Minderről Erdei Anna az ATV Egyenes Beszéd című műsorában beszélt. Az immunológus szerint az oltásokat tekintve nem állunk olyan jól: a 60 százalékos átoltottság már jóval kevesebb, hiszen lejárnak az oltások 4-6 hónap alatt. Aki márciusban kapta meg az oltását, és azóta nem kapott újat, azóta már elvesztette a védettséget. Az a kutatókat is meglepte, hogy másképp alakult a negyedik hullám, mint azt várták. Erdei Anna szerint ennek egyelőre nem tudják az okát. „Azt tudjuk, hogy már a deltának van egy variánsa, ami még jobban terjed, mint a delta” –…
Tovább olvasomKategória: COVID-19
Minden koronavírussal kapcsolatos információ
Kásler szerint AstraZenecából nem célszerű harmadik oltást felvenni, a Sinopharmot viszont megvédte
Kásler Miklós szerint minden Magyarországon használt vakcina hatékony – mondta el a miniszter a Facebookra feltöltött videointerjúban, amelyet a 444.hu szemlézett. „A fertőzés ellen a Magyarországon használt vakcinák 69 és 88 százalék közötti védelmet biztosítottak a vírussal szemben. A halálozás és a betegség súlyos lefolyását pedig átlagosan 88 és 98 százalék közötti mértékben előzték meg az oltóanyagok”. Ezt egy vizsgálat eredményeire hivatkozva közölte a miniszter. Oltóanyagonként nem mondott adatokat, de azt igen, hogy mindegyik vakcinatípus növelte az ellenanyagszintet és a sejtes immunitást is. Szerinte együtt érdemes ezt vizsgálni, csak az…
Tovább olvasomSemmi csillapodás a járványban, ismét 8300 feletti új fertőzött és 116 elhunyt beteg
Sajnos nem lassít a negyedik hullám hazánkban sem. A borzalmasan rossz járványügyi adatok ellenére azonban szinte semmi védelmi intézkedés nem születik, sőt, a tömegrendezvények is tovább zajlanak a megszokott mederben. Így nehéz lesz megfékezni a járványt. Az eltelt 24 órában ismét rengeteg új fertőzöttet találtak, egész pontosan 8370-et. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 939 784 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma. A koronavirus.gov.hu szerint az elmúlt 24 órában 116 beteg hunyt el a vírus szövődményei miatt, így a halálos áldozatok száma 31 867 főre emelkedett. A gyógyultak száma jelenleg 818 336,…
Tovább olvasomHatóság: Ki kell adni a települési fertőzöttségi adatokat a polgármestereknek
Most már kénytelenek lesznek „valami jobb szöveget” kitalálni Müller Cecíliáék, hogy továbbra is folytathassák a titkolózást. Ne legyenek illúzióink, meg fogják oldani. A Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) közleményt adott ki, amiben az áll: „A Hatóság álláspontja szerint a települési fertőzöttségi adatok megismeréséhez fűződő közérdek jelentős, a számok ismerete szükséges mind a polgármestereknek, mind pedig a lakosságnak ahhoz, hogy a járvány elleni védekezésüket illetően megalapozott döntéseket tudjanak hozni.” Azt írták, a hatósághoz érkezett bejelentésekre és a sajtóhírekre tekintettel szükséges a települési fertőzöttségi adatokra vonatkozó, korábbi vizsgálataiban tett állásfoglalásaira újra…
Tovább olvasomBorsod az egyik legkevésbé átoltott megye
Több hónap elteltével közölt ismét megyei oltottsági adatokat az operatív törzs – számolt be róla a 444.hu. Ebből kiderül, hogy a 12 éven felüli lakosságra vetítve Pest megyében a legnagyobb az oltottsági arány (74 százalék), Fejér megyében és Budapesten 70 százalék. A legalacsonyabb átoltottságú megyék: Jász-Nagykun-Szolnok (59,7 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén (61,7 százalék) és Hajdú-Bihar (62,2 százalék). Ugyan nem konkretizálták, de feltételezhető, hogy a legalább egyszer oltottak arányáról van szó. Forrás: 444.hu, Fotó: koronavirus.gov.hu
