Június világszerte a Pride, azaz az LMBTQ+ közösség önbecsülését, méltóságát és egyenlőségét hirdető mozgalom hónapja, ebből az alkalomból készített a szexuális kisebbségek megítélésével kapcsolatos kutatást a Pulzus Kutatóintézet. A felmérés eredményeinek ismertetése előtt azonban érdemes egy történelmi kitekintést tenni a mozgalom történetéről és a Novák Előd rajongásának középpontjában álló szivárványzászló létrejöttéről. Mi történ júniusban? A szexuális kisebbségek mozgalmának megszületéséig egészen 1969-ig kell visszamennünk az időben. Akkoriban a legtöbb állam jogrendje bűncselekménynek vagy mentális betegségnek minősítette a hagyományostól eltérő szexuális orientációt. Nem volt ez másképp az Egyesült Államokban sem. Ennek ellenére…
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Tragédia: meghalt a buszban felejtett 4 éves kislány
Meghalt az a négyéves óvodás kislány, akit egy gyerekeket szállító kisbuszban felejtettek kedden Tomajmonostoron. A tragikus hírt megerősítették a Blikknek az elhunyt kislány szülei. A kislány körülbelül nyolc órát töltött a felforrósodott buszban kedden. Életveszélyes állapotban vitték kórházba kedd délután mentőhelikopterrel, miután eszméletlen állapotban rátaláltak. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság gyanúsítottként hallgatta ki az 56 éves kunhegyesi buszsofőrt a történtek után. forrás: 24.hu
Tovább olvasomElkezdődik az Avas Szálló felújítása – videó
A hamarosan megújuló Avas Szálló épületét járta be Varga Judit miniszter asszony. Hosszú évek óta tart már az egykor patinás épület hányattatott sorsa, éppen ezért Veres Pálnak és a Velünk a Városnak kiemelt ígérete volt a 2019-es választási kampányban, hogy rendezni fogják az egykori Avas Szálló sorsát és visszaadják annak régi fényét. Az adásvétel 2021. januárjában sikeresen lezárult, ezt követően az épület állapotának a felmérése következett. Most az igazságügyi miniszter tekintette meg, hogy hogyan állnak a munkák. A Facebook bejegyzéséből sok konkrétum nem derül ki, az azonban bizakodásra ad okot,…
Tovább olvasomÜzenet Orbánnak: egy nap kiderül, mivel zsarolnak az oroszok
Kemény üzenetet fogalmazott meg Orbán Viktorról az Európai Néppárt – a Fidesz korábbi pártcsaládja – frakciójának külügyi szóvivője azt követően, hogy kiderült: a magyar kormány Kirill pátriárka, az ortodox egyház feje miatt blokkolja az újabb Oroszország elleni szankciós csomag elfogadását. Az Európai Unió befagyasztaná az orosz ortodox egyházat vezető Kirill pátriárka vagyonát. Az egyházfő Putyin feltétlen támogatója és tanácsadója, és kiáll az oroszok által indított háború mellett is. A 444.hu szerint szerdán reggel kellett volna az uniós nagyköveteknek végleges formába öntenie a szankciós csomagot, de sajtóhírek szerint ekkor jelezte a magyar nagykövet, hogy nem tartja…
Tovább olvasomMagyar Kórházszövetség: Kevés az orvos, kiégtek a dolgozók
Velkey Györgyöt, a Bethesda Gyermekkórház főigazgatóját választotta elnökévé a Magyar Kórházszövetség a szakmai szervezet XXXIV. kongresszusán tartott tisztújító közgyűlésen – közölte a kórházszövetség csütörtökön az MTI-vel. A korábbi elnök, Ficzere Andrea, az Uzsoki utcai kórház, valamint Nagy Lajos, a szombathelyi Markusovszky oktatókórház főigazgatója elnökhelyettesként segítik a munkát. Az MKSZ a közleményében azt írta: az elmúlt három évben a kormány gyors és hatékony irányításával az egészségügy szereplői sikeresen legyőzték a járványt, ez a küzdelem azonban új problémákat is felszínre hozott. A visszatérő betegpanaszok között szerepel, hogy nehezen tájékozódnak a rendszerben, sokat…
Tovább olvasomLemond Jakab Péter kabinetfőnöke
