Rejtett kamerát találtak a női kézicsapat öltözőjében

A klub egy korábbi dolgozóját gyanúsítják azzal, hogy két rejtett kamerát is elhelyezett a lányok öltözőjében, megtörtént a feljelentés, a nyomozás már folyik. A hét elején két rejtett kamerát találtak a magyar játékost és szakembereket is foglalkoztató német TuS Metzingen női kézilabdacsapat öltözőjében. A klub csütörtökön közölte, hogy a rendőrségen megtették a feljelentést, és a nyomozás egy, a csapathoz közel álló személlyel szemben folyik, aki már nem dolgozik az egyesületnél. A Metzingen klubmenedzsere, a magyar Rott Ferenc – korábbi labdarúgó, aki a Veszprém, a Kispest-Honvéd, a Haladás és a BVSC…

Tovább olvasom

Újabb negatív rekord: 15 526 új fertőzött egyetlen nap alatt

Ami biztató, hogy a halálozások száma egyelőre nem ugrott meg, s kórházban sem kell sokkal több beteget ápolni. Csütörtökre 15 526 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust Magyarországon – írta meg a koronavirus.gov.hu. Ez megint új rekord, a járvány kezdete óta ennél több fertőzöttet még egyszer jelentettek egyetlen nap alatt. A járvány áldozatainak száma 71-gyel emelkedett. Mostanáig a hivatalos adatok szerint 40 757-en haltak meg a koronavírus okozta betegség, a Covid–19 szövődményei miatt. Kórházban 2673 koronavírusos beteget ápolnak, 28-cal többet, mint az előző adatközléskor. Közülük 202-en vannak lélegeztetőgépen, az…

Tovább olvasom

Müller Cecília: Az omikron variánsa vált uralkodóvá Magyarországon

Magyarországon is uralkodóvá vált a koronavírus omikron variánsa, már a fertőzések 87 százalékát ez okozza, 13 százalékát pedig a delta – közölte az országos tiszti főorvos abban a videóban, amely a kormány Facebook-oldalán jelent meg. Müller Cecília arról beszélt, hogy az omikron variáns fertőzőképessége rendkívüli mértékű, ezért „nagyon fontos az a tény, az az ismeret, hogy sajnos az oltottak is megfertőződhetnek, hiszen látjuk ezt környezetünkben is, azonban a betegség lefolyásának a súlyosságát jelentősen enyhíti a védőoltás beadatása”.

Tovább olvasom

Kivár az orvosok nagy része a negyedik oltással, mert nem kaptak szakmai ajánlást róla

Sok kérdés lóg még a levegőben, így az orvosok nem tudnak felelős döntést hozni, ezért sok helyen inkább nem adják be a negyedik dózist. Noha elvileg már elkezdődött a negyedik oltások beadása itthon és lehet is kérni a negyedik adag vakcinát, a Népszava írása szerint sok esetben az orvosok mégis inkább kivárnak. Ennek oka pedig az, hogy az ezzel kapcsolatos szakmai ajánlást egyelőre nem adták ki az illetékes szervek. A lap szerint a közvetlenül az oltópontokon jelentkező pácienseket a tapasztalat szerint vagy beoltják, vagy nem, ha a negyedik oltást kérik,…

Tovább olvasom

Márki-Zay Péter is elkapta a koronavírust

A miniszterelnök-jelölt szerint tegnap este még minden rendben volt, hajnalban kezdte el érezni, hogy kapar a torka. Márki-Zay Péter is koronavírusos lett – ezt maga az ellenzéki miniszterelnök-jelölt jelentette be egy Facebook-posztban. A politikusnak hajnalban kezdett el kaparni a torka, ezután végeztetett el egy tesztet, amely pozitív lett. Márki-Zay azt írta: jól van, enyhe megfázásos tüneteket produkál.

