Már több mint 2,5 millió adag vakcinát szállított Magyarországra a Pfizer

Átlépte a 2,5 milliót a Pfizer által eddig Magyarországra szállított, Covid-19 elleni vakcinaadagok mennyisége. A vállalat kedden azt közölte az MTI-vel, hogy több mint 355 ezer adag Pfizer-BioNTech-vakcina érkezett kedden Magyarországra, ami 30 százalékkal több, mint egy héttel korábban. Hozzátették, ez már a tizenkilencedik magyarországi szállítmány a két vállalat által fejlesztett Comirnaty nevű oltóanyagból. A közlemény szerint a Pfizer és a BioNTech az év elején kiemelt figyelmet fordított gyártási kapacitásainak megerősítésére és kibővítésére, hiszen a cél, hogy a növekvő globális igénynek megfelelve idén több mint kétmilliárd adag Covid-19 vakcinát gyártsanak…

Tovább olvasom

Korlátozta a bíróság a Navalnijhoz kötődő alapítványok tevékenységét

Ideiglenes korlátozó intézkedéseket rendelt el kedden a moszkvai bíróság az Alekszej Navalnij ellenzéki politikus által alapított, az orosz főváros ügyészsége által szélsőségességgel vádolt Korrupcióellenes Küzdelem Alapítvány (FBK) és jogutódja, az Állampolgári Jogok Védelmének Alapítványa (FZPG) ellen. A korlátozásokat, amelyeket a bíróság sajtóosztályának közleménye az ügy zárt tárgyalása miatt nem részletezett, a moszkvai ügyészség kérésére vezették be. A két alapítvány jogi képviselői a Kommerszant című lappal közölték, hogy a tilalom a tömegtájékoztatási eszközökkel való együttműködésre, a nyilvános események szervezésére és a választásokon való részvételre vonatkozik, egészen az ügyészég által kezdeményezett eljárásban…

Tovább olvasom

Hivatalos: Fidesz-alapítványokhoz került a magyar közvagyon

Elképesztő mennyiségű közvagyon került ki az állam kezéből kedd délelőtt, amikor a parlament kormánypárti többsége megszavazta a vagyonkezelő alapítványokról szóló törvényeket. Összesen 12 egyetem került alapítványi vagy egyházi fenntartásba, de ezen kívül az állam értékes ingatlanokat és részvénycsomagokat is átadott. Az alapítványokat irányító kuratóriumok tagjait a kormány ezután nevezi ki, de az eddigi gyakorlatból látszik, hogy ezeket általában miniszterekkel, fideszes képviselőket vagy megbízható káderekkel töltik fel – számolt be a 444. A kiszervezés ugyanakkor nem jelenti azt, hogy az intézményekkel ezután az adófizetőknek ne lenne dolga, hiszen csak egy részük…

Tovább olvasom

Késsel támadt látogatójára Tarcalon, letartóztatták

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsított férfinak, aki a hétvégén életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének. A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2021. április 23-án délután Tarcalon alkoholt fogyasztott, majd minden előzmény nélkül rátámadt a hozzá látogatóba érkező sértettre. A férfi a gyanú szerint egy 32 cm hosszú, 19 cm pengehosszúságú késsel hétszer sújtott le a sértettre, miközben azt kiabálta neki, hogy „megdöglessz!”. A sértett a testét ért vágások és szúrások miatt a földre esett, azonban a telefonján keresztül segítséget kért hozzátartozóitól, akik értesítették…

Tovább olvasom

Karácsony Gergely a kormány táblázatáról: Ez egyes

A főpolgármester a kormány által kiadott vakcinatáblázatról posztolt. „Hát, ez 1-es, leülhet. Mielőtt politizálásra adtam a fejem hosszú évekig többek között éppen azt tanítottam az egyetemen, miért számít manipulációnak, miért hamis, szakmailag miért elfogadhatatlan olyan táblázat összeállítása, amit a kormány közzétett az egyes vakcinákkal való beoltottság, valamint a megbetegedések és halálozások összefüggéséről. Az ilyen módszertani órákat általában azzal a példával kezdtem, hogy attól mert egy faluban sok a gyerek és sok a gólya, az még nem jelentheti azt, hogy a gyereket a gólya hozza. A jelek szerint a magyar kormánynak…

Tovább olvasom

Milyen vakcinákat kaptak az országok vezetői?

