Megszépítették Jézus kútját a Nyitott Ajtó Baptista iskola diákjai

Megosztás

Példaértékű önkéntes akciót rendeztek a középiskola kilencedikes diákjai.

Jakab Zsolt az iskola pedagógusa megkeresésünkre elmondta, hogy amikor egy környezeti szemléletformáló sétán vett részt az osztály, akkor vették észre a diákok, hogy a kút és környéke elég elhanyagolt, rossz állapotban van, többen meg is jegyezték, hogy rendbe kellene rakni, meg kellene szépíteni a környéket.

Az ötletből később komoly elhatározás lett, és elkezdték átgondolni, illetve megbeszélni, hogy mire lesz szükség ahhoz, hogy újjávarázsolják a teret. A projektből mindenki aktívan kivette a részét és lelkesen nekilátott a szükséges eszközök összegyűjtésének.

Az akcióra a mai napon került sor, az osztály diákjai nagy lelkesedéssel láttak neki a kemény munkának, még az sem zavarta őket, hogy adott esetben bepiszkolják a szép ruháikat.

A diákok összeszedték a környéken található szemetet, kigyomlálták a virágedényeket, összeseperték az avart, kitakarították a kutat és végül 60 darab virágot is elültettek, ezzel teremtve igazán új hangulatot a térnek.

A példaértékű akcióra annak ellenére került sor, hogy az osztály többsége és az ötletgazdák sem miskolciak, mégis úgy gondolták, hogy megéri áldozatot hozni azért, hogy szebb legyen a környezetünk amiben élünk. Bízunk benne, hogy Jézus kútja sokáig ilyen szép állapotban díszíti városunk képét.

Fotók: minap.hu

Related posts