Teljesen megváltozik a Bajnokok Ligája

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) kedden bejelentette, hogy reformálja meg a Bajnokok Ligáját. Eddig 32 csapat jutott a főtáblára, mostantól 36 klub lehet ott, de nem kilenc csoportban harcolnak a továbbjutásért, hanem a sakkból is ismert svájci rendszer alapján. A fordulók után egy 36-os táblát használnának, nem pedig a négy résztvevős csoportokat. A svájci számítás lényege: a hasonló teljesítményt nyújtó csapatok többször játszanak egymással. Azt szeretnék kiküszöbölni az UEFA-nál, hogy a csoportokban legyen egy outsider, jó eséllyel nulla ponttal kieső, a többinél kevésbé versenyképes klub. A sorsolás pontos részleteiről nem közöltek…

Tovább olvasom

A diósgyőri szurkolók legszomorúbb tíz évéről

Szerkesztőnk különvéleménye a Borsod24 olvasóinak Esküszöm, szeretem a focit. De a foci nem szeret engem. Sem a többi vasgyári drukkert. Az utóbbi napokban a fél megyét az foglalkoztatja, hogy a DVTK futballistái visszaszenvedik-e magukat az első osztályba. Függetlenül attól, hogy a piros-fehérek csodát tesznek-e – úgy is fogalmazhatunk, hogy a Kecskemét focistái képesek-e elbénázni a biztos NB1-es feljutást érő második pozíciójukat –,kijelenthetjük, hogy patinás klub idén megint több keserűséget okozott a sportszerető szurkolóknak, mint amennyi örömöt. És ez nem először történik így. Marcangoljuk csak önmagunkat, és emlékezzünk csak vissza néhány…

Tovább olvasom

Nehezen, de győzött a DVTK, még él a feljutási remény

Az első félidő közepén szerzett vezetést a Diósgyőr és végül ezt az előnyt sikerült is tartani a lefújásig. A Kecskemétnek azonban nagyot kell hibáznia, hogy ne jusson fel. A részleteket a Dvtk.eu tárta elénk. 28. perc: Hegedűs emelte a kezdőkörből jobbra a labdát Szűcsnek, aki pontosan centerezett, és az érkező Eppel Márton 7 méterről a kapuba fejelt, 1-0. Merkantil Bank Liga 36. forduló Diósgyőri VTK – Soroksár SC 1-0 (1-0) Miskolc, DVTK Stadion, 1375 néző. Játékvezető: Pillók Ádám (Csatári Tibor, Belicza Bence Péter).DVTK: Danilović – Szatmári, Hegedűs J., Belényesi – Szűcs K.,…

Tovább olvasom

Hosszú Katinka bejelentette, férjhez megy – már az időpont is ismert

A 2016-os olimpia sztárja a róla készült film bemutatóján osztott meg részleteket magánéletéről. 2020 elején kezdődött a Hosszú pályafutását bemutató dokumentumfilm forgatása, ám és a koronavírus-járvány miatt kényszerszünetet kellett tartani. A film azonban elkészült, a bemutató ma volt. a sajtóeseményen jelen volt természetesen Hosszú Katinka is – írja a Blikk. A Katinka című hivatalos életrajzi dokumentumfilm a Szupermodern Stúdió gyártásában készült, a Nemzeti Filmintézet támogatásával, amely 560 milliós állami támogatást kapott. Producere Lajos Tamás, rendezője Pálinkás Norbert, forgatókönyvírója és kreatív producere Köbli Norbert. Hosszú Katinka sok más mellett azt is elmondta: részt vesz a vizes…

Tovább olvasom

G. w. M. egykori kedvese már nem kesereg tovább a szakítás miatt, új tervei vannak

Amik nem is annyira új keletűek, hiszen csak visszatérne az énekléshez Melanie. Nagy Melanie-nak komoly tervei vannak a jövőre nézve – írja a Blikk. G.w.M. egykori kedvese nem kesereg a rapperrel való szakítás után. Instagram-oldalán osztotta meg követőivel terveit, miszerint jelenlegi, rádiós műsorvezető-karrierje mellett azt fontolgatja, hogy visszatér az énekléshez. Melanie anno még a Megasztárban mutatta meg énektehetségét, az utóbbi években azonban visszavonult eme szakmától, hogy gyermekei nevelésére koncentrálhasson. Most azonban Instagramon egy követője feltette a nagy kérdést, miszerint hallhatjuk-e őt énekelni még a jövőben, mire Melanie azt a választ…

