Csaknem egyéves előkészületi munkát követően megvalósulni látszik a McDonald’s beruházása Ózdon. Hétfőn sajtótájékoztatót tartottak a leendő gyorsétterem helyén, ahol ezt követően a munkagépek vették át a terepet – számolt be róla az Ózdi Televízió. „2019-ben raktuk le az új stratégia alapjait, amelynek két fontos pillére van: az egyik, hogy felújítjuk az összes meglévő éttermünket, a másik pedig az, hogy olyan településekre és helyekre is el tudjunk jutni, ahol korábban még nem volt lehetőség a terjeszkedésre. Felmértük a lehetőségeket, és azt láttuk, hogy Ózd egy kiváló helyszín” – mondta el Égi…
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Figyelem! A kormányrendelet értelmében júliusban már újra fizetnünk kell az idegenforgalmi adót
A borsodi szállásadók és vendégek is tartsák észben, három nap múlva vége a könnyítésnek, ismét fizethetünk. Mint hétfői közleményükben írták, a kormány korábbi rendelete szerint a január 1. és június 30. közötti időszakban eltöltött vendégéjszakák utáni idegenforgalmi adót nem kellett megfizetni. Egy kormányrendelettel most ezen módosítottak, így július 1-jétől adókötelezettség terheli azt az idegenforgalmi adófizetésre kötelezett magánszemélyt, aki nem állandó lakosként Miskolc önkormányzata illetékességi területén legalább egy vendégéjszakát eltölt. Az adó beszedésére kötelezettnek (szálláshely-szolgáltatónak) ettől az időponttól az idegenforgalmi adót be kell szednie és befizetnie, valamint be kell vallania (elektronikus…
Tovább olvasomHadházy ellátogatott a 250 millióból épített nyékládházi strandra és szabadidőparkba, de nem hitte el, amit ott látott
Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő meglátogatta a nem olyan rég épült strandot Nyékládházán, mert gyanúsan kevésnek látszott a fejlesztés a kiírt pályázathoz képest – írta a képviselő Facebook oldalán. „Nem hittem el, hogy 100 millió forint EU-s támogatásból tényleg csak annyi lett, mint ami a strand Facebook-oldalán látszik. De sajnos azt láttam, hogy tényleg: lecs.sztek néhány tucat RAKLAPOT, többségük le sincsen festve. (a pályázatban „kertibútorok kerülnek kihelyezésre” szerepelt lecs.sztek néhány MŰANYAG KONYHAI KUKÁT („szeméttárolók kerülnek kihelyezésre”) lecs.sztek néhány padot és letettek pár méter térkövet a semmibe lecs.sztek NÉGY KONTÉNERT (wc,…
Tovább olvasomBotrány: A mentőt sem engedte főnöke a borsodi munkáshoz, aki ennek következtében meghalt
Az volt a fő probléma, hogy a munkáltató több munkavédelmi szabályt is semmibe vett, a balesetet pedig szerette volna eltitkolni. Így viszont sokkal nagyobb bajba kerülhet. Védősisak nélkül, állványcsöveket pakolt egy borsodi férfi, amikor megcsúszott és elesett. A kollégája a segítségére sietett, ám főnökük nem engedte neki, hogy mentőt hívjanak a vérző arcú férfihez. Végül fia vitte kórházba, ott viszont hiába küzdöttek az életéért, másnap meghalt – írja a Bors. A lap úgy tudja, a munkáltató több munkavédelmi szabályt is semmibe vett: az általa bérelt telephely alján gödrök és vízelnyelők tátongtak,…
Tovább olvasomFigyelem! Több borsodi vasútvonalon is komoly menetrendváltozás jön júliusban, lesz, ahol pótlóbuszok viszik az utasokat
A Miskolc-Tiszai–Tornanádaska vonalon július 7-től 12-ig a vonatok módosított menetrend szerint közlekednek. Szendrő és Tornanádaska, illetve július 10-én és 11-én Miskolc-Tiszai pályaudvar és Tornanádaska között pótlóbuszokkal kell utazni pályakarbantartás miatt. A Miskolc–Szerencs–Nyíregyháza vonalon egyes vonatok módosított menetrend szerint közlekednek július 27-től 29-ig. Tokaj és Nyíregyháza között pótlóbuszok viszik az utasokat. Az átszállás érinti az InterCity vonatok utasait is. (Boon.hu)
