14 ezer új beteget diagnosztizáltak az elmúlt héten, csaknem ötszázzal vannak többen kórházban, mint hét napja. Az elmúlt héten összesen 14 402 új fertőzöttet igazoltak, ami 4147-tel nagyobb szám, mint amit egy hete közöltek. Ezzel a járvány kezdete óta összesen 1 965 481 főre nőtt a beazonosított fertőzöttek száma – írja a kormányzati tájékoztató portál. Az elmúlt héten elhunyt 54 többségében idős, krónikus beteg (ez 14-gyel több, mint amit múlt héten közöltek adatot), így az elhunytak száma 46 790 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 1 890 181…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
Részleges látogatási tilalom a miskolci kórház néhány osztályán
Az intézmény szerint a megugró koronavírus-fertőzések miatt van szükség az intézkedésre. Megelőzésként a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház részleges látogatási tilalmat rendelt el kedd délután 4 órától – írták az intézmény honlapján. A látogatási tilalom – egyelőre – az intenzív ellátást nyújtó osztályokat, azaz a Központi Aneszteziológiai és Intenzív Terápiás Osztályt, a kardiológiai őrzőt, a posztoperatív őrzőket, a Gyermek Aneszteziológiai és Intenzív Osztályt, valamint a Perinatális Intenzív Centrumot érinti. A látogatási tilalom visszavonásig érvényes.
Tovább olvasomÖtveneurós bírságot kapott Németországból egy borsodi férfi gyorshajtásért, pedig nem is járt ott
Még arra is gondoltak a párjával, hogy esetleg valaki át akarja vágni őket, de az Ózdi Rendőrkapitányság szerint hivatalos a levél – még ha tévedés is történt. Teljesen értetlenül áll a történtek előtt az a farkaslyuki férfi, akit gyorshajtással gyanúsítottak meg – számolt be róla az ozd.hu portál. A sebességtúllépést a hivatalos dokumentum szerint Németországban követte el több hónapja. Ez már a harmadik levél, amit kapott a külföldi hatóságtól, az első tavasszal érkezett. Mivel lehúzásként ítélte meg, egyszerűen összegyűrte és bedobta a szemétkosárba, de a felszólításoknak nem szakadt vége. A…
Tovább olvasomA jégkár lehet az autósok legnagyobb rémálma
Hamarosan a közelgő viharra is figyelmezteti a sofőröket a Cristo autós applikáció, erre pedig a legfrissebb meteorológiai előrejelzések szerint hazánkban egyre fokozottabban lehet szükség. Az alkalmazás üzemeltetői most a biztosítókat az autószervizekkel összekötő KárWebbel közösen mutat rá az autót érhető viharkárokkal kapcsolatos legfontosabb tudnivalókra. Nem csak a forgalomban, hanem parkolási helyzetben is rengeteg veszély leselkedik az autókra. Természetesen, ahogyan a télre, nyárra is jellemzőek bizonyos évszak-specifikus károkok, hívja fel a figyelmet a KárWeb: „Ilyenek lehetnek az egyre gyakoribb jégkárok, a vihar okozta károk, vagy az épületről lehulló tárgy okozta töréskár”…
Tovább olvasomDupla ráfutásos baleset az autópályán – videó
A Magyar Közút posztolta a tanulságos felvételt, ezzel szeretnék felhívni a figyelmet a követési távolság betartásának fontosságára. Az incidens az M1-es autópályán történt múlt héten történt és egy forgalomfigyelő kamera rögzítette. A videón az látható, ahogy pár autó előbb lelassul, majd egy bizonytalan sávváltási kísérlet után az egyik autó nekiütközik az előtte haladónak. A baleset után érkező kocsik közül néhány lelassít, majd a felvételen látszik, ahogyan egy lassító kisbuszba hátulról belerohan egy másik kocsi is. A közútkezelő arra hívja fel a figyelmet, hogy a 2-3 autó távolságot azért is érdemes…
Tovább olvasomOrbán válaszolt felmondott tanácsadójának: állítja, ő nem rasszista
