Kásler szerint AstraZenecából nem célszerű harmadik oltást felvenni, a Sinopharmot viszont megvédte

Megosztás

Kásler Miklós szerint minden Magyarországon használt vakcina hatékony – mondta el a miniszter a Facebookra feltöltött videointerjúban, amelyet a 444.hu szemlézett.

„A fertőzés ellen a Magyarországon használt vakcinák 69 és 88 százalék közötti védelmet biztosítottak a vírussal szemben. A halálozás és a betegség súlyos lefolyását pedig átlagosan 88 és 98 százalék közötti mértékben előzték meg az oltóanyagok”. Ezt egy vizsgálat eredményeire hivatkozva közölte a miniszter. Oltóanyagonként nem mondott adatokat, de azt igen, hogy mindegyik vakcinatípus növelte az ellenanyagszintet és a sejtes immunitást is. Szerinte együtt érdemes ezt vizsgálni, csak az ellenanyagszint nem elég, az önmagában nem ad információt az oltottak védelméről.

Az ellenanyagszint vakcinánként különböző mértékben nőtt, az mRNS (Pfizer, Moderna) vakcináknál gyorsan, viszont gyors a csökkenése is. A vektorvakcináknál (Szputnyik, Astra) és a Sinopharmnál az emelkedés hosszabb ideig tart.

Megjegyezte ugyanakkor, hogy az Astrazenecánál második oltása után az ellenanyagszint nem ismert okok miatt csökken, „ebből az következik, hogy az Astrazenecával további oltást elvégezni nem célszerű”. Ez meglepő adat, ilyenről eddig nem lehetett tudni, pedig elég sokan vizsgálták a vakcinát.

Kásler azt mondta, hogy az mRNS-vakcináknál az antitest-emelkedés jellemző, a többinél viszont elsősorban a sejtes immunválasz mértéke nő. (Ez utóbbit bonyolultabb mérni.)
Kásler megvédte a Sinopharmot. Azt mondta a kínai vakcináról, hogy ez „szélesebb sprektrumú védelmet biztosít, mint az összes többi vakcina, ugyanis itt a vírus összes fehérjéje ellen kialakul az immunitás nem csak a tüskefehérje ellen ami közben mutálódik”.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy az immunitás, illetve a szervezett védettsége nagyon határozottan csökkent az oltás beadása utáni 6-8 hónapban minden korcsoportban. Ezért mindenképpen fontos a harmadik oltás felvétele 18 éves kor felett.

Kásler közölte azt is, hogy a vizsgált időszakban (ez nem tudni, pontosan milyen időszak) 9 500 emberéletet mentettek meg az oltások, ennek majdnem a felét a két keleti vakcina.

Kásler beszélt arról is, hogy kikre jelent nagy kockázatot a koronavírus. Magyarországon az emberek 8 százaléka szenved cukorbetegségben, ugyanakkor a koronavírussal összefüggésben elhunytak 33 százalék volt cukorbeteg. A cukorbetegség jelenléte a halálozás rizikóját 3-4-szeresére emeli, fiataloknál még magasabb ez a szám.

A krónikus tüdőbetegségek előfordulási aránya Magyarországon 2 százalék, az elhunyt covidos betegek 10 százaléka tartozott ebbe a csoportba. Nagyon hasonló a szívelégtelenség adatsora is. Még nem fejezték be az adatok feldolgozását, de hasonló adatokra számítanak immunhiányos állapotúaknál és rosszindulatú daganatos megbetegedések esetén.

via 444.hu

Kapcsolódó cikkek