Távvezeték építése kezdődött Kazincbarcika és Sajókaza közelében, ám a helyszínről rengeteg építőanyagot elloptak. Közben kiderült, hogy egy 16 éves fiatal, jogosítvány nélkül, kölcsönkért gépkocsival járt arra és megtetszett neki a „pulcfa”.
Tovább olvasomKategória: BAZ-megye
Kedden ismét Lázárinfó, Sárospatakon tart utcafórumot a fideszes miniszter
Amint kezd beköszönteni a sötétség, Lázár János lép az utca embere elé Sárospatakon, a képtár előtt. Van, aki „önvezető motorvonattal” szeretne érkezni.
Tovább olvasom139 gímszarvasbika került terítékre az ÉSZAKERDŐ területein
Tizenhatodik alkalommal rendezte meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. a szarvasbőgés idején terítékre került gímszarvasbikák agancsainak mustráját. A Hegyközi Erdészeti Igazgatóság által megszervezett eseménynek a füzérradványi Károlyi-kastély parkja adott otthont. A kastélyparkban összegyűlt szakembereket és érdeklődőket Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatója köszöntötte. Beszédében hangsúlyozta, hogy a kiállított trófeák még szebbé tették a történelmi környezetet. „Nem kis munka van abban, hogy ez a gyűjtemény megtekinthető” – fogalmazott a vezérigazgató, aki külön kiemelte, hogy a trófea-mustra a kollégák többnapos munkájának és egész éves szakmai tevékenységének egyik fontos mérőpontja. Zay Adorján megköszönte munkatársainak az…
Tovább olvasomHamis idézetekkel és AI-képekkel támadták Magyar Pétert a megyei lapok, Borsodban is
Percre pontosan egy időben, szombaton délután közel fél ötkor osztottak meg több megyei lap közösségi oldalain mesterséges intelligenciával készített képeket és hamis idézeteket Magyar Péterről, amelyekkel azt bizonygatták, hogy kudarcba fulladt a Tisza Párt október 23-i tömegrendezvénye a Hősök terén. Óvatosan fogyasszák ezeket a híreket!
Tovább olvasomOrsós János: Országos válságba torkollott a szakemberhiány az oktatásban és az egészségügyben
A mélyszegénységben élők helyzete nem roma sajátosság, hanem általános magyarországi probléma – hívja fel a figyelmet Orsós János pedagógus, roma aktivista, a miskolci dr. Ámbédkar Technikum vezetője a Kontroll.hu-nak adott interjújában. Az intézmény vezetője szerint ma már nem csak a hátrányos helyzetű térségekben, hanem a nagyvárosokban is komoly gondot jelent a szaktanárok és szakorvosok hiánya.
Tovább olvasomSátoraljaújhely polgármesterének „mélyinterjúja” Dévényi Istvánnal
A Magyar Hang újságíróját nemigen kell bemutatni hazánk tájékozottabb állampolgárainak, ahogyan Sátoraljaújhely fideszes polgármesterét sem a borsodiaknak. Szamosvölgyi Péter az elmúlt néhány hónapban ugyanis több ízben tett arról, hogy hírnevet szerezzen magának, és úgy tűnik, a nemzeti ünnep újabb lehetőséget kínált számára.
Tovább olvasomJuhász Roland lábjegyzete a számháború margójára
Nemrég az operatív törzs azt közölte, cellainformációk alapján becsülték meg az október 23-i megemlékezésen résztvevők létszámát. A Tisza Párt lehetséges miskolci jelöltje, Juhász Roland szerint ez akár azt is jelentheti, hogy a magyar kormány visszaélt az állampolgárok adataival, ezért közösségi oldalán bejelentette, hogy közérdekű adatigényléssel fordul a Belügyminisztériumhoz, valamint másolatban megküldi a kérelmet a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnak (NAIH) is.
Tovább olvasomMozaikok készülnek Tokajban a helyi borvidék témájában
Lezárult a Tokaj Város Önkormányzata és a Magyar Turisztikai Ügynökség közös pályázata, amely a Tokaji borvidék múltjának és jelenének művészeti feldolgozását célozta. A nyolc győztes grafika alapján három négyzetméteres mozaikok készülnek, amelyeket a város történelmi negyedének különböző pontjain helyeznek el.
Tovább olvasomRitka zsákmány: nyestkutyát lőtt egy vadász Borsodban
Rendkívüli vadászélményben volt része egy magyarországi vadásznak, aki egy Szibériából származó, Magyarországon rendkívül ritka vadfajt terített le októberben.
Tovább olvasom„A Tisza pártban nincsenek hazafiak” – A Békemeneten és a Nemzet Menetén járt a Borsod24 – videó
Idén október 23-án valódi politikai verseny és számháború alakult ki a Fidesz és a Tisza párt között. A kormánypártok Békementet tartottak a Tisza pedig a Nemzet Menetével ünnepelt. Mindkét esemény jelentős tömegeket mozgatott meg. A rendezvényekre a Borsod24 is kilátogatott és a résztvevőket kérdezte.
Tovább olvasom