Fejedelmi zarándokvonatozás II. Rákóczi Ferenc születésnapján

II. Rákóczi Ferenc

Különleges vasúti járat indul március 23-án Budapest-Keleti pályaudvarról: a fejedelem arcképével és jelmondatával díszített mozdony húzza majd azt a szerelvényt, amely II. Rákóczi Ferenc születésének 349. évfordulójára szállítja az érdeklődőket szülővárosába, a szlovákiai Borsiba.

Tovább olvasom

Zavaros a Csónakázó-tó ügye és egyelőre nem tudni, lehet-e majd rajta horgászni

Vasárnap összegyűltek a kazincbarcikai vizek iránt aggódók a Csónakázó-tónál, hogy kifejezzék félelmeiket az utóbbi hónapokban tapasztalt történések miatt. Az eseményen csaknem kétszázan vettek részt és szimbolikusan át is „ölelték” a területet. A csoport megnyugtató válaszokat szeretne kapni a városvezetéstől a horgászati és szabadidős tevékenység jövőjét illetően, és arra is kíváncsiak, az idei évtől ki fogja kezelni a tavat.

Tovább olvasom

Magyarország sokkal jobban látszik közvetlen közelről – médiaszemle a vidéki független sajtóból

Ami a fővárosban nem sikerült, azzal megpróbálkozna a Fidesz Debrecenben? Budapest után a cívisvárosba invitálja a kormánypárt a mini-Dubaj befektetőit. Miskolcon és Veszprémben is mélyen zsebbe kell nyúlni, miután a kormány több milliárdos állami szolidaritási adót szabott ki a városokra. Kecskeméten az öt alpolgármester nem panaszkodhat a fizetésére – csak úgy röpködnek a több milliós fizetések. Talán fellélegezhet a Szabad Pécs újságírója, aki Orbán Viktor távozó sajtósáról írt jegyzetet, hogy közvetlenül, vagy közvetve miként akadályozta őt újságírói munkájában. Szabolcsban úgy látszik, hogy vannak egyenlőbbek az egyenlők között, mert amit szabad…

Tovább olvasom

Véletlen lenne? Éppen az M30-as kijavításáért szervezett fórum előtt kezdtek sürögni-forogni a lezárt területen

Hónapokon át senkit nem érdekelt a lezárt rész, semmilyen munkavégzés nem történt. Most hirtelen megszaporodtak a munkagépek, a konténerépületek a kijavítandó területnél. Sokan attól félnek, hogy a fórum után pár nappal majd el is illannak, csak most lehet rájuk hivatkozni majd.

Tovább olvasom

Nagy Ervin: az elmúlt évtizedekben BAZ megye semmilyen problémáját nem sikerült megoldani

A Tisza Párt megyei tüzifaosztási akciója során Nagy Ervin is ellátogatott Borsod-Abaúj-Zemplénbe, Ózdon interjút is adott lapunknak. A színész nem csak a hidegről, a szegénységről, a nyomorról beszélt, hanem azt is felhánytorgatta az állami vezetőknek, milyen szomorú és méltatlan helyzetbe került Észak-Magyarország az elmúlt évek alatt. Kiderült, jól ismeri az ország ezen részét, nagykövete is volt korábban megyénknek, és különösen otthonosan mozog Mezőkövesden.

Tovább olvasom