Varjak támadtak az óvodásokra

Hat gyereket és egy nőt kellett ellátniuk a kihívott mentőknek. A Népszava írta meg, hogy néhány napja varjak csipkedtek össze gyerekeket Budapesten a XV. kerületi Újpalotai Összevont Óvodában. A történteket az Országos Mentőszolgálat sajtóosztálya is megerősítette: két egységet riasztottak a helyszínre. Hat gyereket és egy középkorú nőt láttak el, ő alighanem egy óvónő lehetett. Kórházi ellátásra senki nem szorult. A varjú mindenevő, tápláléka körülbelül 60 százalékban növényi eredetű, ezen kívül kisebb hüllőket, békákat, gyíkokat és emlősöket, néha más madarak fiókáit eszi meg – írja a lap. via Népszava

Tovább olvasom

Aláírta a tanársztrájkot gyakorlatilag ellehetetlenítő törvénymódosítást Novák Katalin

Hiába kérték a szakszervezetek, hogy küldje az Alkotmánybírósághoz. A pedagógusok sztrájkbizottságát alkotó Pedagógusok Szakszervezete (PSZ) és a Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete (PDSZ) május 25-én közös levélben kérte Novák Katalin államfőt, hogy ne írja alá a pedagógussztrájkot ellehetetlenő törvénymódosítást, amit előző nap fogadott el az Országgyűlés – írja a Telex. Azt kérték a köztársasági elnöktől, hogy a módosítást küldje meg az Alkotmánybíróságnak normakontroll eljárásra. Novák Katalin már másnap szignózta azt, ahogy azt a 2022. május 26-i Magyar Közlönyből kibogarászta a Népszava. A pedagógusok sztrájkbizottsága szerint a sztrájkjogot szükségtelenül és aránytalanul korlátozzák a sztrájk alatti tanítás elrendelésénél. Egy…

Tovább olvasom

Az orosz külügyminiszter állítja: Putyin nem beteg

„Nem hiszem, hogy épeszű emberek valamilyen betegség vagy baj jeleit látják rajta.” Interjút adott a francia TF1 és LCI csatornáknak Szergej Lavrov orosz külügyminiszter. A politikus nyíltan beszélt arról, hogy a Donbasz elfoglalása „feltétel nélküli prioritása” az orosz vezetésnek – írja a 444.hu. Az interjúban megkérdezték Lavrovot Putyin feltételezett betegségéről. Az orosz külügyminiszter mindezekre az értesülésekre azt mondta: „nem hiszem, hogy épeszű emberek valamilyen betegség vagy baj jeleit látják rajta”. Szerinte magáért beszél, hogy Putyin, aki októberben tölti a 70. életévét, minden nap megjelent a nyilvánosság előtt ez elmúlt hetekben. „Meg lehet…

Tovább olvasom

Melléképület és autó égett Miskolcon

Egy lángoló melléképület és autó miatt kértek tűzoltói segítséget vasárnap délelőtt Miskolcra, a Miskolci utcába. Teljes terjedelmében égett egy családi ház udvarán álló, tizennyolc négyzetméteres melléképület – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Katasztrófavédelem honlapja. A tüzet, amely egy személygépkocsira és a szomszéd melléképület tetőszerkezetére is átterjedt, a megyeszékhely hivatásos tűzoltói fékezték meg és oltották el. A közlemény kiemelte: az eset során nem történt sérülés. (A fotó csak illusztráció!)

Tovább olvasom

Novák Katalin: Magyarország követeli a háborús bűnök kivizsgálását

A nemrég beiktatott köztársasági elnök ismét elítélte az orosz agressziót, és büntetést kért azokra, akik „ezeket az emberiség elleni barbár tetteket elkövették”. Magyarország és a magyar emberek az ártatlan áldozatok mellett állnak, csak a békére vágyunk – mondta Novák Katalin a Facebook-oldalán hétfőtől elérhető videóban. A köztársasági elnök üzenete az ukrán tv-csatorna adománygyűjtő műsorában hangzott el – írja a HVG. Novák Katalin üzenetében kiemelte: Magyarország egyértelműen elítéli az orosz agressziót és Ukrajna fegyveres megtámadását, követeli minden háborús bűn kivizsgálását, és megfelelő büntetést kér azokra, akik ezeket az emberiség elleni barbár…

