Ismét felmérte a választókerületében tapasztalható problémákat Erdei Sándor önkormányzati képviselő. A bejárás során észlelt gondokról Facebook bejegyzésben számolt be. Sajnos a politikus beszámolójából kiderül, hogy sok probléma abból adódik, hogy egyesek megrongálják a szemeteseket vagy a kihelyezett sakkasztalt. Ezek. azért is elkeserítőek, mert a céljuk az lenne, hogy a miskolciak komfortját és jobb közérzetét szolgálják. Ezzel szemben néhányan csak testi erejük bemutatására használják.. „Sajnos mostanában mindig van egy-két „erős ember”aki éjszakai kommandó során igyekszik az elékerülő fém kukát a helyéről lerúgni, vagy éppen a sakkasztalnál azon tűnődik logikailag, hogyan lehet…
Tovább olvasomSzerző: Hanyecz Máté
Súlyos állapotban került kórházba Csapó Gábor korábbi vízilabdázó
Légzéselégtelenség miatt mentő vitte kórházba Csapó Gábor korábbi vízilabdázót – írta meg a Bors. Az információt a 24.hu-nak Csapó ismerősei közül és sportági körökből is többen megerősítették. Lapértesülések szerint Csapót még éjszaka vitték be a kórházba, ahol lélegeztetőgépre került, állapota válságos. A 272-szeres válogatott Csapó az 1973-as belgrádi világbajnokságot és az 1976-os montreáli olimpiát megnyerő csapatnak is meghatározó játékosa volt. Játékos-pályafutása jelentős részét a Vasas SC-ben töltötte, de játszott az Újpesti Dózsában, a SZEOL AK-ban és az olasz Syracusa Palermóban is. 1986-ban vonult vissza, 2000-ben beválasztották az évszázad magyar vízilabda-válogatottjába. Szeptember 20-án lett…
Tovább olvasomLemondhatott Palkovics László
Palkovics László technológiai és ipari miniszter bejelentette lemondását – értesült a Telex több egymástól független forrásból. A minisztériumban már főosztályvezetői szinten is értesítették a munkatársakat az átadás-átvétel előkészítéséről. A távozás hátterében úgy tudjuk, energiapolitikai véleménykülönbségek állnak. Megkerestük az ügyben Havasi Bertalant, Orbán Viktor sajtófőnökét, aki érdemben nem válaszolt, de nem is cáfolta értesülésünket: „A miniszterelnök úton van Üzbegisztánba; a kormányzati ügyekkel kapcsolatos kérdésekkel kérem, a Miniszterelnökséget vezető miniszterhez forduljanak.” A Telex kereste az ügyben a Miniszterelnökséget, és magát Palkovics Lászlót is, de egyelőre az érintett felek nem válaszoltak.
Tovább olvasomA kormány mégis meghosszabbítaná Paks 1 üzemidejét
Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes a benyújtója, és Palkovics László technológiai miniszter az előadója annak a határozat-tervezetnek, amiről a napokban kezd tárgyalni a parlament, és a paksi atomerőmű üzemidejének meghosszabbításáról szól. Vagyis Paks 1 blokkjait a 30-as években sem zárnák be. Amikor 2014 elején a kormány aláírta az oroszokkal a Paks 2 építéséről szóló szerződést, már voltak szakemberek, akik azt mondták, hogy kár volt ennyire rohanni. A kormány ugyanis tender nélkül döntött az orosz technológia és hitel mellett, ami miatt az Európai Bizottság évekig vizsgálta a szerződéseket, és végül csak korlátozásokkal hagyta jóvá azokat. Többen…
Tovább olvasomKözel a cél, már csak egy nagy hajrá kell!
