A Magyar Sürgősségi Orvostani Társaság (MSOTKE) szerint hamarosan szükség lehet a kamara etikai kódexére, ami alapján el tudják majd az orvosok dönteni, hogy kit mentsenek meg a covidos betegek közül, ha nincs elegendő kapacitás – írja a 444.hu a Medicalonline beszámolója alapján. Az etikai kódex szükségessége a társaság csütörtöki online koferenciáján merült fel, amelyen Lovas András, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház Központi Aneszteziológiai és Intenzív Betegellátó Osztályának vezetője elmondta: már most vannak olyan osztályok, ahol alkalmazni kellene a MOK etikai ajánlását. Az etikai ajánlást még tavasszal dolgozták ki, a legrosszabb helyzetre felkészülve – ez a helyzet pedig…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Ismét rekordot döntött az új fertőzöttek és a napi halálozások száma
5318 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ami új rekord, s ezzel 104.943 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 107 többségében idős, krónikus beteg, ami szintén új csúcs Magyarország, így az elhunytak száma 2357 főre emelkedett, 24 847-en pedig már meggyógyultak. Az aktív fertőzöttek száma 77 739fő. Az aktív fertőzöttek 25%-a, az elhunytak 29 %-a, a gyógyultak 27%-a budapesti. Kórházban 5612 koronavírusos beteget ápolnak, közülük 405-en vannak lélegeztetőgépen. Egész Európában, a szomszédos országokban és Magyarországon is exponenciálisan nő a fertőzöttek száma, egyre többen igényelnek kórházi…
Tovább olvasomAz Orvosi Kamara titkára szerint rövidesen hasonló helyzet állhat be itthon, mint tavasszal az olaszoknál
„Ha a járvány növekedési ütemét nem sikerül a kormánynak szigorú intézkedésekkel lassítania, akkor nem hónapokon, hanem inkább heteken belül bekövetkezhet a tavaszi olasz helyzethez hasonló” – erről beszélt a Magyar Orvosi Kamara titkára a Népszavának adott interjújában. Svéd Tamás szerint „naponta zajlik egyfajta újratervezés arról, hogyan lehet a folyamatosan változó körülmények között és egyre kevesebb emberrel, felszereléssel megbirkózni a növekvő méretű feladattal”. Ráadásul most párhuzamosan zajlik a járványügyi és a normál ellátás. „Kormányzati és ennek következtében kórházmenedzsmenti elvárás is az, hogy mindenkit lássunk el. Annak ellenére is, hogy közben folyamatosan fogy a…
Tovább olvasomVadonatúj terepjárókat adtak át a Miskolci Önkormányzati Rendészet részére
Az alábbiakban a Velünk a Város frakció ezzel kapcsolatos sajtóközleményét idézzük: „ÚJABB FEJLESZTÉSEK A MISKOLCI RENDÉSZETNÉL Feladataik hatékony elvégzéséhez vadonatúj terepjárókat adott át az önkormányzat a városi rendészek számára. Miskolc közbiztonságának növelése érdekében a városvezetés a kutyás járőrök számát megduplázta, újabb köztereket von be a térfigyelő kamerarendszerbe, és a rendőrség támogatását is megemelte. Miskolc Önkormányzata idén saját forrásból két új Dacia Duster típusú városi terepjárót vett a Miskolci Önkormányzati Rendészet számára. Az új járművek beszerzésére azért volt szükség, mert a korábban használt gépkocsik állapota egyre rosszabb lett, cseréjük már évekkel…
Tovább olvasomRongálásba kezdett a borsodi férfi, mert nem engedték zuhanyozni
Garázdaság vétsége miatt emelt vádat a Sátoraljaújhelyi Járási Ügyészség egy 24 éves férfival szemben. A vádirat szerint a férfi július 27-én délután tisztálkodás céljából megjelent egy sátoraljaújhelyi közösségi házban. Az intézmény rendeltetése szerint egyebek mellett szociális rászorultság alapján és bizonyos feltételek fennállása esetén tisztálkodási és mosási lehetőséget biztosít a környéken élők számára. A vádlott az intézményben közölte egy ott dolgozó szociálpedagógussal, hogy azért jött, mert le akar zuhanyozni. A nő felvilágosította a vádlottat, hogy a közösségi ház szolgáltatásait csak bizonyos feltételekkel veheti igénybe, amelyeknek ő nem felel meg. A vádlott…
