Ötveneurós bírságot kapott Németországból egy borsodi férfi gyorshajtásért, pedig nem is járt ott

Megosztás

Még arra is gondoltak a párjával, hogy esetleg valaki át akarja vágni őket, de az Ózdi Rendőrkapitányság szerint hivatalos a levél – még ha tévedés is történt.

Teljesen értetlenül áll a történtek előtt az a farkaslyuki férfi, akit gyorshajtással gyanúsítottak meg – számolt be róla az ozd.hu portál. A sebességtúllépést a hivatalos dokumentum szerint Németországban követte el több hónapja. Ez már a harmadik levél, amit kapott a külföldi hatóságtól, az első tavasszal érkezett. Mivel lehúzásként ítélte meg, egyszerűen összegyűrte és bedobta a szemétkosárba, de a felszólításoknak nem szakadt vége.

A tulajdonos azonban sem áprilisban nem autózott Németországban, sem azóta. Azt mondja, a Suzuki 2003 óta van a birtokában, amellyel egyszer járt az országhatáron kívül, Svájcban még 2005-ben. Azóta szinte csak a környéken kocsikáznak, de Budapest a leghosszabb távolság és gépjárművét nem is szokta kölcsönadni. Mihály párja arról beszélt, hogy őt már máskor is megpróbálták megvezetni. Úgy gondolja ő is, hogy a legjobb lesz ha egy válaszlevéllel rövidre zárják a témát.

Ezt követően bejelentést tettek az Ózdi Rendőrkapitányságon, ahol az egyik előadó hivatalosnak ítélte meg a levelet, de azt is elmondta, hogy nagy valószínűséggel tévedés történt. Egyébként Magyarországhoz hasonlóan például Svédországban és Litvániában is három betűből és három számból állnak a rendszámok. Utóbbiak esetében nincs kötőjel, pont mint ahogyan a kiküldött levélben is szerepel. A karakterek és a térköz viszont szinte egyezik az általunk használt formátuméval. A papíron látható képen ráadásul az országjelzés sem látszik. Nagyon úgy néz ki, hogy a szabálysértő gépjármű gyártmányát nem egyeztették a fotón szereplőével, ezért is történhetett, hogy egy vétlen autósnak érkezett a fizetési felszólító levél.

Forrás, fotó és videó: ozd.hu

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek