Janiczak Dávid polgármester a Facebook-oldalán írt ki szavazást a szobor elhelyezéséről, a voksok bő kétharmada a nem opcióra érkezett.
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Így alakultak a felvételi ponthatárok a Miskolci Egyetemen és a Tokaj-Hegyalja Egyetemen
Az állami támogatott, nappali rendszerű alapképzések közül a szaxofontanári szakra kellett a legtöbb pont.
Tovább olvasomGalamb Alex ősztől egyetemre megy
A borsodi pék országos hírnévre tett szert a Sütni Jó Alapítványnak köszönhetően, de nem elégedett meg ennyivel, januárban elhatározta, hogy diplomát szerez. Tegnap este hirdették ki a várva várt felvételi ponthatárokat és Alex telefonjára is megérkezett az SMS: szeptembertől ő is a Tokaj-Hegyalja Egyetem tanító szakos hallgatója lesz. „Szeretnék példát mutatni a nehéz sorban nevelkedő gyerekeknek. Az én életem is bizonyítja, hogy az, hogy valaki szegény családba születik, nem jelenti azt, hogy nincs értelme küzdenie a kitörésért.” – mondta egy korábbi interjúban a boldog családapa és újdonsült diák. Galamb Alex…
Tovább olvasomÚgy helyreállították a Borsod Volán egykori Ikarusát, mintha most jött volna le a gyártósorról
Most már mi is megtekinthetjük azokat az egykor nagyon sokat szolgált Ikarus buszokat (köztük egy olyat is, amely borsodi utasokat szállított), amelyek ma már igen korosak, de az utóbbi hónapokban olyan remekül restaurálták őket, mintha újak lennének. Bár eddig is kiérdemelték az elnyűhetetlen jelzőt, most már külsőre és belsőre is csodálatosan szépek, mint újkorukban. A Közlekedési Múzeum egyik legfontosabb feladata, hogy az elmúlt évszázad magyar járműgyártásának legjelentősebb típusait gyűjtse, felújítsa és bemutassa – hangsúlyozta a frissen restaurált Ikarus buszok szerdai sajtóbemutatóján az intézmény főigazgatója. Schneller Domonkos felidézte, hogy 2016-ig az…
Tovább olvasomÉrdekesnek ígérkező Forma-1-es kiállítás lesz Kazincbarcikán a Kolorfesztiválon
Rögtön a fesztivál első napján megcsodálhatjuk a Ferrarival kapcsolatos értékes cuccokat, amelyek két évtized gyűjtőmunkájának eredményei.
Tovább olvasomEltűnt borsodi lányt keres a rendőrség
A sályi Malinka Réka 17 esztendős és vasárnap óta ismeretlen helyen tartózkodik. A rendőri szervek a lakosság segítségét kérik.
Tovább olvasomBerohant a szétrobbant borsodszentgyörgyi házba a tűzoltó
Ártatlan napnak indult, életmentés lett belőle – ilyen felütéssel számolt be a néhány napja történt esetről a Katasztrófavédelem a közösségi oldalán.
Tovább olvasomA gallyak ropogása vezetett nyomra: így találtak rá az éjszaka közepén a Bükki Nemzeti Parkban eltűnt idős férfira
Múlt péntek éjjel az Emődi Rendőrőrs két körzeti megbízottja órákon és kilométereken át kutatott egy idős férfi után a Bükki Nemzeti Parkban, aki séta közben tűnt el. Több száz bokorba bevilágítottak annak kockázatával, hogy vadállatot is felriaszthatnak, de helyismeretüket és elszántságukat siker koronázta.
Tovább olvasomIdén is csatlakozik a Barlangfürdő a Strandok Éjszakájához
Az eseményre kétféle belépőjegy váltható, az éjszakai szaunaprogramok viszont limitált férőhelyesek, így az ezen való részvétel előzetes regisztrációhoz kötött.
Tovább olvasomA rendőrség keresi a Borsod megyei férfit, aki a Guns n’ Roses koncertre ment, de eltűnt
Farkas Gábor szerdán ment a népszerű és világhíres együttes fővárosi koncertjére. Sátoraljaújhelyről indult útnak, de azóta semmit nem tudnak hollétéről. A rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Tovább olvasom