Döcögősen indult az év, de végül az élen zárta a Diósgyőr az őszi szezont. Ebben pedig hatalmas érdemeket szerzett Oláh Bálint. A gárda teljesítette őszi célkitűzését, de még csak az út felénél járnak. „Az volt az őszre kitűzött célunk, hogy az első helyen álljon a csapat, de nem szabad elfelejteni, még csak az út felénél járunk, ugyanakkor a Diósgyőr mindenképpen szeretne visszajutni az első osztályba – mondta el a Nemzetisport.hu-nak a 27 esztendős játékos. – Némi megnyugvással tölt el minket, hogy a sorsunk a saját kezünkben van. Nem indítottuk jól az idényt,…
Tovább olvasomKategória: Egyéb
Laár András megelégelte a huzavonát, odaadja Galla Miklósnak a Karinthy-gyűrűt
A humorista Facebook-bejegyzésben igyekezett pontot tenni a hetek óta húzódó ügy végére. Nemrég az eredetileg Galla Miklósnak adott, majd tőle visszavont Karinthy-gyűrűt idén Laár Andrásnak ítélték oda. Mivel egykori alkotótársa továbbra is magának követelte azt, Laár felajánlotta, hogy a teljes társulat tagjai felváltva hordják a gyűrűt, de Galla ezt sem fogadta el. Ezután született meg Laár alábbi posztja: „Nos, kedves Barátaim, ezennel elegem lett ebből a Karinthy Gyűrű-ügyből! Le szeretném zárni mihamarabb…Kijelentem, hogy – mivel a L’art pour l’art Társulat nem tart igényt az általam Nekik felajánlott Karinthy Gyűrűre –…
Tovább olvasomKiderült, hány gyerek van kórházban a koronavírus miatt
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) péntek délután elárulta, az RTL megkeresésére közölte, hogy jelenleg 52 koronavírusos gyerek van kórházban, akik közül egy részesül non-invazív lélegeztetésben. Az RTL szerint ez azonos képet mutat a tisztifőorvost korábbi nyilatkozatával, amikor is Müller Cecília azt mondta, nagyjából 50-60 kórházban ápolt covidos gyerekről tud. Ahogy azt korábban a kormányzati koronavírus-oldalon közölték, az 5-11 éves gyerekek regisztrációja december 8-tól lehetséges.
Tovább olvasomA jelek szerint mégis a nyugati vakcinák mellett döntött a magyar kormány
Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke konkrét országok említése nélkül arról beszélt az EU-csúcsot lezáró éjjeli sajtótájékoztatón, hogy a tagállamok döntése alapján több, mint 180 millió dózist rendelnek a Pfizer/BioNTech omikronra specializált variánskövető vakcinájából a májusi harmadik beszerzési szerződés keretében rögzített lehetőséggel élve. Ebbe a rendelésbe szállhat be Magyarország. A Koronavírus Sajtóközpont a Portfolio megkeresésére úgy nyilatkozott: „Az omikron variáns miatt induló új uniós vakcinabeszerzés feltételeiről Magyarország jelenleg egyeztetéseket folytat az Európai Bizottsággal.” A Portfolio szerint ha a két fél megállapodik, várhatóan április-május környékén érkezhetnek meg az oltások Magyarországra. A magyar kormány…
Tovább olvasomÍgy jöhetünk rá, hogy valaki hazudik nekünk
A svédországi Göteborgi Egyetemen végeztek kutatást a témával kapcsolatban és a feltevés arra épült, hogy a hazugság sokkal nehezebb az agy számára, mint az igazmondás. Az egyetemen 23 korábbi tanulmányt vizsgáltak meg, az akkori kutatásokban mintegy 3000-en vettek részt. A pszichológusok megfigyelték, hogy általában a hazugságfelismerés kognitív megközelítésének átlagos pontossága 52 százalék volt, viszont amikor a kérdezők tudták, hogy milyen megtévesztési jelekre kell figyelni, 75 százalékosra javult a pontosság. A leleplezés lényege pedig az, hogy növelni kell a füllentő ember „terhelését”, mert akkor könnyebben hibázik, nehezebben talál megoldást a feltett…
Tovább olvasomKutatás: két Pfizer nem elég az omikron ellen
Ezúttal a Hongkongi Egyetem tudósai számoltak be a kutatási eredményeikről, amelyek alapján két Pfizer-oltás nem nyúlt elég védelmet a koronavírus legújabb, omikron variánsa ellen – igaz, a minta kicsi, csak 22-25 embert vizsgáltak. Az Euronews szerint az mRNS-alapú Pfizerből, sem pedig az elölt vírust tartalmazó Sinovac vakcinából nem elegendő két dózis, azok ugyanis nem nyújtanak elég védelmet ellene. A szakemberek ezért azt javasolják, a lehető leghamarabb vegye fel mindenki a harmadik védőoltást, akár Pfizert, akár Sinovacot kapott előtte.
