Késsel támadt látogatójára Tarcalon, letartóztatták

Megosztás

A Miskolci Járásbíróság nyomozási bírája egy hónapra elrendelte a letartóztatását annak a gyanúsított férfinak, aki a hétvégén életveszélyes sérüléseket okozott ismerősének.

A rendelkezésre álló adatok szerint a gyanúsított 2021. április 23-án délután Tarcalon alkoholt fogyasztott, majd minden előzmény nélkül rátámadt a hozzá látogatóba érkező sértettre. A férfi a gyanú szerint egy 32 cm hosszú, 19 cm pengehosszúságú késsel hétszer sújtott le a sértettre, miközben azt kiabálta neki, hogy „megdöglessz!”. A sértett a testét ért vágások és szúrások miatt a földre esett, azonban a telefonján keresztül segítséget kért hozzátartozóitól, akik értesítették a mentőket és a rendőrséget. A megszúrt férfi a nyakán, a hasán, a mellkasán és karján sérült, életveszélyes sérülései keletkeztek.

A gyanúsítottal szemben életveszélyt okozó testi sértés miatt indult eljárás, mely cselekmény akár 8 évig terjedő szabadságvesztéssel is büntethető. A kiszabható büntetés mértékére figyelemmel tartani kell attól, hogy a gyanúsított szabadlábon hagyása esetén a hatóságok elől megszökne, elrejtőzne; vagy újabb bűncselekményt követne el. Az is feltehető, hogy a még ki nem hallgatott tanúk esetleges befolyásolásával veszélyeztetné a bizonyítási eljárás eredményességét. A felsorolt indokok miatt a bíróság egy hónapra elrendelte a férfi letartóztatását.

A bíróság döntése végleges.

Kapcsolódó cikkek