Megtartotta Gulyás Gergely az e heti kormányinfót, ahol az egyik legfontosabb információ a négymilliós beoltottság elérése és az annak kapcsán várható nyitási részletek voltak – számolt be a Telex.hu. Gulyás szerint a négymillió beoltott már pénteken meglehet, és amennyiben ez megtörténik, akkor többek között a következő változások jöhetnek: – a kijárási korlátozás éjfélre módosul;– a védettségi igazolványosoknak este 11-ig megnyílnak a vendéglátóhelyek belső terei, ahová a szülők a gyermekeket is magukkal vihetik, ők védettségi igazolvány nélkül mehetnek be;– a védettek szállodákba is mehetnek;– a szabadidős létesítményeket – állatkerteket, múzeumokat, színházakat,…
Tovább olvasomSzerző: Gáll Tódor
Halálos baleset a 3-as úton: ítélet született
Az Encsi Járásbíróság felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte azt a vádlottat, aki gondatlanságból két ember halálával járó balesetet okozott a 3-as számú főúton. A bíróság által megállapított tények szerint a vádlott 2018. december 15-én délelőtt Méra irányából Novajidrány felé haladt az általa vezetett tehergépkocsival száraz útviszonyok között. A vádlott menetirányával szemközti forgalmi sávban haladtak a sértettek autójukkal. A vádlott nem tartott megfelelő követési távolságot az előtte haladó gépkocsi mögött, melynek vezetője úthiba miatt fékezett. A vádlott az ütközés elkerülése érdekében a teherautóval áttért a menetirányával ellentétes forgalmi sávba, ahol a szabályosan közlekedő…
Tovább olvasom„Nagyon szép óra, ezt most elveszem tőled” – így raboltak Miskolcon
Miskolcon, 2021. április 27-én a déli órákban várakozott egy munkaerő közvetítő cég előtt két fiatalember. Várakozás közben beszélgetni kezdtek, majd a későbbi gyanúsított, egy 25 éves férfi a pontos idő után érdeklődött. Újdonsült ismerőse megmondta neki az időt, majd a „nagyon szép óra, ezt most elveszem tőled” szavak után a gyanúsított megragadta a sértett kezét és erőszakkal elvette óráját – írja a rendőrség honlapja. A rendőrök azonosították, majd Taktaharkányban 2021. április 28-án a reggeli órákban elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit. A gyanúsított megnevezte azt az üzletet, ahol eladta…
Tovább olvasomHétfőtől újra nyitva tart a Miskolc Holding Zrt. ügyfélszolgálati irodája
A miskolci polgármesteri hivatal közleménye: Magyarország Kormánya folyamatosan enyhíti a járványügyi korlátozásokat. Ezzel összhangban 2021. május 3-tól a Miskolc Holding Zrt. ügyfélszolgálata, a távhőszolgáltatási-, az ivóvíz- és szennyvízcsatorna szolgáltatási és az ingatlangazdálkodási ügyek, valamint a pénztári be- és kifizetések már személyesen is intézhetők a 3530 Miskolc, Szemere Bertalan u. 5. sz. alatt lévő ügyfélszolgálati irodában, a szokásos nyitvatartási időkben. Az ügyfélszolgálat működése során az ügyfelek és munkatársak egészségének megóvása érdekében az ügyféltérbe belépni továbbra is csak az arcra felhelyezett maszkban engedélyezett! Az ügyfélszolgálati iroda bejárata előtt kötelező az 1,5 méter…
Tovább olvasomAz indiai mutáns ellen is véd a Pfizer vakcinája
Minden bizonnyal az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) Indiában felbukkant változata ellen is véd az amerikai Pfizer és a német BioNTech együttműködésével kifejlesztett vakcina – mondta a német biotechnológiai kutatóvállalat vezérigazgatója. Ugur Sahin onkológus, a BioNTech társalapítója, egy online sajtótájékoztatón azt mondta: elkezdték a vizsgálatokat és nem aggódnak. Arra számítanak, hogy készítményük az indiai változattal szemben is hatékony, írja az MTI. Várakozásaikat a többi között arra alapozzák, hogy vakcinájuk az Európában uralkodó brit vírusváltozattal szemben még hatékonyabb, mint az első, vuhani változattal szemben, amely ellen eredetileg kifejlesztették. Telex.hu