Tovább olvasomElkapta a koronavírust, válságos állapotban kezelik Damu Rolandot
A színész két oltás után került az intenzív osztályra, ahol jelenleg is műtüdőkezelést kap. Hiába kapta meg mindkét adag oltást korábban, Damu Roland koronavírus-fertőzés miatt súlyos állapotban került kórházba. A Blikknek a 47 éves színész nagynénje nyilatkozott: „Először mélyaltatták és lélegeztetőgépre tették az intenzíven, de nem reagált jól a kezelésre a szervezete, ezért átszállították egy másik kórházba, ahol most is műtüdőkezelést kap. Azt mondták az orvosok, hogy fiatal, egészséges a szervezete, ezért próbálkoznak meg nála ezzel az eljárással. Sajnos, nem kecsegtetnek semmivel, nem is igazán tudnak mit mondani.” A bulvárlapnak…
Tovább olvasomKoronavírus: Ötezer alá ment a napi új fertőzöttek száma, 154-en haltak meg
A számokból érezhető, hogy túljutottunk a negyedik hullám csúcsán: csökkent a lélegeztetőgépen lévők száma is. 4977 új fertőzöttet diagnosztizáltak koronavírussal csütörtökön, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 218 295-re nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – derült ki a hivatalos tájékoztató portál pénteki adataiból. 154-en hunytak el a betegség következtében, az elhunytak száma így 37 530 főre emelkedett. Folyamatosan nő a betegségből kigyógyultak száma is, már 1 026 254-en gyógyultak ki a betegségből, vagyis egy nap alatt 10 165-tel nőtt a koronavírusból kigyógyultak száma. Csökkent az aktív fertőzöttek száma: jelenleg 154…
Tovább olvasomProblémás a Janssen-vakcina, az amerikai szakértők más oltóanyagot javasolnak helyette
A vártnál is nagyobb kockázata van a Janssen-oltóanyagnak, az USA szakértői már inkább lebeszélnének mindenkit arról, hogy ezt tovább használják. Pedig Magyarországon is több, mint háromszázezer embernek adták be ezt a vakcinát. Az amerikai járványügyi központ szakértői testülete megszavazott egy javaslatot csütörtökön arról, hogy a Johnson & Johnson vakcinája helyett inkább a Pfizer és a Moderna oltóanyagát használják, amennyiben lehetséges. Azzal indokolják az ajánlást – amit a járványügyi központnak még jóval kell hagynia -, hogy egyre több bizonyíték van arra, hogy a Janssen ritka vérrög-rendellenességet vált ki – írja a New York…
Tovább olvasomKoronavírus: 5298 új fertőzött és 144 halott, újabb oltási akciónapok jönnek
Három napig bizonyos idősávokban ismét regisztráció nélkül kérhetjük az oltásokat. Az elmúlt 24 órában 5298 új fertőzöttet igazoltak, ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 213 318 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – derül ki a kormányzati tájékoztató portál csütörtöki jelentéséből. Elhunyt 144 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 37 376 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 016 089 fő, az aktív fertőzöttek száma pedig 159 853 főre csökkent. 6109 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 542-en vannak lélegeztetőgépen. Mint írják, ma újabb Oltási akció…
Tovább olvasom