Tovább olvasomKazincbarcikán bevált az automata nyilvános illemhely
A Fő tér felújításának második ütemrészeként a lakók által régóta áhított nyilvános illemhely kapott helyet. A téren lakók visszajelzései alapján szükség volt rá, ugyanis a felújított tér sok látogatót vonz – írja a Kolorline. Az automatika az illemhely kihasználtságától függően képes arra, hogy akár minden használó után takarítson, vagy csak alkalmanként, esetleg naponta tisztítsa meg a helyiséget. Fontos szempont, hogy a fogyatékkal élők is könnyedén tudják használni az illemhelyet, ezért a belső térkialakításánál ügyeltek arra, hogy azokat mozgássérültek vagy az idősebb korosztály tagjai is könnyedén igénybe vehessék. Az illemhely 100…
Tovább olvasomErdélyi Magyar Örökség Díjat kapott a Kiss Kata zenekar
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Önkormányzat Erdélyi Magyar Örökség Díja olyan kivételes tehetségű művészek, közéleti személyiségek részére adományozható, akiknek a munkásságában hangsúlyozottan jelenik meg a magyar nemzet iránti elkötelezettség, a magyar kultúra hagyományainak megőrzése, ápolása és a jövő nemzedékének való átadása. Az úgy volt még réges régen, hogy egy kis Borsodi falucskából, Sályból indult útjára a zenekar. Nem kisebb álmunk volt, mint meghódítani a világot rengető deszkákat, a magyar emberek lelkét összekapcsolni, bárhol is éljenek és magunkhoz ölelni a zenével a Kárpát medence és a világ magyarságát. A mai kitüntetés óriási öröm…
Tovább olvasomEgy nappal meghosszabbították a hőségriadót, ugyanakkor a hétvégén érkezik a hidegfront
Folytatódik a kánikula az egész ország területén, ezért Müller Cecília országos tisztifőorvos péntek éjfélig meghosszabbította az érvényben lévő hőségriadót. A nagy melegben több folyadékot kell fogyasztani, és 11 és 15 óra között nem szabad a tűző napon tartózkodni – hívta fel a figyelmet a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) és az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF). Javasolták, hogy a szabadban dolgozók megfelelő öltözékkel és napvédő készítményekkel védjék bőrüket a leégés ellen. Figyelmeztettek továbbá arra is, hogy senki ne hagyja gyermekét, állatokat tűző napon parkoló autóban. Pénteken ugyanakkor zivatarokkal hidegfront érkezik. Emiatt országszerte zivatarokra, több…
Tovább olvasomLillafüreden ismét megnyitott a falatozó és a játszótér – de még közel sem minden
Egyelőre információ sincs arról, a kalandpark többi területe mikor nyithat ki újra. Erről a Lillafüred Online számolt be a Facebookon. „Újranyitott a Falatozó és a játszótér Lillafüreden Péntektől újra mindennap 10:00-18:00 között várják a vendégeket a Lillafüredi Sport- és Kalandpark játszóterére és Falatozójába. Sajnos a kalandpark többi területe, élményeleme továbbra is zárva tart. A nyitásról még nincsenek információk.”
Tovább olvasomÜzembe helyeztek Borsodban egy új szökőkutat, már aznap tönkretették
Megyénk egyik településének ékessége lehetne az új szökőkút, de sokan sajnos úgy gondolták, nem jó az oda, inkább tönkrevágják. Az elmúlt héten örömmel számolt be Abaújszántó polgármestere, Sáfián Ádám, hogy megkezdődött a város főterén a szökőkút tesztüzeme. Azt tervezték, hogy ezen a héten történik meg a fények és zenék beállítása. A napokban azonban már szomorú hírt is kellett közölnie a polgármesternek: „Örülök, hogy ilyen boldogságot okoz a főtéren lévő vízijáték, sajnos azonban pár óra működés után egy jelentős részét tönkre is tették, ugyanis estére már fa és paladarabokat tördeltek bele.…
Tovább olvasom