Csökken az üzemanyagok ára

Üzemanyagár-csökkenéssel indul a december – írja a Holtankoljak.hu, amely szerint a benzin beszerzési ára bruttó 10, a gázolajé pedig 11 forinttal lesz kevesebb. A piaci átlagárak így várhatóan az alábbiak szerint alakulnak a hét második felében: Az ársapkás üzemanyagokat az arra jogosultak továbbra is 480 forintért tankolhatják literenként – már, ha jut belőle, a Mol ugyanis számos partnerének már egyáltalán nem vagy nem elegendő mennyiséget szállít. Az érintettek között sok független benzinkút is akad. Forrás: HVG.hu

Tovább olvasom

Újabb 8 tanárt rúgtak ki polgári engedetlenség miatt

A munkáltatói jogokat gyakorló tankerületi igazgatók – a Belügyminisztérium elvi álláspontját követve – 2022. december 1. hatállyal három fővárosi gimnázium nyolc pedagógusának szüntetik meg rendkívüli felmentéssel közalkalmazotti jogviszonyát – közölte a Belügyminisztérium az MTI Sajtószolgálatán keresztül. A közlemény szerint az érintetteket munkáltatóik korábban tájékoztatták arról, hogy a közalkalmazotti jogviszonyukból eredő lényeges kötelezettségeik szándékos, jelentős mértékben történő megszegésének és rendkívüli felmentésük jogalapjának tekintik amennyiben a munkájuk végzését – a tanítást – bármely okra hivatkozva jogellenesen megtagadják. A közleményben az áll, hogy a Belügyminisztérium számos alkalommal hangsúlyozta: a diákok érdekeit helyezi mindenek…

Tovább olvasom

Kezdődik a szerpentin bővítése, változik a közlekedés

Janiczak Dávid, Ózd polgármestere tette közzé Facebook oldalán, hogy a munkálatok miatt jelentősen változik a közlekedés a térségben. „December elsejétől a „Borsodnádasdi szerpentin” Szentdomonkos felőli oldalán teljes útzár lesz érvényben, így Budapest felé tartva a tetőn balra, Bekölce felé kell letérnünk, majd onnan az Egercsehi-Szúcs-Tarnalelesz kitérő után tudunk visszatérni a megszokott nyomvonalra.” – írta bejegyzésében a város polgármestere. A posztból az is kiderül, hogy a változás nemcsak az autóval közlekedőket érinti, hanem a közösségi közlekedést használókat is, hiszen a Volánbusz járatai is csak kerülővel tudják megtenni az utat. Fontos továbbá…

Tovább olvasom

Borsodi családok mentettek életet

Hazafele menet esett össze hirtelen egy 55 év körüli férfi egy kis Borsod-Abaúj-Zemplén megyei faluban. Az ablakból meglátta ezt egy család, akik jól ismerték a beteget és rögtön a segítségére siettek. „Mentőt hívtak, majd a tapasztalt mentésirányító utasításai szerint megvizsgálták a férfit, aki már nem lélegzett. A népes család a telefonos instrukciók alapján azonnal megkezdte az újraélesztést és egymást váltva küzdöttek ismerősük életéért, amit perceken belül helyszínre érkező bajtársaink emelt szinten folytattak.” – írta az Országos Mentőszolgálat Facebook oldalán. Eközben a környező házakban levő családok is odasiettek és reménykedve szemlélték…

Tovább olvasom

Futtatókra csaptak le a mezőkövesdi rendőrök – videó

Mezőkövesdről vittek Zürichbe szexuális munkára nőket, a magyar és a svájci rendőrök egyszerre csaptak le az elkövetőkre, akik két-három hét alatt tíz-húsz millió forint közötti összeget kerestek a szexuális kizsákmányolásból – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda a rendőrség honlapján. Az ügyben két mezőkövesdi férfi és nő ellen indult eljárás. A nők beszervezését a legtöbb esetben a férfiak végezték az általuk ismert, mélyszegénységben élő családfők megkörnyékezésével. A prostituáltakat a svájci útjaikon a nők kísérték – olvasható a police.hu oldalon. Mint írták, a szexmunkáért cserébe fix egymillió forintos bevételt ígértek a…

