Az Európai Bizottság az Európai Hírek Fórumának keretében kétnapos párbeszédet indít az unióban az újságírók biztonságával kapcsolatban – közölte keddi sajtótájékoztatóján a brüsszeli testület illetékes szóvivője. A fórumon az érdekelt felek széles köre vesz részt, beleértve az újságírószövetségeket, valamint a tagállamok és szabályozó hatóságaik képviselőit. A testület célja hogy az, hogy javaslatokat gyűjtsön össze az újságírók uniós védelmével kapcsolatos idei évi bizottsági ajánláshoz – írja az MTI. Az eseményt megnyitó Vera Jourová értékekért és átláthatóságért felelős uniós biztos hangsúlyozta: a fenyegetések és támadások száma az újságírókkal szemben egyre növekszik, ami…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Szijjártó Péter: Magyarország nem akar új hidegháborút
Magyarország a NATO elkötelezett és szolidáris tagjaként nem akar új hidegháborút, nem akar új ellenségeskedést sem Kelet és Nyugat között – mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Brüsszelben, a NATO-tagországok kétnapos külügyminiszteri ülésének szünetében. Magyar újságíróknak nyilatkozva Szijjártó Péter úgy fogalmazott: „mi Közép-Európában élünk, megértettük a történelem leckéit, és pontosan tudjuk, hogy a nyugalom, a béke, a kulturált együttműködés, valamint a kölcsönös tiszteleten alapuló párbeszéd jó a közép-európaiaknak – írja az MTI. „Fenntartva a saját érdekeink és értékeink képviseletét, ellenségek helyett kölcsönösen előnyös együttműködéseket kell keresni” – emelte ki…
Tovább olvasomFogyatékkal élő kislányt molesztált Borsodban, fegyházbüntetést kaphat
Vádat emeltek egy 65 éves férfi ellen, mert szexuálisan zaklatott egy 12 éves fogyatékkal élő kislányt, írja az MTI az ügyészség tájékoztatása alapján. Az egyik borsodi kistelepülésen élő férfit tavaly februárban kérték meg, hogy vigyázzon a család két gyermekére, a mentális és testi fogyatékossággal élő 12 éves kislányra és 4 éves öccsére. A férfi korábban már többször is vigyázott a gyerekekre. A kislány állandó gondozást igényel, bepelenkázva feküdt az ágyon, miközben öccse a szomszéd szobában játszott. A férfi ekkor a kislány ágyára ült, és „szexuális cselekményt végzett”. A férfit a…
Tovább olvasomJáték nélkül nyert meccset a DVTK
A tervek szerint március 23-án, kedden játszották volna a női kosárlabda NBI. bajnok negyeddöntőjének első mérkőzését a DVTK és a PEAC-Pécs között. A pécsieknél azonban a szezon során már másodszor ütötte fel a fejét a koronavírus. A DVTK közleménye: A PEAC-Pécs tájékoztatása szerint az egyik sportolójuk már a március 10-11-én lejátszott két utolsó alapszakasz meccsük után megfertőződött Covid-19-cel. Ő akkor karanténba került, a többieknek nem adta át a vírust, esetükben a tesztelés negatív eredményeket hozott. Szombatra azonban egy másik csapattagjuk is tüneteket érzett, akinek a vasárnapi tesztje fertőzöttséget mutatott. A…
Tovább olvasomMegbüntették a Miskolc közelében tiltott eszközt használó vadászt
Pénzbüntetést szabott ki a Miskolci Járásbíróság azzal a férfival szemben, aki hőkamerás céltávcsővel felszerelt fegyverrel próbált vadászni Miskolc közelében. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott egy borsod megyei vadásztársaság tagjaként 2020 nyarán beiratkozott a vadászterületen elhelyezett ún. beírókönyvbe, majd megkezdte a vadászatot. A vadászterületen végrehajtott igazoltatása során a férfinél megtalálták a jogszerűen birtokában tartott fegyverét, melyre egy, a vad elejtését segítő hőkamerás céltávcsövet szerelt fel. Az ilyen távcső tiltott vadászati eszköznek minősül. A bíróság a vádlottal szemben orvvadászat bűntette miatt háromszázezer forint pénzbüntetést szabott ki. A bíróság döntését…