Tovább olvasomKét borsodi lány is bejutott a Miss Hungary fináléjába
A 30. Miss Hungary Gála 2020 keretében Gödöllőn választják meg a felnőtt és tini szépségkirálynőt a Gödöllői Királyi Kastélyban december 12-én. Hazánk legrégebbi szépségversenyén 30 hölgy mutatkozik be – tini és felnőtt kategóriában – és nagylétszamú, szakemberekből és támogatókból álló zsűri dönt arról, kinek a fejére kerüljön a két királynői korona, kik képviselhetik hazánkat a nemzetközi porondon. A felnőtt döntősök estélyi ruháit Czédly Mónika és csapata, a D’Élia szalon készíti, a kollekciót Erzsébet királyné ruhái inspirálták, míg a tinik estélyi ruháit Szentirmai Martha tervezi a Millaas kollekciójából. A szervezők mindent megtesznek, hogy…
Tovább olvasomOrbán és Müller: Át kell ütemezni a halasztható műtéteket
A miniszterelnök szerint erről még ma döntés születhet, az országos tisztifőorvos be is jelentette a lépést. Néhány órán belül megszülethet a döntés a halasztható műtétek átütemezéséről – nyilatkozta Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth Rádiónak adott hagyományos péntek reggeli interjújában. Hozzátette, hogy az átütemezés a Magyar Orvosi Kamara régi kérése, és azért van szükség rá, hogy legyen elég orvos és ápoló a koronavírus-fertőzöttek ellátására. A miniszterelnök beszélt arról is, hogy november 21-ig 2240, december 10-ig pedig 4480 ágyra van szükség az intenzív osztályokon. Szerinte itt van a magyar teljesítőképesség határa, ő…
Tovább olvasomBizonyítékok nélkül emlegetett választási csalást Trump, a tv-társaságok el is kapcsoltak a beszédéről
Donald Trump sajtótájékoztatót hívott össze, és közölte, hogy ha a „törvényes szavazatokat” számolják, akkor simán megnyerte az elnökválasztást. Ami ez után következett, példátlan: több tévétársaság is elkapcsolt a sajtótájékoztatóról, az MSNBC, az ABC és a CBS sem folytatta a közvetítést, arra hivatkozva, hogy az elnök beszéde tele van tárgyi tévedésekkel. És valóban: semmi bizonyíték nincs arra, hogy bármiféle választási csalás történne, csupán az látszik, hogy sokkal nagyobb arányban választották a demokrata szimpatizánsok a levélszavazást, a levélszavazatokkal csökken több kulcsállamban is Trump előnye. Az elnök arról is beszélt, hogy Pennsylvaniában nem…
Tovább olvasomSzétmarcangoltak egy borjút és az emberre is veszélyesek lehetnek a kóbor kutyák
A héten az önkormányzat és a Miskolci Állategészségügyi Telep munkatársai közös akcióba kezdtek: három nap alatt végigjárták azokat a frekventált környékeket, ahol a legnagyobb problémát jelentik a kóbor kutyák a tapasztalatok szerint. A gazdátlan állatok begyűjtése időszerű, indokolt feladat. Ezt bizonyítja az a mészárlás is, amit a falkába verődött, kószáló ebek nemrégiben egy helyi gazda jószágai közt végeztek. – Nem ez volt az első kutyatámadás és nem is az utolsó – véli Simon Zoltán, aki a Közdomb utcától nem messze eső telkén harminc éve tenyészt marhákat. A legutóbbi eset alig pár…
Tovább olvasomHivatalosan is eldőlt a DVTK–Újpest mérkőzés sorsa
A diósgyőri csapat nem fogadta el a rivális halasztási kérelmét, így elmarad a meccs. Hivatalossá vált, hogy nem rendezik meg pénteken a labdarúgó NB I-ben a Diósgyőri VTK-Újpest FC mérkőzést. A miskolciak honlapján csütörtökön este megjelentek szerint a magyar szövetség (MLSZ) hivatalos levélben tájékoztatta a klubot, hogy az eredeti kiírás szerint pénteken 20 órakor kezdődő találkozót nem rendezik meg. AZ MLSZ VERSENYBIZOTTSÁGÁNAK TÁJÉKOZTATÁSA SZERINT A MÉRKŐZÉS HÁROM PONTJÁT 3-0-S GÓLKÜLÖNBSÉGGEL A DIÓSGYŐRNEK ADTÁK. A fővárosiak sok koronavírusos megbetegedésük miatt kedden kérték riválisuktól a találkozó elhalasztását, ám a diósgyőriek ebbe nem…
Tovább olvasom