Tovább olvasom

Elképesztő rekord: csaknem 15 ezer új fertőzött egyetlen nap alatt

Soha ekkora számot nem közöltek még a járvány alatt – de így is csökkent a kórházban ápoltak száma. 85 koronavírusos beteg halt meg az elmúlt egy napban, így a járvány áldozatainak száma 40 686-ra emelkedett Magyarországon – közölték a járványügyi tájékoztató honlapon. Az új fertőzöttek száma óriásit nőtt: 14 890 fertőzöttet diagnosztizáltak – mindig az előző heti adatokkal érdemes ezt összevetni, és múlt szerdán 7883 volt ez a szám. Ennyi pozitív esetet 25 815 teszt elvégzésével találtak most, vagyis az elvégzett tesztek több, mint fele, 57,67 százaléka pozitív lett. Ez a legmagasabb napi új…

Tovább olvasom

Hogyan válassza ki a tökéletes fej- vagy fülhallgatót a kivételes élmény érdekében?

Egy tökéletes zenehallgatáshoz vagy játékélményhez szüksége lehet egy prémiumminőségű fejhallgatóra vagy fülhallgatóra, amely tökéletes hangzásának köszönhetően szinte a játékban érezheti magát. Nemcsak a hangzás lesz sokkal eredetibb, de a barátaival is képes lesz tartani a kapcsolatot a játék során a kiegészítő mikrofonnak köszönhetően.  Amennyiben egy fej- vagy fülhallgató vásárlása előtt áll, bizonyára Önben is felmerülhet a kérdés, hogy mégis mi alapján kell kiválasztania az ideális elektronikai eszközt. Olvasson tovább és tudjon meg többet a tökéletes fej- vagy fülhallgató jellegzetességeiről, és válassza az igényeihez leginkább illeszkedő darabot. Milyen tényezőket érdemes figyelembe…

Tovább olvasom

Kudarc: azonnal kiestünk a részben hazai rendezésű kézilabda EB-n, Orbán a nyitómeccs óta eltűnt a színről a történelmi mélypontnál

A múlt heti, Hollandia elleni összecsapásunkon büszkén mutogatták Orbán Viktort a nézők között és a miniszterelnök üzenetét is, ahogy azt 2021 nyarán a futball EB-n is erőteljesen mutogatta a kormányzati propaganda. A magyar válogatott azonban komoly meglepetésre Hollandiától rögtön kikapott, majd a tegnapi, Izland elleni vereség megpecsételte a sorsunkat és már a csoportkörben kiestünk. Mivel miniszterelnökünk csak a sikerekben szeret sütkérezni és mutogatni magát, így nem meglepő módon a nyitómeccs óta nem látunk és nem hallunk Orbánról a kézilabdával kapcsolatban. A magyar férfi kézilabda-válogatott nem jutott tovább a részben hazai…

Tovább olvasom

Az oltások után jöhet a Covid-gyógyszer őrület? A Pfizeré hatásosnak mutatkozik

Egyelőre úgy fest, a szer a variánsok ellen is működik, apróbb probléma, hogy egyelőre a gyártókapacitás igencsak szegényes. Három különálló, még nem publikált laboratóriumi vizsgálat azt mutatja, hogy a Pfizer új koronavírus ellen fejlesztett tablettája, a Paxlovid a mutációk ellenére is hatásos az omikron variáns ellen – írja a The Wall Street Journal. Az amerikai gyógyszerfelügyelet a múlt hónapban engedélyezte a Paxlovid alkalmazását a súlyosan veszélyeztetett covidos betegeknél. Az egészségügyi hatóságok, az orvosok és a betegek szerint a tabletta értékes kiegészítője a kezeléseknek, mivel a többi rendelkezésre álló terápiával szemben nincs…

Tovább olvasom

Diósgyőri sportoló jutott ki a téli olimpiára

A magyar sportot nehéz a férfi alpesi sí szakággal egy lapon említeni, idén mégis újra képviselve leszünk Pekingben. Kékesi Márton, a DVTK sportolója kijutott az olimpiára az egyetlen magyar férfi alpesi sízőként. Január 6-tól kilenc napon át nyolc versenyen indult Kékesi Márton a magyar olimpiai alpesi sí válogatón, ahol három országban négy-négy szlalom és óriás-műlesikló versenyen talált gazdára az egyetlen magyar kvóta – írja a Dvtk.eu. – Nagyon fárasztó és idegőrlő harc volt kilenc nap alatt 16 futamot nyolc versenyen teljesíteni. Elég rég versenyeztem, úgy hogy ilyen nyomás alatt legyek. Az előző…

Tovább olvasom