Félmillió forint fölötti volt a bruttó átlagkereset az év első felében

Megosztás

A kedvezmények figyelembevételével számított nettó keresetnövekedés 18,7 százalékos volt idén január-júniusban. Az ágazati béremelések mellett az év elejétől már 200 ezer forintos minimálbér és 260 ezer forintos garantált bérminimum is hozzájárult a jelentős mértékű előrelépéshez – kommentálta a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdai jelentését a Technológiai és Ipari Minisztérium (TIM).

A havi bruttó átlagkereset júniusban és féléves szinten egyaránt meghaladta a félmillió forintot – hívta fel a figyelmet a minisztérium.

A hazai reálkeresetek 114 hónapja, kilenc és fél éve töretlenül növekednek. 2022-ben ötödével emelkedett a minimálbér, amely így már nagyjából háromszorosa a 2010-es kötelező legkisebb keresetnek, és felülmúlja az átlagbér akkori szintjét is. Idén januártól nagyarányú bérnövekedés történt számos területen, szakmában a rendvédelmi szervektől a kulturális intézményeken, egyetemeken át az ápolókig, bölcsődei és szociális dolgozókig.

A teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a közfoglalkoztatottak nélkül számolva 516 400 forint volt 2022 első felében. A havi átlagkereset mutatója januártól júniusig a hat hónapból négyben alakult a korábban soha el nem ért félmilliós szint felett a nemzetgazdasági ágak összességében. A szektorok közül a pénzügyi ágazat elsőbbsége mellett a magas hozzáadott értékű infokommunikációban és a tudományos-szakmai tevékenységekben a legnagyobbak a fizetések.

(MTI)

Ha szeretne tájékozott és jól értesült lenni, de messzire elkerülné a propagandát, iratkozzon fel hírlevelünkre!

Kapcsolódó cikkek