Tovább olvasomBaseballütővel esett neki a szerelő autójának a borsodi férfi
Hejőkeresztúron 2021. március 21-én a reggeli órákban az utcán két férfi szóváltásba keveredett, majd egyikük egy baseballütővel betörte vitapartnere autójának szélvédőjét – írja a police.hu. A nézeteltérés hátterében az eljárás adatai szerint az állt, hogy a gyanúsított korábban javításra átadta autóját a sértettnek és megállapodtak a munkadíj összegében is. A szerelő azonban megjelent a megrendelő házánál, ahol további pénzösszeget akart elkérni ügyfelétől, aki ezt zokon vette. A felbőszült megrendelő azonban baseball ütőt fogott és megrongálta a szerelő autóját. A vita során személyi sérülés nem történt. Az eset kapcsán garázdaság bűntett…
Tovább olvasomOrrtörés lett a vége a miskolci villamoson történt sértegetésnek
A Miskolci Járásbíróság 2021. március 19-én megtartott előkészítő ülésen szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki a villamoson megtámadta, majd az orrát is eltörte alkalmi ismerősének. Az ítélet szerint a vádlott és a sértett 2019. augusztus 9-én az esti órákban Miskolcon a Tiszai pályaudvar irányába közlekedő villamoson utaztak, a két férfi egymással szemben ült és beszélgetett. A beszélgetés során a vádlott belekötött a sértettbe, becsmérlő kifejezéseket használt vele szemben. A sértett kikérte magának a sértegetést és felállt a helyéről, de a vádlott utána ment és váratlanul lefejelte. A sértett védekezett, megütötte…
Tovább olvasomMár a Föld negyede küzd vízhiánnyal, Európában is egyre nagyobb a gond
A Föld népességének egynegyede nem jut hozzá tiszta vízhez – hívta fel a figyelmet Josep Borrell az Európai Unió kül-és biztonságpolitikai főképviselője és Virginijus Sinkevicius környezetért, óceánokért és halászatért felelős uniós biztos, a víz nemzetközi világnapja alkalmából közzétett nyilatkozatában – írja az MTI. Az Európai Bizottság tisztségviselői állásfoglalásukban azt írják: a biztonságos és megfizethető vízhez való hozzáférés a világ számos részén nagy kihívást jelent. A klímaváltozás, szélsőséges időjárás, a vízkörforgás és hőmérsékletváltozás, vagy a tengerszint emelkedése, súlyos vízhiányhoz vezethet, ami amellett, hogy, komoly destabilizáló hatással lehet az országokra és régiókra,…
Tovább olvasomKedden kapja meg az oltást Vlagyimir Putyin
„A vakcináció önkéntes dolog. Minden ember személyes döntésének kérdése. Apropó, én holnap szándékozom ezt megtenni” – jelentette ki Putyin egy orvosszakértőkkel folytatott hétfői televíziós tanácskozáson. Az orosz elnök egy február 10-i online fórumon még azt ígérte, hogy nyár végén vagy ősz elején fogja beoltatni magát, és az injekció beadásakor nem kíván kamerák előtt „majomkodni”. Akkor az időzítést azzal magyarázta, hogy saját, az influenza és a pneumococcus elleni injekciót is tartalmazó oltási terve van, ezért az új koronavírus elleni oltást megelőzően konzultálnia kell majd az orvosaival. MTI
Tovább olvasomNem mondták meg, hogy mi alapján engedélyezték az új vakcinákat
Az operatív törzs ma két az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) által engedélyeztetett vakcinát jelentett be, ebből az egyik a kínai Convidecia, míg a másik az indiai Covishield oltóanyag. A HVG több kérdést is küldött ennek kapcsán Müller Cecíliáéknak, például, hogy hogyan győződtek meg arról, hogy ez a vakcina hatásos és veszélytelen? Megvizsgálták a magyar szakemberek, vagy csak azért engedélyezték, mert egymillió embert másutt beoltottak vele? Kiknek adható be ez a vakcina? Mekkora mennyiséget rendelnének belőle? Válasz azonban nem érkezett, az operatív törzs figyelmen kívül hagyta ezeket a kérdéseket,…
Tovább olvasom