Félmillió forint fölötti volt a bruttó átlagkereset az év első felében

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó keresetnövekedés 18,7 százalékos volt idén január-júniusban. Az ágazati béremelések mellett az év elejétől már 200 ezer forintos minimálbér és 260 ezer forintos garantált bérminimum is hozzájárult a jelentős mértékű előrelépéshez – kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentését a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM). A havi bruttó átlagkereset júniusban és féléves szinten egyaránt meghaladta a félmillió forintot – hívta fel a figyelmet a minisztérium. A hazai reálkeresetek 114 hónapja, kilenc és fél éve töretlenül növekednek. 2022-ben ötödével emelkedett a minimálbér, amely így már nagyjából…

Tovább olvasom

Átadták a lillafüredi Zsófia-kilátót, már látogatható

Kedd délelőtt ünnepélyes keretek között avatták fel a legendás épület korhű rekonstrukcióját. A komplexum alapjául szolgáló eredeti kilátót 122 évvel ezelőtt, 1900 júliusában avatták fel, és az 1950-es évek elejéig Lillafüred látképének egyik meghatározó eleme volt: a „Szikla” nevű légvédelmi központhoz tartozó antenna megépítéséig díszítette a Dolka-hegy déli oldalát – írja a Minap.hu a riportjában. A legendás épület és az odavezető bő egykilométeres tanösvény hosszú évtizedek után épült újjá, amire egy pályázaton nyert el bő 50 millió forintot a Magyar Természetjáró Szövetség és az Északerdő Zrt. A beruházás tavaly ősszel…

Tovább olvasom

Nyilvántartásba vették a harmadik jelöltet is a miskolci időközi választásra

Egyúttal az is eldőlt, milyen sorrendben fognak szerepelni a nevek a szavazólapon. Mint már írtunk róla, a miskolci 3-as számú egyéni választókerület korábbi önkormányzati képviselője, Hegedüs Andrea idén áprilisban listán bekerült a parlamentbe, ezért itteni mandátumáról lemondott az összeférhetetlenség miatt. Az emiatti időközi választás időpontját szeptember 25-ére tűzték ki. Nemrég leadta a szükséges számú ajánlásokat Fülöp József Istvánné is, azok érvényességéről hétfői ülésén döntött a Helyi Választási Bizottság. Mivel a minimálisan megkövetelt 62 érvényes aláírást a Magyar Munkáspárt jelöltje, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom által támogatottjelölt is megszerezte, így eldőlt, hogy ő…

Tovább olvasom

Jakab Péter megbánta, amit a választás éjszakáján tett

Augusztus 20-án hívta életre a Nép Pártján nevet viselő mozgalmát Jakab Péter. „Ha a semmiből fel tudunk építeni egy közösséget, amely már mérhető, az siker” – fogalmazott a Jobbik korábbi elnöke ennek kapcsán a 24.hu-nak adott interjúban. Ha pedig kellő támogatottsága lesz a mozgalomnak, a későbbiekben párttá is alakul, de szerinte nem az a lényeg, hogy eggyel több párt legyen, hanem olyan politikai közösséget szeretne szervezni, amely képes társadalmi támogatottságot felmutatni. Az új mozgalma elmondása szerint abban lesz más, hogy nem ideológiákkal foglalkoznak majd, hanem az emberekkel, mert „a szavazók…

Tovább olvasom

Halálra gázolt egy embert a tehervonat Tarcalnál

Hétfőn késő este Mezőzombor és Tarcal között egy tehervonat elütött egy embert, aki a balesetben életét vesztette – számolt be a tragikus esetről a Mávinform Facebook-oldala. Mint írják, a Szerencs-Nyíregyháza vonalon utazóknak késő este 30-90 perccel hosszabb eljutási időre kellett számítaniuk, emellett Mezőzombor és Tarcal között pótlóbusz közlekedett. Kedd hajnalban már nem volt szükség korlátozásra az esti baleset miatt.