Orbán Viktor alaposan bereklámozta, hogy ő a kínai Sinopharmot kérte a koronavírus elleni oltások közül, de hogyan állnak ezzel a többi ország vezetői? A Telex készített ebből gyűjtést. A görög miniszterelnök látványosan kigombolt ingben, Vlagyimir Putyin orosz elnök kameráktól távol, Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az országában elsőként, Angela Merkel német kancellár pedig négy hónappal az oltási program kezdete után, másfél hete kapta meg a koronavírus elleni vakcinát. Ezen a linken elolvasható a cikk és az is megnézhető, hogy ki milyen oltóanyagot kapott! Egyébként az utóbbi hetekben beoltott legtöbb kormányfő vagy…

Tovább olvasom

Minden Mol-alkalmazott kaphat kínai vakcinát

Minden munkatársának, a töltőállomásokon dolgozóknak is felajánlja a Mol a Sinopharm-vakcinát – tájékoztatta a vállalat hétfőn az MTI-t. A közlemény szerint a Mol már az oltások megindulásakor kezdeményezte, hogy részt vehessen a kiosztásukban, és az országos oltási munkacsoport döntése alapján mostantól minden munkatársuknak fel tudnak ajánlani Sinopharm-vakcinát. A kritikus infrastruktúrát üzemeltetők mellett tehát már „minden fizikai és szellemi munkavállalónk előtt nyitva áll a lehetőség az oltóanyag önkéntes felvételére. Az oltás lebonyolításában, beleértve mindkét dózis beadását, a Mol foglalkoztatásegészségügyi partnerei nyújtanak segítséget” – írták. A munkatársak az oltásra egy regisztrációs felületen…

Tovább olvasom

Mégsem kell megbízhatósági vizsgálatba beleegyezniük az egészségügyi dolgozóknak

Az Országos Kórház Főigazgatóság adminisztrációs tévedéséből ment ki az a levél, ami szerint az egészségügyi dolgozóknak alá kell írniuk egy megbízhatósági vizsgálatba való beleegyezést, ellenkező esetben elvesztik az állásukat. A Facebookon terjedő hír komoly felháborodást váltott ki a dolgozók körében. A Magyar Orvosi Kamara az ügy tisztázása érdekében felkereste a Nemzeti Védelmi Szolgálat Főigazgatóját. Farkas László dandártábornok tájékoztatásából kiderült, hogy nincs ilyen előírás és nem is lesz, a levél csak tévedésből ment ki. Vagyis az egészségügyi szolgálati jogviszony alá tartozó dolgozóknak nem kell ilyen nyilatkozatott kitölteni. A tévedésből kiküldött levelet…

Tovább olvasom

A Fidesz nem szavazta meg a rokonok kizárását a közbeszerzésekből Hódmezővásárhelyen

A hódmezővásárhelyi Fidesz nem szavazta meg a rokonok kizárását az önkormányzati közbeszerzésekből – írja a polgármesteri hivatal közleménye. Az ügy előzménye, hogy a város polgármestere, Márki-Zay Péter a Partizánnak adott interjújában elmondta, hogy egy tavaly decemberi közbeszerzést a sógornője férje, Fonay Tibor cége nyerte el, mert ők adták a legjobb ajánlatot. „Nem örültem neki, nem tudtam róla előzetesen, és tudtam, hogy természetesen támadás lehet belőle” – mondta Márki-Zay, aki állítása szerint kifejezetten kérte rokonát, hogy ne pályázzon, ő mégis beadta az árajánlatot. „Ebben a helyzetben nekem azt kellett mérlegelni, hogy…

Tovább olvasom

A kormány 25 milliárdot ad a nagyvállalatok beruházásainak támogatására

A Nagyvállalati beruházási támogatási program igazi sikertörténet, a kormány az idén 25 milliárd forintot fordít a program folytatására – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter pénteken Gyermelyen, a tésztagyár új malmának alapkőletételén. A miniszter kiemelte: az elmúlt hat évben Magyarországon 179, elsősorban magyar termelői beruházás jutott támogatáshoz a program forrásaiból. Eddig 160 milliárd forintot fordítottak erre a célra, 380 milliárd forint értékű beruházás megvalósulását segítve – írja az MTI. Varga Mihály kiemelte, hogy ha az idei évre tervezett 25 milliárd forintos keret elfogyna, a kormány kész újabb összegeket átcsoportosítani erre a célra,…

Tovább olvasom