Kedves olvasóink ismét szeretnénk tájékoztatni önöket arról, hogyan áll az adománygyűjtésünk. Fontosnak tartjuk, hogy folyamatosan ápoljuk és tartsuk a kapcsolatot önökkel, hiszen munkánknak és működésünknek másképp nélkül nincs értelme. Szerencsére ismét jó hírekről számolhatunk be. A mai napon az adományok összege az adjukössze.hu felületén átlépte a 900 ezer forintot, ami azt jelenti, hogy már nagyon közel vagyunk a kitűzött célhoz, 1 millió forint összegyűjtéséhez, már csak kevesebb, mint 100 ezer forint hiányzik. Mi hiszünk benne, hogy egy nagy hajrával, az elkövetkező néhány napban sikerül elérni ezt az összeget és útnak…
Tovább olvasomMegérkezett Miskolcra a sikeres LED-csere program első szállítmánya
Több mint hatezren regisztráltak az október elején zárult lehetőségre, amely a Gondoskodó Miskolc program keretében segíti a miskolciakat áramszámlájuk csökkentésében. Mintegy hetvenezer izzót osztanak majd ki a következő hetekben, ennek részleteiről rövidesen tájékoztatják az érintetteket – a többi között ez is elhangzott a Városvédelmi Egyeztető Testület szerdai ülésén. Eredetileg szeptember végén zárult volna a regisztráció, de a megnövekedett érdeklődés miatt Miskolc MJV Önkormányzata egy héttel meghosszabbította a jelentkezési határidőt. Az izzókat biztosító CYEB nevű cég több körben hozza Miskolcra az igényelt mennyiséget. Az energiatakarékos lámpákkal egy család éves szinten akár 50 ezer forintot…
Tovább olvasomKezdődik a Vár utcai gesztenyefák gallyazása
Varga Andrea, Miskolc MJV alpolgármestere, a terület önkormányzati képviselője tavasszal tett javaslatot a Vár utcai vadgesztenyefák megmentésére. Miskolc MJV önkormányzata minősített favizsgálót bízott meg, hogy minden egyes fáról szakvéleményt készítsen, a szakértő megállapította, hogy a vadgesztenyefasor fái gondozást és egészségügyi beavatkozást igényelnek. A vizsgálatok eredményét ősszel az összes egyednél táblákon jelölték, emellett az Önkormányzat egy minden részletre kiterjedő favizsgálati, valamint faápolási jegyzőkönyvet is kapott, és az eredményekről egy fórumon a lakosságot is tájékoztatta. Ezután az Önkormányzat – a nehéz gazdasági helyzet, a brutálisan megdrágult energiaárak ellenére – megteremtette a beavatkozáshoz…
Tovább olvasomA Fidesz kétszer is leszavazta, hogy napirendre vegyék a finn és svéd NATO-csatlakozást
Hiába nyújtotta be a kormány már július közepén azt a javaslatot, ami jóváhagyná Svédország és Finnország NATO-csatlakozását, Kövér László azóta sem volt hajlandó napirendre venni. Finnország és Svédország májusban kérte felvételét az orosz fenyegetettség miatt, és mára már csak Magyarország és Törökország nem ratifikálta a két kérelmet. Egy hete már Sanna Marin finn miniszterelnök is szóvá tette a késlekedést, nemrég pedig a finn elnök is rátelefonált Orbán Viktorra. Hungarian-Finnish relations have an ancient history. Our cooperation has always been excellent, and will always be excellent! Thank you for the conversation, President…
Tovább olvasomA biztosítók már 40 milliárdot fizettek az aszály okozta károkért
A mezőgazdasági biztosítással foglalkozó társaságok 39,96 milliárd forintot fizettek ki az idei aszálykárokra, közel 8500 bejelentés nyomán október végéig – közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz) kedden. A közleményben felidézték, hogy tavaly ugyanezen időszak alatt az összes növénybiztosítási kárbejelentés száma hétezer körül volt, a kárösszeg pedig tízmilliárd forintot tett ki; ebből hozzávetőleg nyolcmilliárd forint volt a jégkár. Az aszálykároknál a továbbiakban még újabb 1,2 milliárd forintnyi kifizetésre lehet számítani – jelezték. Arra is kitértek, hogy a nyári káresemények hatására a biztosítók felgyorsították a kárrendezési folyamataikat. Kifejtették: a társaságok megnövelték kárszakértői…
Tovább olvasomNem ízlett nekik a halászlé, törni-zúzni kezdtek az étteremben – videó
Egy házaspár 2022 augusztusának elején a gyerekével beült egy bajai étterem teraszára. Halászlevet rendeltek, a nő azonban elégedetlen volt az étellel, és ezért szóváltásba keveredett a felszolgálóval, majd, nyomatékosítandó a mondanivalóját, a férfi arcába öntötte a halászlevet. Mialatt a felszolgáló a távozó nő után nézett, az addig az asztalnál maradó férj hirtelen felállt, és hátulról a sértettre rontott, majd dulakodás alakult ki közöttük. Amikor a férj a földre került, a nő is visszatért, és megpróbálta megrúgni a sértettet, de nem érte el. Végül az étteremben dolgozó alkalmazottak a konyhába menekítették a…
Tovább olvasom