Tovább olvasom

Reagált az OMSZ: politikai nyomásgyakorlással vádolják a kormányt

Állásfoglalást adott ki kedden az Országos Meteorológiai Szolgálat, miután hétfőn menesztették a vezetőiket, amiért augusztus 20-án mégsem lett vihar. Állásfoglalást adott ki kedd délelőtt az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) azt követően, hogy hétfőn Palkovics László technológiai és ipari miniszter azonnali hatállyal felmentette a szolgálat elnökét, Radics Kornéliát, valamint szakmai elnökhelyettesét, Horváth Gyulát. Az állásfoglalás erre reagál, hangsúlyozva, hogy az Operatív Törzzsel folytatott kapcsolattartási folyamat során olyan elvárások és nyomásgyakorlás merült fel augusztus 19-től kezdve a tűzijáték lefújásának pillanatáig, ami nagy mértékben rátelepedett előrejelzéseink kiadására, kommunikációjára és teljes mértékben figyelmen kívül hagyta a meteorológiai előrejelzésekben…

Tovább olvasom

Túl sok panasz érkezett rájuk, eljárás indul a Wizz Air ellen

Fogyasztóvédelmi eljárás indult a Wizz Air légitársasággal szemben – tudatta a Igazságügyi Minisztérium (IM) hétfőn az MTI-vel. A tárca közleménye szerint az elmúlt időszakban megnövekedett a Wizz Air Hungary Zrt. légitársasággal szemben a fogyasztóvédelmi hatósághoz benyújtott fogyasztói panaszok száma, amelyek közül több eset a médiában is nagy visszhangot kapott. A panaszok szerint a légitársaság nem nyújtott tájékoztatást és segítséget járatkésések és járattörlések esetén; nem biztosított szállást és átfoglalást, többletköltséget okozva ezzel az utasoknak; nem válaszolta meg 30 napon belül a fogyasztói beadványokat; valamint emelt díjas telefonos ügyfélszolgálatot működtet, ezzel is…

Tovább olvasom

Feje tetejére borult az ütközés után egy autó Putnoknál

Két autó karambolozott Putnok határában – írja a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelem tájékoztatása alapján a MizuMiskolc.hu portál. Az egyik jármű a tetejére borulva állt meg a 26-os főút 36-37-es kilométere között, Putnok határában, a Dubicsány felé vezető szakaszon. A műszaki mentést az ózdi hivatásos tűzoltók végezték. A mentők elszállították a sebesülteket, míg az érintett szakaszt a mentés idejére lezárták.

Tovább olvasom

Több mint négy mázsa színesfémet loptak el Kazincbarcikán

A rendőrök elfogták azt az öt férfit, akik egy kazincbarcikai telephelyről tulajdonítottak el több mint négy mázsa színesfémet – számolt be róla a rendőrség honlapja. A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat nyomozást öt sajókazai férfival szemben. A nyomozás adatai szerint a gyanúsítottak 2022. augusztus 14-én 2 óra körül az egyik kazincbarcikai fémhulladék-felvásárló telep kerítését kivágták, a telepen parkoló, zárt rakterű teherautó ajtóját kifeszítették és az abban tárolt különböző rézhulladékokat (huzal és egyéb alkatrészek) eltulajdonították. Az elkövetők az egymillió forint értékű zsákmányukat egy múcsonyi ismerősüknek értékesítették, aki…

Tovább olvasom

Az állam is beszáll a Vodafone Magyarország felvásárlásába

A 4iG lenne a többségi, a magyar állam a 49 százalékos kisebbségi tulajdonos. A 4iG a Budapesti Értéktőzsdén bejelentette, hogy a magyar állammal közösen nem kötelező érvényű megállapodást kötött a Vodafone Europe BV-vel, hogy megszerezze Magyarország második legnagyobb telekommunikációs vállalatának, a Vodafone Magyarország Távközlési Zrt.-nek a százszázalékos részvénycsomagját – számolt be róla a HVG.hu. Amennyiben a tranzakció végbemegy, úgy a 4iG 51 százalékos, többségi tulajdonosa lehet a Vodafone Magyarországnak, míg az állam a 49 százalékos kisebb részt kapná. A tranzakció értéke 715 milliárd forint. „A Vodafone Magyarország megvásárlása az elmúlt…

Tovább olvasom