Lemond Jakab Péter Jobbik-elnök – az utóbbi időkben a hírekben gyakran megjelenő – munkatársa, Molnár Enikő, értesült a Magyar Hang. A lap úgy tudja, hogy a kommunikációs feladataitól való megválásról már értesítette a párt vezetését is. Megkeresésükre az érintett annyit közölt, hogy a munkáltatója beleegyezése nélkül nem nyilatkozhat. A lap szerint Molnár Enikő a Jobbikban a kommunikációs osztályon dolgozott, később azonban a hírek szerint Jakab Péter egyik legszorosabb munkatársa lett. A pártvezető az utóbbi időben már úgy hivatkozott rá mint kabinetfőnökére. Számos információ napvilágot látott arról, hogy a Jobbik tagságának szúrja…
Tovább olvasomMeglepő változás a miskolci bűncselekmények számában
A legutóbbi közgyűlésen számolt be a Miskolci Rendőrkapitányság a 2021-ben elkövetett bűncselekmények számáról, illetve a felderítési hatékonyságról. A szakemberek olyan adatokat mutattak be a politikusoknak, amire csak kevesen számítottak. A rendőrségi beszámolóból kiderül, hogy 12 éve nem volt ilyen alacsony a városban elkövetett bűncselekmények száma. 2020-hoz viszonyítva 11,1%-os csökkenést mutatnak az adatok, ami jelentősnek mondható. Ettől is számottevőbb változás mutatkozik a közterületen elkövetett bűncselekmények számában, itt 12,3%-os visszaesés tapasztalható az előző évhez viszonyítva. A kiemelt bűncselekmények tekintetében is jelentős javulást tartalmaznak a kimutatások. Ezen a területen összesen 1631 bűneset tartanak…
Tovább olvasomMiskolci siker az Országos Gyermek Bajnokságon
Hétvégén rendezték meg a női röplabda Országos Gyermek Bajnokság döntőjét, melyen a szinte megállíthatatlan miskolci csapat egészen az ezüstig jutott. Az Miskolci Sportiskola U15-ös korosztályú csapata 2022.05.22-én a II. osztály dr. Kotsis Attiláné Országos Gyermek Bajnokságon Bohus Attila edző vezetésével ezüstérmet szerzett. A lányok csodás játékkal, szívvel lélekkel küzdöttek és harcolták ki a döntőbe jutást a székesfehérvári MÁV Előre Akadémia csapata ellen. A döntőben végül a házigazda, középszakasz győztes kecskeméti csapattal nagyon szoros szetteket játszva 3-2 végeredménnyel szerezték meg végül az ezüstöt. A csapat tagjai: Azari Csenge Babka Vivien Bartók…
Tovább olvasomMegszépítették Jézus kútját a Nyitott Ajtó Baptista iskola diákjai
Példaértékű önkéntes akciót rendeztek a középiskola kilencedikes diákjai. Jakab Zsolt az iskola pedagógusa megkeresésünkre elmondta, hogy amikor egy környezeti szemléletformáló sétán vett részt az osztály, akkor vették észre a diákok, hogy a kút és környéke elég elhanyagolt, rossz állapotban van, többen meg is jegyezték, hogy rendbe kellene rakni, meg kellene szépíteni a környéket. Az ötletből később komoly elhatározás lett, és elkezdték átgondolni, illetve megbeszélni, hogy mire lesz szükség ahhoz, hogy újjávarázsolják a teret. A projektből mindenki aktívan kivette a részét és lelkesen nekilátott a szükséges eszközök összegyűjtésének. Az akcióra a…
Tovább olvasomHatalmas tűz ütött ki egy műanyaggyártó telephelyén – videó
Hatalmas a füst, a helyszínen körülbelül 40 tűzoltó dolgozik. A Hajdú Online értesülése szerint tűz keletkezett egy Debrecen-Bánk határában lévő műanyaggyártó vállalat telephelyén hétfő délelőtt. A katasztrófavédelem egységei nagy erőkkel vonultak a helyszínre. A Hajdú-Bihar Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság közlése szerint egy raktár gyulladt ki; a mintegy 500 négyzetméteres ingatlan háromnegyed része ég, a tűz egy másik épületre, valamint az aljnövényzetre is átterjedt. A debreceni hivatásos tűzoltók a katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett oltják a lángokat. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság megerősítette az értesülésünket, miszerint tűz ütött ki egy bánki üzemnél, bővebb…
Tovább olvasom