Mint arról mi is írtunk, felmondott Orbán Viktor tusványosi beszéde, különösen annak fajelméleti fejtegetése miatt Hegedűs Zsuzsa miniszteri biztos, aki a kormányfő egyik legrégebbi tanácsadójának számított. Nyílt levelére aztán maga a miniszterelnök válaszolt, a levelet Orbán Balázs, a miniszterelnök politikai igazgatója tette közzé közösségi oldalán. A levél így szól: „Kedves Zsuzsa! Te sem gondolhatod komolyan, hogy húsz év közös munka után rasszizmussal vádolj engem. Te tudod a legjobban, hogy Magyarországon az antiszemitizmus és a rasszizmus ügyében kormányom a zéró tolerancia politikáját követi. Ezer éve ismerjük egymást. Tudhatod, hogy fölfogásom szerint…
Tovább olvasomCsaknem 800 millió forintos fejlesztés jön a miskolci kórházban
Többek között onkológiai és kardiológiai eszközök érkeznek a B.-A.-Z. Megyei Központi Kórházba – számolt be az intézmény közleménye alapján a Minap.hu. A beszerzés vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósul meg. Célja az önkológiai és kardiológiai szakmák eszközparkjának fejlesztése – ezáltal az egészségügyi ellátás színvonalának növelése a megyében, régióban – írta közleményében a miskolci kórház. A vezető halálokok csökkentését célzó eszközbeszerzések révén növekszik az onkológiai-, valamint szív- és érrendszeri fekvőbeteg-ellátás színvonala. Projekttervünkben – a megyében rendelkezésre álló infrastrukturális feltételeket felmérve, a szakmai igényeket összehangolva – alakítottuk ki azt a végleges…
Tovább olvasomTelefonáló sofőröket állítottak meg a borsodi rendőrök, büntetés helyett életet mentettek
Apa és fia ugyanis egy méhcsípés után fellépő allergiás reakció miatt volt kapcsolatban egymással. Az apa köszönetet mondott a rendőröknek. A Miskolci Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztály munkatársai 2022. július 22-én közúti ellenőrzést hajtottak végre az 3-as számú főúton – olvasható a police.hu beszámolójában. A járőrök 17 óra 5 perckor Nyékládháza és Emőd közötti útszakaszon két egymásután közlekedő tehergépkocsira figyeltek fel, amelyeknek vezetői telefonáltak. A rendőrök megállították a járműveket, hogy ellenőrzés alá vonják a sofőröket. Az intézkedés során világossá vált, hogy az egyik sofőrt menetközben megcsípte egy méh, és allergiás reakciók jelentkeztek…
Tovább olvasomElvitték a hatos lottó főnyereményét
Közel 340 millió forint ütötte annak a markát, aki eltalálta a számokat. Kihúzták a hatos lottó nyerőszámait. A Szerencsejáték Zrt. tájékoztatása szerint a 29. héten megtartott hatoslottó-számsorsoláson a következő számokat húzták ki: 1 5 17 18 23 29 A héten volt telitalálatos szelvény, amelynek gazdája több mint 339 millió forinttal lett gazdagabb. Az ötösökre (43 darab) 311 545 forintot, a négyesekre (1858 darab) 7210 forintot, a hármasokra (32 335 darab) pedig 1895 forintot fizetnek. A jövő heti várható főnyeremény 100 millió forint. via Index.hu
Tovább olvasomA top 50-es listán szereplő magyar bűnözőt fogtak el Németországban
Összesen 13 körözést adtak ki ellene, a bűnlajstromán szerepelt kábítószer-kereskedelem és fegyveres rablás is. A 23 éves sásdi F. Györgyöt évek óta keresték a hatóságok. Az első körözést 2020 márciusában adták ki ellene, azóta ez a szám 13-ra növekedett. A magyarországin túl, európai és nemzetközi elfogatóparancsok is bővítik a sort, így felkerült a magyar rendőrség TOP 50-es körözötti listájára is. Keresték rendőrkapitányságok és bíróságok is. A bűnlajstromán van jármű önkényes elvétele, garázdaság, lopás, kábítószer birtoklása és kábítószer-kereskedelem, de még fegyveres rablás is – írja a police.hu. Utóbbi bűncselekményt a gyanú…
Tovább olvasom