Ráadásul ez valószínűleg egy másik példány, nem az, amelyik nemrég bukkant fel. Az újabb medveészlelésről Aszód Város Facebook-oldala számolt be. Mint írják, „ma hajnalban, a temető mellett – azaz ugyanazon a helyszínen, ahol előzőleg is – újra medvét fényképezett a vadkamera. Valószínűleg nem az egy héttel ezelőtt nálunk megforduló példányról van szó, mert a mai látogató jóval termetesebbnek tűnik”. A polgármester által írt bejegyzésben hozzáteszik: „A héten újabb medveveszélyre figyelmeztető táblákat helyeztünk ki és ebben a posztban is nyomatékosan kérem, hogy vegyék komolyan a figyelmeztetést és kerüljék a Hosszúvölgyet, és…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Bedrogozva jelent meg a rendőrségen a beidézett miskolci férfi
Egy másik ügyben idézték be, a rendőrök pedig észlelték, hogy valamilyen szer hatása alatt áll. Kábítószer birtoklása vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott büntetőeljárást a Miskolci Rendőrkapitányság egy 28 éves helyi férfival szemben – írja a police.hu. A nyomozók a gyanúsítottat egy más ügyből kifolyólag idézték be a rendőrségre, aki 2021. január 26-án meg is jelent. Az eljáró rendőr ekkor észlelte, hogy a férfi valamilyen szer befolyásoltsága alatt állhat, ezért vele szemben gyorstesztet alkalmazott, amely pozitív értéket mutatott. A fiatalember elismerte a kábítószer-fogyasztás tényét, amelyet később a szakértői vizsgálat eredménye…
Tovább olvasomVagyonnyilatkozata szerint Orbánnak egy forint megtakarítása sincs
Ha csak a papírokra nézünk, egy már-már szegény miniszterelnök juthatna eszünkbe… Frissen leadott vagyonnyilatkozata szerint a miniszterelnöknek sem autót, sem hajót nem birtokol és nem érdekelt egyetlen cégben sem – szemlézte a Népszava. Miniszterelnöki és képviselői tiszteletdíján kívül semmiféle juttatást vagy ajándékot nem tüntetett fel a dokumentumban, ugyanakkor jelezte, pártelnöki jövedelemét határozatlan ideig felfüggesztette. A miniszterelnök továbbra is megtartotta XII. kerületi, valamint felcsúti házát. Megtakarítása most sincs, mint ahogy tartozása sem. Szinte hasonló képet mutatott pár hónappal korábbi vagyonnyilatkozata – igaz, addigra már eltűnt a Lévai Anikóval közösen felvett 20…
Tovább olvasomElhunyt Falus Ferenc, volt országos tisztifőorvos
Néhány napja szívinfarktus miatt került kórházba. 71 éves volt. Hetvenegy éves korában meghalt Falus Ferenc volt országos tisztifőorvos – tájékoztatta a Telexet fia, Falus Dániel. Falus Ferencet csütörtökre virradóra, álmában érte a halál. A szakember múlt pénteken kapott szívinfarktust, a budapesti Szent János Kórházban kezelték. Mint a Telex írja, Falus Ferenc mentősként kezdte pályafutását, később tüdőgyógyászként dolgozott, majd a Semmelweis Orvostudományi Egyetem Pulmonológiai Klinikájának osztályvezető egyetemi adjunktusa lett. 2007-ben vette át az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) vezetését, három évig dolgozott ebben a pozícióban, majd felmentették tisztségéből. Falus Ferenc…
Tovább olvasomFigyelem: így változik a járványügyi szabályok megszűnésével a közlekedés Miskolcon
Az egészségügyi dolgozók június 14-ig utazhatnak díjmentesen, míg július 1-től lejárt érvényességű okmánnyal nem lehet utazni. 2020. november 11-én lépett hatályba a veszélyhelyzet ideje alatt az egészségügyi dolgozók és a koronavírus világjárvány elleni védekezésben közreműködő orvos-, egészségtudományi képzésben részt vevő hallgatók közforgalmú személyszállítási utazási kedvezményéről szóló 486/2020. (XI. 10.) Korm. rendelet. A kedvezmény a veszélyhelyzet megszűnését követő 14. napig, azaz 2022. június 14-éig vehető igénybe. Június 15-től a rendeletben szereplő egészségügyi dolgozóknak is érvényes jeggyel, bérlettel kell rendelkezniük utazásukhoz – olvasható a tájékoztatás az MVK Zrt. honlapján. A veszélyhelyzet ideje alatt…