Tovább olvasom

Jövőre már a román minimálbér is magasabb lehet, mint a magyar

Múlt heti találkozójukon a munkaadók és a munkavállalók abban állapodtak meg, hogy a minimálbér emelésénél a jövő évre várt infláció lesz a kiindulási pont. Ez alapján 11,5-17 százalék közötti mértékben emelkedhet a legkisebb bér idehaza, bár a pontos mérték még feltehetően függ a kormányzattól is. Az Mfor az optimistább forgatókönyvvel számolva, azaz 17 százalékos emelést feltételezve nézte meg, hogy régiós összehasonlításban hogyan állna jövőre a magyar minimálbér. Megállapítják, hogy ekkora emelés mellett Románia is elhúzhat mellettünk és megkezdheti a lendületes felzárkózást a három visegrádi országhoz. Az országok illetékeseinek döntései alapján jövőre bruttóban: Arra…

Tovább olvasom

Vége a népszámlálásnak, 400 ezer magyar köddé vált

Hétfőn véget ért a népszámlálás, de a várakozásokhoz képest közel 400 ezerrel kevesebb állampolgártól érkezhetett adat – írja a Népszava. A lap meg nem nevezett forrásokra hivatkozva arról ír, hogy bár a hazai lakosság számát idén januárban 9,68 milliónak mondta a Központi Statisztikai Hivatal, összesen csak 9,3 milliónyi kérdőív érkezett be. A kérdőíveket bő 7 millióan online töltötték ki, további kétmillió emberhez számlálóbiztosok mentek ki, illetve néhány tízezren az utóbbi egy hétben a település jegyzőjénél tettek eleget adatszolgáltatási kötelezettségüknek a pótösszeíráson. A Népszava szerint a 400 ezres deficit hátterében az állhat, hogy az…

Tovább olvasom

Sportesemény-szervező ügynökséget hoz létre a kormány

Új rendezvényszervező ügynökséget hoz létre a kormány, amit Nemzeti Rendezvényszervező Ügynökség Nonprofit Zrt.-nek (NRÜ) fognak nevezni. A feladata pedig az lesz, hogy előkészítse és lebonyolítsa a kiemelt nemzetközi sport- és sportdiplomáciai eseményeket és az egyéb kiemelt állami rendezvényeket – derült ki a Magyar Közlönyben hétfő este megjelent kormányhatározatból. Az Orbán Viktor által aláírt kormányhatározat felszólítja a gazdaságfejlesztési minisztert, Nagy Mártont, hogy a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. útján gondoskodjon az állam 100 százalékos tulajdonában álló nonprofit gazdasági társaság – 5 millió forint jegyzett tőkével és 191 millió forint tőketartalékkal történő – megalapításáról. Az újonnan…

Tovább olvasom

Újabb 7 hónappal hosszabbította meg a kormány a háborús veszélyhelyzetet

Elhúzódó orosz–ukrán háborúra készül a magyar kormány, 210 nappal, azaz hét hónappal meghosszabbították a háborús veszélyhelyzetet. Ez azt jelenti, hogy 2023. június végéig rendkívüli felhatalmazást kap a kormány az Országgyűléstől, és olyan rendeleteket fogadhat el, amelyekkel felfüggesztheti bizonyos törvények alkalmazását. Az erről szóló kormányrendelet hétfő este jelent meg a Magyar Közlönyben. Az indokolás szerint „az Ukrajna területén fennálló fegyveres konfliktusra, illetve humanitárius katasztrófára tekintettel, valamint ezek magyarországi következményeinek az elhárítása és kezelése érdekében” van szüksége a különleges jogrendre. Orbán Viktor május 24-én jelentette be, hogy aznap éjféltől háborús veszélyhelyzet lesz. A miniszterelnök…

Tovább olvasom

Tűz miatt lakhatatlanná vált egy ház Miskolcon

Tűz keletkezett egy életvitelszerűen lakott hétvégi házban Miskolc külterületén, a Kis Erenyővölgy dűlőn november 29-én. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói két gyorsbeavatkozó sugárral és kéziszerszámokkal eloltották a tüzet, amely a harminc négyzetméteres épület egészét érintette. Az eset miatt a ház lakhatatlanná vált, a lakókat rokonok fogadták be. A fűtési időszakban kollégáink gyakran találkoznak olyan tűzesettel, amely egy kis odafigyeléssel megelőzhető lenne. Az elmúlt hetekben már többször előfordult, hogy a vegyes tüzelésű kazán, a kályha, illetve a kémény közelében lévő éghető anyagok gyulladtak meg. Hogy a bajt elkerüljük, tartsuk tisztán a fűtőberendezés környezetét, és…

Tovább olvasom