 2-10 millió forintot kaphat, a forrás kombinálható a 10 milliós újraindítási gyorskölcsönnel – tette hozzá. A program lényegét az államtitkár úgy foglalta össze, hogy kistelepüléseken működő kisvállalkozások kis összegű támogatásokra pályázatnak. Ezek a juttatások a szintlépés lehetőségét jelentik a…

Tovább olvasom

Továbbra is a tanítási szünet menetrendje érvényes a Volánbusznál

A tavaszi szünet után is – április 7-étől visszavonásig – a tanítási szünetben érvényes menetrend szerint közlekednek a Volánbusz járatai – tájékoztatta a buszvállalat kedden az MTI-t. A Volánbusz Zrt. közölte: a változtatás az elővárosi, regionális és országos, valamint a Budapest környéki autóbusz-közlekedést is érinti. Mivel a fedélzeti jegykiadást ideiglenesen felfüggesztették, utazás közben, az esetleges ellenőrzésekkor pótdíj megfizetése nélkül is vehetnek jegyet azok, akiknek nincs megfelelő mobileszközük vagy más méltányolható okból nem tudnak elővételben menetjegyet vásárolni – írták. Emlékeztettek: a Volánbusz járatain március 29-étől felfüggesztették a felszállást az első ajtón…

Tovább olvasom

Közúti ellenőrzésnek álcázva kérte meg barátnője kezét az őrmester – videó

Nem szokványos lánykérést hajtott végre Sárosi Gábor őrmester: a BRFK Facebook-oldalára feltöltött videó tanúsága szerint kollégái eljátszották, ahogy közúti ellenőrzés miatt igazoltatni kezdik a barátnőjét, Klaudiát. Aztán amikor már szankciót is kilátásba helyeztek, előkerült az őrmester, és féltette a nagy kérdést, amire párja a könnyeivel küszködve mondott igent. A megható és humoros videó itt nézhető meg:

Tovább olvasom

Párttagsággal szerelnek le a rendőrök az egyik keleti megyében

Többtucatnyi rendőr adta be kérelmét az ország keleti részén, hogy párttag legyen, és ezzel leszerelhessen. A Szabad Európa cikke szerint az érintettek a Jobbikba készülnek belépni. Már többtucatnyi rendőr beléptetése folyamatban van hozzánk – mondta a lapnak a párt, ahogy írják, “egyik magas rangú képviselője”. Hozzátette, hogy a megyéjében nagyságrendileg százan érdeklődtek. De állítólag a Jobbik többi megyei szervezetében is kiugróan magas arányú lett hirtelen a rendvédelmi dolgozók párttagságának kérelmezése. A Szabad Európa szerint a jelenség hátterében az áll, hogy több rendőr megelégelte az alacsony fizetést, és azt a feladatot, amit éppen végez. A…

Tovább olvasom

Havazott Kékestetőn – fotók

Havazott Kékestetőn, amiről az MTI közölt egy képsorozatot. Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint jövő héten éjjelente több helyen fagypont alatt lesz a hőmérséklet, és napközben is hűvösebb lesz. Hétfőn napközben 14-20 fok várható, éjjel viszont -5 és 3 fok között lesz a hőmérséklet. Kedden erősebb lehűlés jön, 3-8 fok közötti napközbeni maximummal. Szerdán és csütörtökön napközben 6-12 fok várható, éjjel viszont több helyen -5, -6 fok is lehet. Pénteken maradnak az éjjeli mínuszok, napközben viszont melegszik a levegő, 12-17 fok is lehet. Jövő szombaton pedig 14-19 fok várható.

Tovább olvasom

Elvitték az ötöslottó főnyereményét, közel hárommilliárd forinttal gazdagodott a győztes

Kihúzták szombat este az ötös lottó 13. heti nyerőszámait, amelyek ezek voltak: 6, 32, 39, 44, 76. Valaki nagyon szerencsésen ikszelgetett, ugyanis sikerült mind az ötöt eltalálnia, így 2 885 939 200 forintot nyert – írja a HVG.hu. Négy találattal 1 399 525, hárommal 20 120, kettővel pedig 1990 forintot lehetett nyerni. A Jokerszám most a 280318-as volt, ami 80 millió forintot ér. Az ötös lottó főnyereménye a jövő héten 150 millió forint lesz. HVG.hu

Tovább olvasom

Súlyos pusztítást végez a koronavírus-járvány a szegénységben élő magyar romák között

Ezt a Reuters állítja személyes beszámolók alapján készült riportjában – számolt be róla az Euronews magyar kiadása. Adatok nem álltak a hírügynökség rendelkezésre a magyarországi cigányságon belül pusztító pandémia kiterjedéséről, de tucatnyi érintett romával beszélve szívszaggató kép bontakozik ki a sokszor mélyszegénységben, egészségtelen körülmények között élők helyzetéről. „Az embereink hullanak, mint a legyek” – nyilatkozta Horváth Aladár, a közösségeket sorra látogató ismert jogvédő, a Covidon kétszer is átesett Bitó-Balogh Zsanett pedig robbanáshoz hasonlította a járvány lefolyását városában, a kelet-magyarországi Nagykállón. „Szinte mindegyik család elkapta. Egyik héten még látod őket, ahogy…

Tovább olvasom

„Azt hittem, egy napig sem fogja kihúzni a Black Lives Matter szobor, de tanulságos, ami történt vele”

A szobor megalkotója nagyjából sejtette, hogy nem marad sokáig épen és érintetlenül a különböző politikai erőket megosztó szobor. Tegnap össze is törték. Baranyi Krisztina ferencvárosi polgármester nem gondolta, hogy le fogják dönteni a Ferenc téri szivárványos BLM-szobrot, de az installáció felállítását utólag sem bánta meg. A ferencvárosi polgármester azután reagált a Telexnek, hogy csütörtökön előbb körbekerítették, majd festékkel leöntötték, végül péntek reggel a jelenlévő rendőrök előtt ledöntötték és összetörték az eredeti tervek szerint két hétre kihelyezett alkotást. Csalódtam, de persze, hogy újra felállítanánk a szobrot -mondta Baranyi Krisztina pénteken a Telexnek. A…

Tovább olvasom