Fekete László is felkerült a Mi Hazánk listájára

Nyilvános lett a Mi Hazánk Mozgalom országos listája, amelynek élén a párt miniszterelnök-jelöltje, Toroczkai László áll. A második Dúró Dóra, a harmadik pedig Apáti István. A negyedik helyen Dúró férje, Novák Előd szerepel, az ötödik Szabadi István pártigazgató, kiskunhalasi képviselőjelölt. Ennél is érdekesebb viszont, hogy a 20. helyen nem más áll, mint az erősember Fekete László – szúrta ki a 24.hu. A most 64 éves Fekete korábban a Magyarország legerősebb embere cím birtokosa is volt.

Tovább olvasom

Magyar siker Miskolcon: ismét világbajnok Fekete László fia, Fekete Miklós

Szoros versenyben utasította maga mögé minden vetélytársát, egyértelműen édesapja nyomdokaiba lépett a Világ Natúr Legerősebb Embere. A tizenöt versenyzős mezőnyben mindössze ketten akadtak, akik képesek voltak tartani a lépést Fekete Miklóssal a “natúr erős emberek” világbajnokságán. Bár az első szám után a bajnok összeszedett egy bicepszsérülést, ez sem akadályozta meg a címvédésben. – Nagyon sokan azt gondolják, hogy ez a verseny kizárólag a testi erőről és a puszta izomról szól, azonban mindehhez hatalmas szellemi, lelki és akaraterőre van szükség – köszöntötte a sportág képviselőit és rajongóit a városvezetés nevében Ignácz Dávid jegyző. – Ami miatt pedig szintén…

Tovább olvasom

Miskolcra hozza Fekete László a világ legerősebb embereit

Ők azok, akik semmilyen teljesítményfokozót nem használnak, mégis elképesztő erejük van. Miskolcra hozza a világ legerősebb „natúr” (értsd: teljesítményfokozókat nem használó) versenyzőit Magyarország örökös Toldi-bajnoka, Fekete László. Az erősportoló a város polgármesterével tartott közös sajtótájékoztatón ismertette a részleteket hétfőn. Veres Pál azt mondta, nagy örömmel fogadta Fekete László megkeresését, azonnal rábólintott a kérésére, hogy Miskolc legyen a házigazdája egy ennyire rangos versenynek. – A világ legerősebb embereinek követői most városunkra figyelnek majd, meg tudjuk mutatni értékeinket. De egyébként is kötelességünknek érezzük a sport minden formájának támogatását – hangsúlyozta a városvezető. Öt kontinensről…

Tovább olvasom

Fekete Laci végleg visszavonul, de még egy utolsó súlyt kiemelt videójában

Fekete László 1988-1997 között a Magyarország legerősebb embere cím birtokosa volt. 1985. augusztus 7-én állított fel először világrekordot malomkőhajításban. Rendszeresen szerepelt tévéműsorokban, 2006-ban pedig a választásokon is elindult, a tatabányai választókörzetben az MDF jelöltje volt. A befejezést bejelentő videójában arról beszélt, hogy nem a fizikális erejével van probléma, hanem a „vázával”. Azt is elmondta, hogy már egy ideje gondok vannak a térdével, az orvosát is felkereste emiatt. Újra nagyobb súlyok emelésére készült, de az orvos ezt gyakorlatilag megtiltotta neki. Az orvos azt mondta neki, hogy ha tovább csinálja önmaga „kínoztatását”, akkor el…

Tovább olvasom