Darabja 10 Ft-tal fog többe kerülni az ősz elejétől. Az emelkedő energia- és takarmányárak, valamint a folyamatosan növekvő termelési költségek miatt szeptembertől a tojástermelők nettó tízforintos darabonkénti termelőiár-emelésre kényszerülnek – közölte a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége (Tojásszövetség) az MTI-vel. Kiemelték: az aszályos időszak miatt az állattartók magasabb takarmányárakkal szembesültek, miközben működési költségeiket az energiaárak emelkedése is megdobta. Az áremelésre a biztonságos hazai ellátás érdekében is szükség van. A jelenlegi gazdasági környezetben felmerül a kérdés a termelőkben, hogy megéri-e új állományokat beállítani a termelésbe, illetve, hogy a jelenlegi költségszinten meddig…
Tovább olvasomSzerző: Nagy László
A kormánybarát Hír TV-ben kritizálták Palkovicsot az OMSZ-vezetés kirúgása miatt
A Demokrata főszerkesztője, Bencsik András szerint elkapkodott döntés született. „Őszintén fájlalom, de azt kell mondjam, hogy szerintem ez egy elhamarkodott döntés volt” – Bencsik András, a Demokrata főszerkesztője a Hír TV-ben szokatlan mondatokkal kommentálta azt a hírt, hogy Palkovics László technológiai és ipari miniszter kirúgta az Országos Meteorológiai Szolgálat két vezető munkatársát is – szemlézte a műsort a HVG. Bencsik pedig nem állt meg itt: szerinte „komikus, hogy megvolt a kivégzés, és most lefolytatják a vizsgálatot” – mondta ezt arra, hogy a Magyar Tudományos Akadémia csak azt követően tudja vizsgálni…
Tovább olvasomHozzáfért a légpuskához a tízéves gyermek, meglőtt egy hétéves kisfiút
A Szerencsi Járásbíróság tárgyalás mellőzésével döntött annak a férfinak az ügyében, akivel szemben foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt indult büntetőeljárás – írja közleményében a Miskolci Törvényszék. A megállapított tényállás szerint a vádlott 2021 augusztusában légpuskát vásárolt, melyet tiszalúci ingatlanában a szekrény tetején, bárki által hozzáférhető helyen tárolt. A fegyvert a terhelt élettársának tízéves gyermeke 2021. szeptember 1-jén magához vette, majd a megtalált lövedékekkel azt megtöltve az udvaron játékaira lövöldözött. Ennek során véletlenül eltalálta a szomszédos ingatlan kerítésénél tartózkodó hétéves kisfiút. A vádlott által légfegyverként megvásárolt légpuska valójában lőfegyvernek…
Tovább olvasomSzép ősz borostát növesztett mostanra Orbán a horvátországi nyaralásán
Németh Zsolt futott össze a szabadságát töltő kormányfővel, és osztott meg minderről egy fotót. Még mindig Horvátországban nyaral Orbán Viktor, aki ezúttal Németh Zsolttal, a Fidesz országgyűlési képviselőjével futott össze. A találkozóról a parlament külügyi bizottságának elnöke osztott meg képet Facebook-oldalán – írja a Telex. „Horvátország, nyár, feltöltődés” – írta a Fidesz-alapító Németh a kép mellé. Orbán kihagyta a keddi kormányülést, így azt helyettese, Semjén Zsolt vezette. Gulyás Gergely a kormányinfón a Telex kérdésére elárulta, hogy a miniszterelnök a héten még szabadságon van, és csak jövő héten áll munkába. A…
Tovább olvasomMegfenyegette a kalauzt, mert a jegyét és az iratait kérte tőle
Ítéletet hozott a bíróság annak a férfinak az ügyében, aki 2021 októberében egy Szerencs felé tartó vontra szállt fel menetjegy nélkül a miskolci vasútállomáson – közölte honlapján a Miskolci Törvényszék. Az indulást követő kis idővel a sértett ellenőrizni kívánta a vádlott jegyét, és annak hiánya miatt elkérte igazolványait a szükséges iratok elkészítése miatt. A vádlott ekkor váratlanul ökölbe szorított kézzel felállt és hadonászni kezdett: hangosan fenyegette a sértettet, aki tartva a tettleges bántalmazás lehetőségétől, lemenekült a szerelvényről. A terhelt az előkészítő ülésen beismerte bűnösségét és lemondott a tárgyaláshoz való jogáról.…
