Országszerte több mint 320 olyan gyermek él jelenleg kórházakban, akiknek egészségi állapota már nem indokolná az intézményi ellátást. Átlagosan több mint 105 napot töltenek bent, miközben sorsukról – örökbefogadásról, nevelőszülői elhelyezésről vagy gyermekvédelmi intézménybe kerülésükről – még nem született végleges döntés. A kormány szerint a helyzet tarthatatlan, ezért célvizsgálatot rendeltek el, amelynek egyik kiemelt helyszíne a miskolci megyei kórház.
Tovább olvasomSzerző: Pálinkás János
Ismét Lipták Attila vezeti a borsodi katasztrófavédelmet
Hivatalosan is új vezetője van a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságnak: augusztus 1-jei hatállyal ismét Lipták Attila tűzoltó dandártábornokot nevezték ki az igazgatóság élére.
Tovább olvasomFejlesztésekről és lakóövezeti telekértékesítésről döntött az encsi képviselő-testület
Rendkívüli ülést tartott az encsi képviselő-testület, ahol több önkormányzati fejlesztés elindításáról, illetve előkészítéséről született döntés. A tervek között út- és járdafejlesztések, intézményfelújítások, energetikai beruházások, valamint új lakóövezeti telkek értékesítése is szerepel.
Tovább olvasomNegyvennegyedszer is átúszta a Balatont matyó népviseletben a mezőkövesdi vasember – idén a Zsóry dolgozóinak is üzent
Újabb különleges Balaton-átúszást teljesített a mezőkövesdi extrémsportoló, Bajzát László. A kövesdi vasember idén immár 44. alkalommal úszta át a Balatont, és hagyományaihoz híven ismét matyó népviseletben vágott neki a Balatonboglár és Révfülöp közötti 5,2 kilométeres távnak.
Tovább olvasomBravúr Kazincbarcikán, elmaradt DVTK-meccs és újabb nemzetközi roham Miskolcon
Rendkívüli hétvégét hozott a borsodi labdarúgás: miközben a Kazincbarcika nagy fordítással legyőzte a feljutásra esélyes Videotont, a DVTK hazai bajnokiját az utolsó pillanatban elhalasztották az országos energiafelhasználási intézkedések miatt. Közben az is eldőlt, hogy a DVTK Stadion a héten ismét nemzetközi kupamérkőzésnek ad otthont, amelyre ezúttal is több ezer külföldi szurkoló érkezhet Miskolcra.
Tovább olvasomTizedik lett a Deboti Racing Team a Kékszalagon – az RSM nyerte a viharos szélcsendben vergődő mezőnyt
A miskolci legénység csütörtökön futott be Balatonfüredre, több mint hat órával a győztes RSM mögött – a gyenge szél miatt a tavalyi négy és fél órás győztes idő helyett idén tizenhárom óra is kellett a célba éréshez.
Tovább olvasomKiszáradtak az „örökkévalónak” hitt vízfolyások is Borsodban
Volt, ami eddig minden nyarat kibírt – idén nem. Az Észak-magyarországi Vízügyi Igazgatóság szerdán arról tájékoztatta az MTI-t, hogy a működési területükön olyan vízfolyások is kiszáradtak a hőség és a csapadékhiány miatt, amelyeket korábban állandó vízfolyásként tartottak nyilván. Ez a mondat önmagában jelzi, mekkora bajban van most az ország és térségünk vízháztartása.
Tovább olvasomIngyen arcfestés, látványetetés – szülinapozik a Miskolci Állatkert
Negyvenhárom évvel ezelőtt nyílt meg a Miskolci Állatkert, és augusztus 20-án egész napos programmal ünneplik az évfordulót.
Tovább olvasomMotorbemutató és -sorsolás, rocklegendák, ingyen belépő – ez lesz a hétvégén Diósgyőrben
Ingyenes lesz a belépés a Miskolci Moto-Rock Fesztiválra – pedig eredetileg bérletet és napijegyet kellett volna váltani rá. A szervezők az utolsó pillanatban döntöttek úgy, hogy a teljes kétnapos programot díjmentesen nyitják meg, a már megvásárolt jegyek árát pedig visszatérítik.
Tovább olvasomHétfőtől lezárják a külső sávokat az Arany János téren
Hétfőtől, augusztus 3-tól burkolatfelújítás miatt lezárják a külső forgalmi sávokat Miskolc belvárosában, az Arany János tér és a Búza tér közötti mintegy 400 méteres szakaszon.
Tovább olvasom