Tovább olvasom

Eszméletlenre verte élettársát az alsózsolcai férfi, mert nem adott pénzt italra

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 36 éves férfi ellen életveszélyt okozó testi sértés bűntettének kísérlete miatt, aki alsózsolcai lakásában ittas állapotban további italozáshoz pénzt kért az élettársától. Mivel az élettárs nem adott neki, olyan súlyosan bántalmazta, hogy a nő eszméletét vesztette. A vádirat szerint a vádlott 2021. január elején a kora délutáni órákban az alsózsolcai lakásában ittas állapotban szóváltásba került élettársával, mivel további italozáshoz pénzt kért tőle, de nem adott neki. Szidalmazta a nőt, majd a fejét ököllel ütlegelte. Amikor a földre esett, tovább folytatta a bántalmazást, kétszer…

Tovább olvasom

A kinevezett egészségügyi államtitkár szerint a kérdések 80 százalékát Excel-táblázatok alapján is el lehet dönteni

Takács Péter szerint egyáltalán nem probléma, hogy nincs külön egészségügyi minisztérium, sőt kifejezetten örül, hogy Pintér Sándorhoz került a téma. Az ügyek ügyek nyolcvan százalékát el lehet dönteni Budapestről, Excel-táblát nézve. A tizenöt százalékhoz viszont ott kell lenni, és tárgyalni kell a klinikai centrumokkal, a megyei kórházakkal, a háziorvosokkal, hogy az, amit az íróasztal mögött kitaláltak, megvalósítható-e a gyakorlatban – ezt mondta az új egészségügyi államtitkár, Takács Péter a Magyar Orvosi Kamara budapesti kongresszusán pénteken a 24.hu és a Telex.hu tudósításai szerint. A 24.hu szerint Takács a nyitóelőadásában konkrét egészségügyi programot nem…

Tovább olvasom

Szurikátakölykök születtek a Miskolci Állatkertben

Vélhetően még a tavasz elején jöttek világra, de csak mostanában szereztek tudomást róluk. „Állatkertünk szurikátái mindig is látogatóink legnagyobb kedvencei közé tartoztak” – írják a Miskolci Állatkert honlapján. „Különösen nagy népszerűségnek örvend a csapatuk, amikor kölykök is nevelkednek.” Nos, ez esetben jó hírekkel szolgálhat az állatkert, hiszen mint nemrég beszámoltak róla: most is növekszik két szurikátakölyök a már eleve népes családban. „A kölykök még márciusban jöhettek a világra, a születésük pontos dátumát azonban nem tudjuk, hiszen anyjuk a földalatti üregükben hozta világra utódait” – magyarázza cikkében az Állatkert. „Az első…

Tovább olvasom

Végre nekilátnak a Sajó-szennyezés megállításának, de így is csak 80 százalékos lehet az eredmény

Szombattól kezdődően bő két héten át fog tartani a munka. Mint arról mi is többször írtunk már, a Sajóba február óta ömlik egy felhagyott vasércbányából a többek között jelentős vas-oxid, cink és arzéntartalmú víz, vörösre festve a folyót, jelentős szakaszon kipusztítva az állatvilágot. Most végre lépéseket tesznek az ügyben: a HVG.hu szerint oénteken írta alá a szerződést a bányamentőkkel az Állami Vasércbánya Társaság, és szombaton indulhatnak a munkálatok az alsósajói bányában, hogy csökkentsék a Sajóba ömlő szennyezett víz mennyiségét – írta a Napunk, a szlovákiai Dennik N magyar nyelvű kiadása. A Napunk szerint a munka…

Tovább olvasom

A pártokra is extraprofitadót vetne ki a Fidesz frakcióvezetője

Már készül is a törvényjavaslat, amely alapján 3 milliárd forinttal kellene hozzájárulniuk a pártoknak a „rezsivédelmi alaphoz”. A pártoknál is “extraprofitra” bukkant a jelek szerint Kocsis Máté, amit gyorsan el is vonna. A Fidesz frakcióvezetője szerint itt az ideje, hogy a gazdasági élet szereplőitől extraprofitadó címén beszedni tervezett mintegy 800 milliárd forinton túl a pártokat is befizetésre kötelezzék – írja a HVG. “A mi álláspontunk szerint ehhez az alaphoz hozzá kell járulniuk a pártoknak is legalább azzal a három milliárd forinttal, amennyivel többe kerülnének a parlamenti frakcióik a következő években.…

Tovább olvasom