Tovább olvasom

Nyert a Kecskemét és hat ponttal meglépett a Diósgyőr elől

Halványulnak a feljutásról szőtt álmok, néhány hónapja a komoly pontelőny és a tabella első helyének tudatában senki nem gondolta, hogy a DVTK nem kerül fel az élvonalba idén. Pedig egyre inkább ez valószínűsíthető, innentől már nagy bravúr kellene. A labdarúgó NB II 36. fordulójának megyei rangadóján a fordulót megelőzően 2. helyezett Kecskemét a 12. Tiszakécskét látta vendégül. A találkozó hőse Szalai Gábor lett, akinek a góljával 1–0-ra megnyerte a derbit a Kecskemét, mely így átmenetileg 6 pontra lépett el a DVTK-tól.  LABDARÚGÓ NB II36. FORDULÓ KECSKEMÉTI TE–TISZAKÉCSKEI LC 1–0 (1–0)Kecskemét, 2600 néző. Vezette: Kovács…

Tovább olvasom

Zacher: Aki 60 év fölöttiként és elhízottként kórházba került koronavírussal, szinte biztosan meghalt

A szakember szerint a járvány is megmutatta, hogy az elhízás életveszélyes következményekkel járhat. Magas vérnyomás, cukorbetegség – ez a két szó együtt vagy külön-külön, de rendre szerepel a koronavírusban elhunytak alapbetegségei között. Mindkét betegséget okozhatja az elhízás, amelyben Magyarország az élmezőnyhöz tartozik. A negyedik legelhízottabb nemzet vagyunk a világon – mondta Zacher Gábor az RTL Híradónak. A toxikológus főorvos, aki jelenleg is a Hatvani Kórház sürgősségi osztályán dolgozik, azt mondja: a covidjárvány különösen rámutatott az elhízás veszélyeire. „Azok a betegek, akik elhízottak, biztos, hogy rendelkeznek más egyéb betegségekkel is, cukorbetegség,…

Tovább olvasom

Kislánya találhatott rá Berki holttestére

A hírek szerint a nyolcéves Nati péntek reggel talált rá apja holttestére a teraszon. Péntek délelőtt jelentették be, hogy 41 éves korában elhunyt Berki Krisztián, akinek IX. kerületi otthonához kivonultak a rendőrök és a mentők. Később a rendőrség erősítette meg a halálhírt, az ügyben jelenleg is zajlik a nyomozás: a rendőrség a sajtótájékoztatón azonban közölte, hogy kábítószergyanús anyagot találtak Berkinél, így részletek a jövőben várhatók majd. Az Index azt írja, hogy ott volt a helyszínen a celeb korábbi párja, Hódi Pamela a férjével és Berkivel közös gyermekükkel, Natival, illetve Berki Mazsit…

Tovább olvasom

A WHO szerint a hivatalos adatok csaknem triplája a COVID-áldozatok valódi száma

Az Egészségügyi Világszervezet becslése szerint az elmúlt két évben közel 15 millió ember halt meg a COVID-19 vagy annak a túlterhelt egészségügyi rendszerekre gyakorolt hatása miatt, ami két és félszerese a 6 milliós hivatalos halálozási számnak – írja a Euronews. 2021 végéig 14,9 millió – de potenciálisan akár 16,6 millió is lehet a koronavírushoz köthető többlethalálozás, míg a közvetlenül a covidnak tulajdonítható, WHO-nak bejelentett halálesetek hivatalos száma ebben az időszakban valamivel több mint 5,4 millió volt.  A WHO a többlethalálozást a bekövetkezett halálesetek és a korábbi évek adatai alapján a…

Tovább olvasom

Fokozott ellenőrzéssel készül a miskolci rendőrség a hétfői DVTK-meccsre

A rendőrség a rendbontások megelőzése, a közrend és a közbiztonság fenntartása érdekében a Miskolci Rendőrkapitányság illetékességi területén 2022. május 9-én 20 órakor kezdődő DVTK – Soroksár SC NB II-es mérkőzés kapcsán fokozott ellenőrzéseket hajt végre. „Felhívjuk a szurkolók figyelmét a jegyeken szereplő adatok ellenőrzésére, ugyanis a biztonsági személyzet, és a rendőrség különös figyelmet fog fordítani a fiktív adatok kiszűrésére. A rendőrség kiemelt figyelmet fordít továbbá a szabálysértések, bűncselekmények megelőzésére, megszakítására a közrend és közbiztonság fenntartása érdekében, ezért felhívjuk a szurkolók figyelmét arra, hogy a pirotechnikai eszközök használata, illetve birtoklása is…

Tovább olvasom