Tovább olvasomKoronavírus: ismét elhunyt 132 beteg, az új fertőzöttek napi száma továbbra is ijesztően magas
Egyértelmű, hogy Magyarországot ugyanúgy ledönti a negyedik hullám, ahogy az előző kettő is, bármit is kommunikál a kormány. A szerdai napon megint közel 8400 új fertőzöttet regisztráltak, átlagosan minden negyedik teszt pozitív. Csütörtökre 8394 ember szervezetében mutatták ki az új koronavírust, így 931 414-re emelkedett az igazoltan fertőzöttek száma Magyarországon a hivatalos adatok szerint. A járvány újabb 132, összesen már 31 751 ember életét követelte. A gyógyultnak nyilvánítottak száma a friss adatközlés szerint 2469-cel, 815 845-re nőtt, az aktív fertőzötteké pedig 5793-mal, 83 818-ra. Kórházban 4990 koronavírusos beteget ápolnak, az előző napihoz képest 160-nal többet. A…
Tovább olvasomHopp, máris helyesbítettek: a Parlamentben csak az alkalmazottaknak kötelező az oltás, a képviselőknek nem
Az indoklás is egészen különleges, a honatyák nincsenek munkaviszonyban az Országgyűléssel. Kötelező lesz a koronavírus elleni védőoltás a magyar Országgyűlésben, írta az Azonnali az Országgyűlés Hivatalának főigazgatójának, Such Györgynek a hírlevelére hivatkozva. Az alkalmazottaknak december 31-ig kell legalább valamelyik vakcina első dózisával beoltatniuk magukat, és az erről szóló igazolást be is kell mutatniuk. Ez alól csak azok mentesülnek, akik egészségi okokból nem kaphatnak oltást. Such György később a Telexnek kiemelte, csak az alkalmazottakat kötelezhetik a védőoltás felvételére, a képviselők ugyanis nincsenek munkaviszonyban az Országgyűléssel, ők legfeljebb jogszabályban kötelezhetők az oltás felvételére. Este közleményt…
Tovább olvasomAz Országgyűlésben is kötelezővé teszik az oltást
Kötelező lesz a koronavírus elleni védőoltás a magyar Országyűlésben – írja az Azonnali az Országgyűlés Hivatalának főigazgatójának, Such Györgynek a hírlevelére hivatkozva. A cikk szerint szerint december 31-ig a politikusoknak és az összes országgyűlési alkalmazottnak kötelező legalább valamelyik vakcina első dózisával beoltatnia magát, az erről szóló igazolást pedig be is kell mutatni. Ez alól csak azok mentesülnek, akik egészségügyi okokból nem kaphatnak oltást. Aki nem oltatja be magát, azt január 1-től fizetés nélküli szabadságra küldik és ez egészen addig így marad, amíg meg nem kapja az oltást.
Tovább olvasomMiskolci operatív törzs: Borsodban is jelentősen nőtt az új fertőzöttek száma
Három és félszeresére nőtt az elmúlt két hétben az új koronavírus-fertőzöttek száma Borsodban. A miskolci operatív törzs legutóbbi ülése óta eltelt időszakban több mint 6000 új fertőzöttet jelentettek a megyéből. Miskolcon egyelőre kevesebb mint 2000 új megbetegedésről érkezett jelentés, a karanténban lévők száma ellenben meghaladja a 2000-et. A szakértők rámutattak, hogy a megbetegedések számának alakulásában a halottak napi hétvége jelentős emelkedést hozott. A miskolci nevelési intézményekből is jelentettek új covidos eseteket, jelenleg négy óvodában van szükség emiatt valamilyen intézkedésre. A miskolci szociális és idősellátó intézményekben az ellátás megoldott, biztosított valamennyi…
Tovább olvasomA kereskedők egyáltalán nem számítottak a maszkok miatt kialakult pánikra
A média, a személyes tapasztalatok és a hiánytól való félelem egyaránt befolyásolják a vásárlókat.
Tovább olvasom