Tovább olvasomEgy férfi egyszerre lett koronavírusos, majomhimlős és HIV-pozitív
Ő lehet az első, akinél egyidejűleg mutatták ki ezt a három betegséget. Egy 36 éves olasz férfi lehet a világon az első, akit egyidejűleg fertőzött meg a majomhimlő, a koronavírus és a HIV is – számolt be az Independent alapján az Index. A férfi spanyolországi utazásából hazatérve belázasodott, levertnek érezte magát és torokfájással küzdött. Az olasz férfi június 16. és 20. között öt napot töltött Spanyolországban, ahol mint később kiderült, védekezés nélkül került intim kapcsolatba valakivel. Hazaérkezése után július 2-án pozitív lett a koronavírustesztje, majd még aznap délután kiütések kezdtek el…
Tovább olvasomProblémákhoz vezethet a túl sok diplomás nő az Állami Számvevőszék elemzése szerint
Megnehezíti a pártalálást, illetve a termékenység csökkenésének kockázatához vezethet, mivel a nők házasságának valószínűsége és ezzel a gyerekvállalás esélye is csökken – áll a „Pink education” jelenség Magyarországon című elemzésben, amiről a Népszava számolt be. Az elemzés első részében megállapítják, hogy 2010-2021 között minden évben több nő nyert felvételt a felsőoktatásba, mint férfi, a 2022-es tanév őszi félévében már 54,5 százalék lesz a nők aránya. Ráadásul a férfi hallgatók sokkal nagyobb arányban morzsolódnak le, és a gimnáziumokba is több lány jár (55,4 százalék), márpedig a nappali tagozatra felvettek 70 százaléka…
Tovább olvasomKisiklott egy tehervonat egyik kocsija Miskolc és Nyékládháza között
Csütörtök hajnalban, Miskolc és Nyékládháza között egy 26 kocsiból álló tehervonat 13. kocsija kisiklott, amelyet feltehetőleg nem észlelt a mozdonyvezető – számolt be a történtekről a MÁVINFORM a Facebook-oldalán. Mint írják, 5,5 kilométeren mintegy 9000 betonaljat, útátjárók burkolati elemeit és Nyékládházán egy váltót rongált meg a szerelvényben továbbhaladó, de a sínek mellett futó kocsi. Emiatt Miskolc és Nyékládháza között egy vágányon jelenleg szünetel a vonatforgalom a várhatóan több héten át tartó helyreállításig. Az eset körülményeit és okát vizsgálják. A poszt szerint A személyszállító vonatok menetideje 5-10, csúcsidőben 10-20 perccel növekedhet.…
Tovább olvasomA megugró rezsiköltségek miatt vezetné be újra a vasárnapi boltzárat a szakszervezet
Vagy ha azt nem is, legalább a korábbi, dél körüli zárórát szeretnék elérni. Karsai Zoltán, a Kereskedelmi Alkalmazottak Szakszervezete vezetője a Világgazdaságnak azt nyilatkozta, a vasárnapi boltzár az egyre növekvő rezsiárak miatt a munkáltatóknak is érdeke lehet, mert akkor vasárnap nem kell fizetni a világítást és hűtést-fűtést az üzletekben. Emiatt Karsai szerint az egésznapos boltzár is indokolt lenne, a KASZ viszont egyelőre csak azt szeretné elérni, hogy vasárnap délben be kelljen zárnia az üzleteknek. A szakszervezet eddig online, szeptembertől pedig papíralapon is aláírásokat gyűjt a kezdeményezés támogatására, és azt szeretnék elérni, hogy…
Tovább olvasomKoronavírus: Közel 15 ezer új fertőzött, több mint száz halott az elmúlt héten
A kórházban ápoltak száma is nagyot nőtt, de nem kizárt, hogy a múlt heti adat nem stimmelt ebben az esetben. Az elmúlt egy hétben 108 áldozata volt Magyarországon a koronavírusnak, ez 9-cel kevesebb, mint a múlt szerdai érték. Így a járvány miatt elhunytak száma 47 191 főre nőtt – derül ki a járványügyi tájékoztató honlap adataiból. 14 742 új fertőzöttet diagnosztizáltak, ami július vége óta a legalacsonyabb szám. Az aktív esetszám 7254 fővel csökkent, 43 289-re. Kórházban jelenleg 1251 koronavírusos beteget ápolnak, ez a mutató nemhogy nem csökken, hanem több…
Tovább olvasom