Tovább olvasomA tizenéveseket Pfizerrel oltják, már bármilyen vakcinára lehet időpontot kérni
Aki 3 hónapon belül volt fertőzött, már az is jelentkezhet oltásra – mondták az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. A tizenéves korosztályt Pfizer-vakcinával fogják oltani. Már nem a vakcinák mennyiségén múlik, hogy ki mikor kapja meg az oltást, hanem az embereken – számolt be a HVG az operatív törzs szerdai tájékoztatóján. György István államtitkár, az oltási munkacsoport vezetője ismét elmondta, hogy a magyar oltási terv sikeres, és ma már a lakosság 38 százaléka be van oltva. A regisztráltak közül 1,2 millióan vannak azok, akik még nem kaptak oltást. Elhangzott az is,…
Tovább olvasomÚjabb két milliárd forintot kap a DVTK a kormánytól
Újabb jelentős támogatást ítélt meg a magyar kormány a DVTK észak-magyarországi sportinfrastruktúra fejlesztési programjának folytatásához, valamint a klub utánpótlásának regionális fejlesztéséhez. Ezt szerdán jelentette be Sántha Gergely, a DVTK elnöke, Csöbör Katalin országgyűlési képviselő, Kiss János, miniszterelnöki biztos, és Veres Pál, Miskolc polgármestere a diósgyőri stadionban. A támogatásról szóló határozat értelmében a kormány csaknem 1,2 milliárd forint többletforrást biztosít a DVTK észak-magyarországi infrastruktúrafejlesztési programjának, és több mint 1,1 milliárd forint céltámogatást az Észak-magyarországi Regionális Utánpótlás Központ működésére és sportszakmai fejlődésére a Gazdaságvédelmi Alapból. „Köztudomású és általánosságban is elmondható, hogy a…
Tovább olvasomOrvosi kannabisz-programot indítana az LMP
Orvosi kannabisz: a jelenlegi helyzet senkinek sem jó, de a tiltás nem lehet megoldás – mondja az LMP. Az LMP egyetért Szelestei Miklóssal, a Magyar Orvosi Kannabisz Egyesület elnökével, aki szerint olyan kannabisz programra lenne szükség Magyarországon, amely orvosi vezetéssel és ellenőrzés mellett biztosítaná, hogy magyarországi termesztéssel, fejlesztéssel és gyártással készüljenek el a kannabisz készítmények és gyógyszerek, a betegeket pedig ellenőrzött körülmények között, a társadalombiztosítási rendszeren belül lássák el ezekkel a készítményekkel – írja az LMP parlamenti frakciójának közleménye, amit Ungár Péter, az LMP országgyűlési képviselője írt alá.
Tovább olvasomMüller: Nem igaz, hogy a beoltottak ugyanúgy fertőznek
Müller Cecília országos tisztifőorvos azt mondta az Operatív Törzs mai sajtótájékoztatóján, hogy hamarosan elérkezik az az időpont, amikor annyi vakcina van az országban, mint ahányan regisztráltak az oltásra. Tudjuk, hogy a vakcina beadását követően nem azonnal alakul ki a védettség – tette hozzá. Arra a felvetésre, hogy többen reklamálnak, mert sokára kapják meg a védettségi igazolványt, Müller Cecíila azt mondta: a sok oltás miatt néha lassulhat az adatok feldolgozása, a hibaszázalék nem túl nagy, de megvan az a kotta, amely rendezi a problémákat. Beszélt arról is, hogy a fertőzöttek száma…
Tovább olvasomA szerelemről és a szexről olvasott Kövér László, miközben a Fidesz megszavazta a magyar közvagyon kiszervezését
Szabó Tímea országgyűlési képviselő posztolt arról a közösségi oldalán, hogy miközben a Fidesz irdatlan mennyiségű közvagyont adott át saját alapítványainak, Kövér László házelnök éppen a Magyar Nemzet egyik cikkét olvasta, amely a szerelemről és a szexről szólt. „Szerelem, szeretet, szexualitás” – Kövér László szavazás közben olvasgat a parlamentben. ❤FRISS: a mellette ülő szemfüles Novák Katalin (aki úgy tűnik, figyeli az oldalamat), már meg is mutatta a házelnöknek ezt a posztot, aki a már-már szokásos idegrohamával „perverz kukkolónak” nevezett. ❤ Jelezném, hogy mentálhigiénés megfontolásból eszem ágában nincs házelnök urat kukkolni. Itt…
Tovább olvasom