Tovább olvasomKoronavírus: Egy hét alatt 2063 új fertőzött, 40 elhunyt beteg
Miközben a majomhimlő megjelent az országban, a koronavírus-járvány folyamatosan csillapodik. Megjelent a koronavírus-oldalon a járvány heti adatainak összegzése. E szerint: 2 063 új fertőzöttet regisztráltak, egy hete 3080 volt ez a szám. 40 koronavírusos beteg hunyt el, egy héttel korábban 61. 362 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 121-gyel kevesebbet, mint az előző héten. 13-an vannak lélegeztetőn, egy héttel korábban 18 covidos beteget kellett mesterségesen lélegeztetni. via 444.hu
Tovább olvasomMegint majdnem a történelmi mélypontjára zuhant a forint
Közel jártunk a 400 forint/eurós kritikus határhoz. Folytatódott a forint gyengülése, amely még a különadók múlt heti bejelentésekor indult, s újabb lendületet vett, amikor kedd éjjel kijött a hír az EU-s olajembargóról és arról, hogy Magyarország ebből kimarad – írja a HVG.hu. Akkor már 395 forint/euró volt az árfolyam, s azóta sem javult a helyzet, kedd késő este elérte a 397-es szintet. Ma délelőtt 10 óra körül még jobban megingott egy kicsit az árfolyam, rövid időre benézett a 398-as szintre, egész pontosan 398,26-ig ment el. Utána visszaerősödött 397-es szintre, már…
Tovább olvasomVerekedni kezdett a szomszédjával és eltörte annak ujját egy idős borsodi asszony
Az Encsi Járási Ügyészség vádat emelt egy 82 éves asszony ellen súlyos testi sértés bűntette miatt, aki egy borsodi kistelepülésen összeveszett a szomszédjával, fellökte, majd dulakodás közben eltörte a férfi ujját. A vádirat szerint a vádlott 2021. április közepén, délután egy borsodi kistelepülésen sérelmezte, hogy a szomszédja a kapubejáróját építette. Vitatkozni, kiabálni kezdett a férfival, majd odament hozzá és fellökte, aminek következtében a sértett a földre esett, de az asszony is elveszítette az egyensúlyát és ráesett a férfira. A sértett megpróbálta lelökni magáról az asszonyt, ez azonban nem sikerült, közben…
Tovább olvasomNagyot ugrott az elektromos autók eladása
Az idei első negyedévben az elektromos járművek globális eladásai 75 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit – írja a Portfolio.hu a Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) jelentése alapján, amely szerint a világon mintegy 2 millió elektromos autót adtak el a március végével záródott három hónapban. A IEA azt közölte, hogy 2021-ben az elektromos autók eladásnövekedésének mintegy 50 százaléka esett Kínára, várakozásaik szerint a trend az idén is folytatódik. Az idei év első három hónapjában az elektromos járművek eladása Kínában több mint kétszeresére nőtt, míg az Egyesült Államokban ez az arány 60…
Tovább olvasomNem engedték be védettségi igazolás nélkül, ezért rálőtt a biztonsági őrökre Miskolcon
A Miskolci Járási Ügyészség vádat emelt egy 36 éves férfi ellen fegyveresen elkövetett garázdaság bűntette miatt. A férfi egy miskolci szórakozóhelyre akart bejutni, de a biztonsági őrök elküldték, mert nem volt védettségi igazolványa, ezért megöléssel fenyegette őket és gáz-riasztó fegyverével rájuk lőtt. A vádirat szerint a vádlott 2021. július közepén, éjszaka, tíz fős társasággal megérkezett egy Miskolc belvárosában lévő szórakozóhelyre. A biztonsági őrök nem engedték be, mivel nem volt védettségi igazolványa. A férfi emiatt felháborodott, ordítozott, mire barátai elvitték a parkolóba azért, hogy elmenjenek. A vádlott azonban az autóból hirtelen…
Tovább olvasom